Skip to content
1719

Kossuth-Diák

Netkockázati előadás

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program által Netkockázati előadást tartottak a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ debreceni előadói. A Digitális Témahét ideje alatt 9. és 10. osztályos diákok kisebb csoportban kaphattak tájékoztatást az internet kockázatairól, veszélyeiről és a kommunikációs szokásokról az online térben, valamint megoszthatták egymással és a médiaszakemberekkel

Versenyfelhívás

„AZ ÚR ÉRKEZÉSE” országos ökumenikus szavalóversenyre

Árvai Dávid 10.A osztályos tanuló sikeresen szerepelt két országos német nyelvi versenyen is.

A HEBE által szervezett „Hallo Deutschland” elnevezésű országismereti projektversenyen

Művészsarok

A Louis Vuitton

A Louis Vuitton, a világ egyik vezető nemzetközi divatháza, amelyet 1854-ben alapított Louis Vuitton Párizsban.  Az LV monogramja a legtöbb termékén megtalálható, a

Golden Globe 2024

Muszáj komolyan viselkedni

Filmkritika

Dűne: Második rész – vélemény

Magyarországon is megjelent 2024. március 14-én a Dűne: Második rész. Beteljesítette az elvárásokat? Frank Herbert 1965-ös Dűne című regénye adaptációjából készült filmsorozat. Az Érkezés és a Szárnyas fejvadász alkotója rendezte ezt a mesterművet is, Denis Villeneuve. Filmzenéje készítésében fantasztikus munkát végzett Hans Zimmer.

The Last of US

Marilyn Monroe

Könyvajánló

Regretting ​You – Elrontott életek

Hogy szedd össze a szilánkokat, ha nincs ragasztó, ami egyben tartja?

Verity

The Cruel Prince

It Ends With Us

Zenekritika

Klasszikus zenéről kicsit másképp…

Ebben a cikkben, egy, a hétköznapokban nem túl gyakran boncolt témát, a klasszikus zenét fogom bemutatni. A riport elkészítésében közreműködött Fekete Katalin magánének tanárnő, aki a Vikár Sándor Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik zenetanára. A célom, hogy szemléltetni tudjam a mesterséges intelligencia jártasságát ezen a területen.

EKLG Sulirádió/Sulihíradó

2+1 Rádió – Nyertes kilencedikesek

Célunk az, hogy vidámságot és sokszínűséget vigyünk a diákok mindennapjaiba friss slágerekkel, hírekkel, interjúkkal. Ebben az adásban műsorvezető társaimmal kérdeztük a 9. osztályos tanulóinkat mit szólnak ahhoz, hogy laptopokat fognak kapni. Emellett a legfrissebb zenei slágereket is meghallgattuk együtt! A 2+1 szerkesztősége: Huszár Medárd, Fórián Tamás, Nagyváti Bence, Rémai Nátánael.

Három hónap után

1719 podcasts

Friss podcastok

Tagozatbemutatók

Emelt színtű nyelvi tagozatok

Emelt szintű angol, német, francia és olasz nyelvi tagozat

Emelt színtű természettudományos tagozatok

Emelt szintű matematika-fizika, biológia-kémia és földrajz tagozat

Médiainformatika tagozat

Informatikai ismeretek a média szolgálatában

DÖK hírek

Connect to disconnect

Október 8-16. között nemzetközi ifjúsági cserén vettünk részt Szerbiában, Sentán, ahol a Fantastico hotelben tölthettük el ezt a csodás kilenc

Bolondos nap

Iskolánk diákjai csatlakoztak a „nemzetközi No BagDay kezdeményezés”-hez. Az alábbi galériában jobbnál-jobb, kreatív iskolatáskát láthattok.

Ne féljünk segítséget kérni és segítséget adni!

Amikor valamilyen veszteség ér minket, például elveszítjük a barátainkat vagy szakítunk a párunkkal, természetes, hogy hirtelen nagyon intenzíven, elemi erővel

Tartozz közénk!

Legyél te is kossuthos!!!

Hagyományos értékek,
modern oktatás

Gimnáziumunk a város legrégebbi, még ma is működő középiskolája. A klasszikusan szép, ősi falak között megtalálhatóak az infokommunikációs technológia legmodernebb eszközei is.

A diákok összetartozását számtalan program segíti elő. Szeptemberben jó hangulatú, gazdag programokkal színesített családi napra várjuk a tanulókat és családtagjaikat.

Médiainformatika

Kisfilm készítő workshop

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program keretén belül Hartai László rendező, operatőr és egyetemi tanár tarott workshopokat a rövidfilm és a filmetűd-készítéséről.

A Diós Kristóf Természetfotó Pályázatra beadott képek

,,Teremtett Természet” című kiállításáról A versenyre 8 evangélikus középiskolából, 41 diák, 121 fotóval pályázott, melyek közül összesen 19 került kiállításra. A kiállítás 2024. 04. 19-én került megrendezésre.

