A következő tudományos cikkemet egy korábbi kutatásomra alapozva készítem el, amelyben 14-19 éves korú diákok digitális eszközhasználatát, társas kapcsolataikat és személyiségüket elemzem. A mérés 2025 januárjában készült. Kutatásomat az Evangélikus Iskolák Kutatódiák Konferenciájára készítettem, ahol a zsűritagok előkelő arany minősítését hoztam el. A kutatásom sikereként felbátorodva döntöttem úgy, hogy írásos formában is szükséges rögzíteni az eredményeket a diákok edukációja céljából. Jó olvasást és elmélkedést kívánok önöknek!
A válaszok gimnazista tanulók adataiból származnak. A kutatásomra 131 válasz érkezett be.
A válaszadók 57,3% nő és 42,7% férfi. A nemek közötti különbség azzal magyarázható, hogy a gimnazista tanulók ⅔-a nőnemű, a férfiak egyre inkább a szakképző intézmények felé orientálódnak, ahol viszont a tanulók ⅘-e férfi.
A tanulók 51,1% használja 3-4 órát a telefonját naponta és csak 16% használja 4 órát vagy annál többet. A tanulók 31,3% használja legfeljebb 1-2 órát a telefonját és mindössze 1-2% használja 30 perc vagy annál kevesebbet a telefonját.
A közösségi média alkalmazások monopóliumban vannak a többi programmal szemben, mert a válaszadók ⅔-a képernyőidejét itt tölti és a második helyen végeztek a zenelejátszó alkalmazások pl.Spotify, YouTube music.
A fiatalabb korosztályban egyértelműen kijelenthető, hogy a Facebook kezd háttérbe szorulni a 30 vagy annál idősebb korosztályba és a Z generáció tagjai között az Instagram a legnépszerűbb. Ez a felhasználói felület színes fiatalos megjelenésével magyarázható.
A streaming előfizetések közül a Netflix a legnépszerűbb, ezt a Disney+ követi majd az HBO max. A jelenség a Netflix 1997-es indulásával magyarázható, mivel ők működnek a legrégebb óta ebben a szegmensben és az emberekben a tapasztalat és hírnév bizalmat gerjeszt.
A válaszadók ⅘-e nyilatkozott úgy, hogy legalább havonta vagy heti rendszerességgel néz TV-t, bár a TV nézés a Z generáció körében egyre inkább csökken, de a Z generációból származó fiatalok szülei viszont az X, Y generációból tagjai, ahol még az internet nem jelent meg és a TV nézés az ő korosztályukban egy családi programnak számított, ez volt a fő szórakozási forma a hétvégi vagy esti időkben. Ezzel a mintával magyarázható, hogy a Z generáció ugyan kevesebbet néz televíziót, de még hozzák magukkal ezeket a szülőktől átvett családi mintákat.
Egy 2022-ben a Harvard Egyetem által készített kutatás értelmében a fiatalok ⅔-a használja a telefonját sorozat vagy filmnézés kiegészítése képpen. Én hasonló adatokat mértem, ami meglepő, hogy a folyamatos információ áramlásnak köszönhetően szükségünk van az állandó dopamin löketre és még filmezés közben sem tudjuk figyelmen kívül hagyni a telefonunkat. Idősebb korosztályban ez a szám alacsonyabb. Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai rendellenesség, ami az internet és digitális világ elterjedésének következtében egyre magasabb. Becslések szerint a 6 és 18 éves korosztályban 70 ezer gyermek szenved ebben a betegségben, felnőttek körében pedig 130-150 ezer főt jelent. A betegség előfordulása férfiaknál háromszor magasabb. Az adatok hozzávetőleges pontosságúak mivel Magyarországon a különböző pszichiátriai kórképek diagnosztizálása és kezelése csak részben vagy egyáltalán nem valósul meg, a stigmatizáló környezet miatt.
Internetes zaklatás
A válaszadók 6% nyilatkozta, hogy volt korábban internetes zaklatás áldozata. A bántalmazottak 73% nőnemű. A British Journal of Psychology 2018-as kutatásával összehasonlítva a szakemberek ugyanazokat az adatokat kapták mint én, az internetes zaklatás témájával kapcsolatban, ami a méréseim hitelességének a bizonyítéka. Egy következő kérdésben azt vizsgáltam, hogy a társas kapcsolatok hiánya párhuzamba állítható e azzal, hogy zaklatás áldozatai legyünk. Hipotézisem nem igazolódott be mivel a bántalmazott válaszadók 90% stabil szociális kapcsolatokkal rendelkezett. Az a következtetésem, hogy bárkiből lehet áldozat, a támogató közeg ellenére is válhatnak áldozattá. A bántalmazók ⅔-a korábban bántalmazott volt és ezen cselekedeteket azért követik el, mert számukra a bántalmazás már ismerős és ezt a mintát sajátították el a környezetükből, amit később önismeret hiányában nem dolgoztak fel és a gyermekkori emlékek, traumák jellemükből fakadóan időnként előtörnek.
