2025.10.08-án a 10.c média-informatika tagozatos osztály ellátogatott a Bűvösvölgybe Debrecenbe. Megérkezésünk után négy csapatra osztottak minket (kék, zöld, narancs, piros). Mindegyik csapat más-más feladatokat próbálhatott ki egyidőben a média világából.
A Bűvösvölgyben kipróbálhattuk, milyen újságot írni és szerkeszteni ahol igazi szerkesztőségi hangulat uralkodott. Egyidőben lehetett podcastet készíteni saját magunk által választott témában és mikrofon mögé ülni. Ez eleinte viccesen furcsa volt, de gyorsan belejöttünk. A legnagyobb móka talán a reklámkészítés volt itt mindenki hozta a legjobb kreatív és színészi képességeit. Lehetőségünk adódott egy pár perces kis film készítésére. Mindenki elmondta az ötletét, kitaláltuk a történetet, választottunk szerepeket és segítettünk egymásnak, hogy ki milyen kiegészítőt vegyen fel a karakteréhez. Minden csapat izgatottan dolgozott a kis filmjükön és szerencsére mind a négy film humorosra sikeredett. A nap végére a 10.c minden tagja mosolyogva és élményekkel telve tért haza. A Bűvösvölgy bebizonyította, hogy a média világa varázslatos, főleg ha az ember maga is részese lehet.
Balogh Dzsenifer Viktória 10/C








Ezek is érdekelhetnek még:
- A megállított idő bűvöletében – Krúdy Gyulára emlékezett a Kossuth GimnáziumKrúdy Gyula születésnapján, október 16-án ismét feléledt a több évtizedes hagyomány a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. Iskolánk egykori illusztris diákjára, a magyar próza mesterére méltó programsorozattal emlékeztünk a hagyományos Krúdy-napon.Olvasd tovább
- Két nap, amikor kitárultak a kapukHatalmas volt az érdeklődés a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium nyílt napain, szeptember 22-én és 23-án. Zsúfolásig telt a díszterem, mintegy 400 diák jött el hozzánk, hogy átélje a kossuthos életérzést.Olvasd tovább
- Tisztelet a hősöknek! – Városi megemlékezés az aradi vértanúkrólLerótták kegyeletüket a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján az 1848–49-es szabadságharc hősei előtt.Olvasd tovább
- Méltó módon tisztelgett névadója emléke előtt a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos GimnáziumA Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium falai között a hagyomány nem csupán a múlt emlékeinek őrzését jelenti, hanem olyan élő örökséget, amely nemzedékről nemzedékre formálja közösségünk identitását és értékrendjét. Névadónk születésének évfordulóján iskolánk közössége idén is együtt emlékezett. Szeptember 18-án a megemlékezés első állomásaként a 10. B osztály tanulói képviseltékOlvasd tovább
- NMHH oklevélátadó ünnepség2026. március 13-án iskolánk két 12/C osztályos tanulója, Asztalos Réka és Kovács Dominik, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program díjátadó ünnepségén elismerésben részesült.Olvasd tovább