Kokárda fotózás

A március 15-ei ünnepség után kokárda fotózást tartottunk a kilencedikes médiainformatika tagozatos tanulókkal.

A Bűvösvölgy

A 4/10 C osztályunk január 15-én látogatott el a debreceni Bűvösvölgybe, amely 2017-ben az ország második médiaértésoktató-központjaként nyílt meg és ahol naponta 32 diákot fogadnak kísérőikkel.

Játékismertető

Pokemon Scarlet és Violet: Egy hibákkal teli káosz, vagy óriási kasszasiker?

A pokemon legújabb játéka a Scarlet és Violet 2022-es megjelenéskor eléggé megosztó véleményeket kapott. Egyes játékosok ki nem állhatták, mivel folyamatos bugokkal, és glitchekkel, sokan még crashekkel is találkoztak végigjátszásuk során. Míg mások imádták a szabadságot, amit ez a játék kínál. Na de kinek van igaza? Ez itt a kérdés!

Mi lenne, ha a pokemonok a valóságban is léteznének?

A pokemon napjaink egyik legnagyobb franchise-ja, annak ellenére, hogy kis hazánkban nem annyira van elterjedve. Mivel ennyire sokakat érdekel, ezért sokakban felmerült már a gondolat, hogy mennyire menő lenne, ha a valóságban is léteznének ilyenfajta lények. Mégis a legtöbb ember bele se gondol abba, hogy ez egy jóval összetettebb kérdés,

ARK: Survival Evolved

Az ARK: Survival Evolved egy nyitott világú túlélő játék, a játék célja hogy megöljük a játék BOSS-ait. A BOSS-ok kiktatásával a játék nem ér véget, sőt még több eszköz válik elérhetővé számunkra. A feladatunk nem lesz egyszerű, mert küzdenünk kell a hőmérséklet, éhség, szomjúság, és az éhes dinoszauruszok ellen. 

Sea of Thieves

A Sea of Thieves egy 2018-as nyílt világú kalandjáték, melyet a Rare fejlesztett ki és a Microsoft Studios jelenített meg. A játékos egy kalóz szerepét tölti be, aki különböző kereskedelmi társaságok céljait teljesíti.

Technológia és tudomány

Elon Musk élete

Elon Musk 1971-ben született Dél-Afrikában. Egyetemi tanulmányait a Pennsylvania Egyetemen és a Stanford Egyetemen folytatta, majd elhagyta az iskolát, hogy vállalkozásokba fogjon.1995-ben megalapította az első cégét, a Zip2-t, amely egy online cégek közötti hirdetési platform volt.

A Kriptovaluták

A kriptovaluták az utóbbi években nagyméretű népszerűségre tettek szert a digitális világban. Ezek az újabb pénzügyi lehetőségek lehetővé teszik a gyorsabb, valamint biztonságosabb pénzügyi tranzakciókat, ezen kívül azok anonimitását is biztosítják. A kriptovaluták működésének bázisa a blokklánc technológia, amely biztosítja a tranzakciók biztonságát, valamint hitelességét.

A sarki fény

A sarki fény mindenkinek egy gyönyörű szép jelenség, de tudod azt, hogy hogyan keletkezik, mitől más a színe, formája és a nagysága? A sarki fény a légkörbe behatoló töltött részecskék által keltett, időleges fényjelenség. Leginkább kora ősztől késő tavaszig figyelhető meg. Folyamatos alak és szín változásai sokakat elkápráztatnak. Egyesek romantikusnak

Az alvás és az alvászavarok

Hogyan alszunk? Az alvás fontos szerepet tölt be az életünkben. Ha kívülről figyeljük ezt a folyamatot, csak annyit láthatunk belőle, hogy az ember este lefekszik, reggel pedig felébred, pedig ettől jóval összetettebb dologról van szó.

Sporthírek

A Társastánc

A tánc egy olyan tevékenység mely megmozgatja a testet és még a zenei ritmus érzéket is javítja.

A gördeszkázás

Az első gördeszka az 1960-as évekhez vezethető vissza.  Ezt a kalifornia szörfösök szerelték össze. A gondolat egyszerű volt és zseniális. A kerekek felszerelése egy teljesen új sportágat alakított ki, de akkoriban még csak szalomozásra volt alkalmas. 

V-VI.korcsoportos labdarúgó diákolimpia városi döntőn vettünk részt 03.26-án iskolánk csapatával.

Három csapat került egy csoportba, ahonnan csak az első helyezett kvalifikálta magát a hármasdöntőbe, ahonnan a megyei döntő lehetett a következő állomás.

Nőnapi röplabdatorna

Emlékezetes győzelem a Nőnapi röplabdatornán!

A várva várt esemény szerdán délután érkezett el: a Nyíregyházi Egyetemen megrendezésre került a nőnapi röplabdatorna, amelyen iskolánk, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium három vegyes csapattal is részt vett.

Designed using Unos. Powered by WordPress.