A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumot 1806-ban alapították. Ebben a tanévben ünnepeljük, hogy 30 évvel ezelőtt újra a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába került iskolánk. Ebből az alkalomból kérdeztük jelenkori és régi diákjainkat az alma máter múltjáról, jelenéről.Continue Reading

Mindig úton vagyunk! A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda fiataljaiként, többek között kossuthos diákokként képviseltük január 22. és 28. között Rzeszów városában Nyíregyházát. A Nemzetközi Projektek Szövetsége („INPRO”) szervezte ezt az Erasmus+ programot, ahol a közel 30 résztvevős csapattal kommunikációnk fejlesztésévelfoglalkoztunk a hét folyamán.Continue Reading

Újabb sikeres verseny-évet zárt a „Kossuthos levelezős verseny”, ami 25 évvel ezelőtt indult útjára. Az első évben magyar nyelv és irodalomból küldtünk ki feladatlapokat a nyíregyházi általános iskolákba, melyeket kijavítva továbbítottunk a versenyzőknek. Az évek során egyre több tantárggyal szólítottuk meg a fiatalokat, illetve a megye általános iskoláiba is elküldtükContinue Reading

Tehetséges diákjaink: Gulyás Zsófia (4/12.A) és Kovács Mikolt (4/11.C) a Nyíregyházi Cantemus Kórus a XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválhoz kapcsolódó mesterkurzus nyitányaként jótékonysági hangversenyt rendezett, melynek bevételét a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármesterének javaslata és kérése szerint a városban tanuló, tehetséges diákok számára  ajánlották fel.Continue Reading

Az Erasmus+ Verschiedene Kulturen-Gemeinsame Identität program keretében hat diákból és két tanárból álló csoportunk 2022. december 4-től 10-ig Romániában, Szatmárnémetiben töltött egy hetet a Johann Ettinger Német Líceumban.Continue Reading

Városunk főterén evangélikus oktatási intézményeink óvodásai és diákjai szolgáltak a hagyományos ádventi gyertyagyújtás első alkalmán. A Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium képviseletében közel 60 diák készült, hogy az ádventi időszak kezdetén Isten szeretetének üzenetét hirdesse.Continue Reading