A 2017-es Harvard Egyetem kutatásából kiderül, hogy akik kevés baráttal rendelkeznek (egy vagy egy sem), azoknál a stroke és szívbetegségek rizikófaktora 30% megnő. Ez azzal magyarázható, hogy a magány következtében a Cannon féle vészreakció (üss vagy fuss), náluk aktívabban működik, így a vérükben a fibrinogén koncentrációja megemelkedik, ami szöveti gyulladást okozhat. Ennek eredményeképpen az erek jobban meszesednek és a vérerekben a trombus (vérrög) kialakulásának kockázata megnő. A Harvard egyetem kutatása még azt is kimondja, hogy akinek 5 vagy annál kevesebb barátja van a betegségek kialakulásának esélye 20% megnő, ami számításuk szerint egészségi ártalmat tekintve napi 15 szál cigaretta elszívásával egyenlő.
A válaszadók 61,8% nyilatkozta, hogy az ambivertált személyiségtípusba tartozik, 26% nyilatkozta, hogy extrovertált és mindössze 12,2% nyilatkozta, hogy introvertált. Az ambivertált személyiségtípus még viszonylag új a pszichológiában, de valójában az eredmények tükrében ki merem jelenteni, hogy nincsen csak extrovertált vagy csak introvertált ember. Mindenki egy bizonyos spektrumon helyezkedik el az, hogy inkább melyik áll hozzá közelebb azt tesztekkel meg tudjuk állapítani, hogy az illető befelé vagy kifelé forduló személyiség. Inkább társaság kedvelő vagy társaság kerülő. Az extrovertált embert a közösségi élet feltölti míg az introvertáltat lefárasztja. Az introvertált emberek is keresik a társasági életet, de inkább a kisebb közösségek felé fordulnak és az olyan tevékenységeket kedvelik inkább, mint pl. olvasás, fényképezés, ahol jellemzően valami alkotói munkát kell végezniük.
A következő kérdéssoraimban a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgáltam és meglepő adatokat találtam. Ha segítséget kell kérni egy családtagtól elsőként akkor 64,9% válaszolta, hogy az édesanyjától kér segítséget, 22,1% édesapjától, 13% testvérétől.
Akitől segítséget kérünk
Azzal szemben egy erősebb bizalmi kapcsolat áll fenn, mert titkainkat, problémáinkat csak azzal osztjuk meg akiről tudjuk, hogy megértő és velünk szemben segítőkész lesz a problémánk megoldásában. Az adatok a nemek közötti világnézeteket tükrözik. A nők inkább emocionálisak, míg a férfiak racionális oldalról közelítik meg a dolgokat. A ⅔ úgy nyilatkozott, hogy inkább az édesanyja az akitől elsőként segítséget kér, ezt a nők emocionális szemléletével magyarázom. A nők aránya a betegápolás és gondozási feladatok ellátásánál radikálisan magas, mivel általánosságban elmondható, hogy a nők érzelmi oldalról közelítik meg a helyzeteket, míg a férfiak racionalizálnak és sokszor elbagatelizálnak bizonyos szituációkat, mikor az egyénnek csak lelki támogatásra van szüksége. Ezért van, hogy a gyermekek esetenként jobban tudnak kapcsolódni az édesanyjukhoz érzelmileg, amit a fent említett adatok is igazolnak. A napi beszélgetéseket tekintve elég magas számú adatokat kaptam a 10 perctől egészen a több óráig tartó adatokat olvastam ki, ez azt bizonyítja, hogy a kamaszkor a függetlenedés és a szülőktől való leválás időszaka, de ennek ellenére is a szülő-gyermek kapcsolatban bekövetkező változások nem jelentik a kapcsolat romlását, mert vagy az egyik, vagy a másik fél erőfeszítéseket, kompromisszumokat hoz ennek elkerülése érdekében. A szülők is próbálják ösztönözni gyermeküket, hogy a családi vacsorák vagy rokoni ünnepek stabilizálják szociális kapcsolatainkat, ami az élet minden területén pozitív hatást gyakorol ránk.
Ráb Dávid Márk
Ezek is érdekelhetnek még:
- Serdülőkori krízisek, válságokA következő tudományos cikkemet egy korábbi kutatásomra alapozva készítem el, amelyben 14-19 éves korú diákok digitális eszközhasználatát, társas kapcsolataikat és személyiségüket elemzem. A mérés 2025 januárjában készült. Kutatásomat az Evangélikus Iskolák Kutatódiák Konferenciájára készítettem, ahol a zsűritagok előkelő arany minősítését hoztam el. A kutatásom sikereként felbátorodva döntöttem úgy, hogy írásosOlvasd tovább
- Egészséges életmód, egészséges jóllétHogy függ össze a kettő? Az egészséges táplálkozás és az egészséges jóllét szorosan összefüggnek. A megfelelő táplálkozás nem csak a fizikai egészségünkre van hatással, hanem az érzelmi állapotunkra is. Figyeljünk a tápanyagok minőségére és találjuk meg a nekünk megfelelő étrendet, hogy biztosítsuk az egészségünket.Olvasd tovább
- Még mindig tartja a frontot a Hasselblad lassan 3 éves koncepciójaA Hasselblad egy új kamerát hozott a piacra 2022 szeptemberében, amely messze felülmúlta társait. A Hasselblad a luxusérzet, és a minőségi anyaghasználatáról is híres, mely tulajdonságokat ebből a termékből sem kell hiányolnunk.Olvasd tovább
- Elon Musk életeElon Musk 1971-ben született Dél-Afrikában. Egyetemi tanulmányait a Pennsylvania Egyetemen és a Stanford Egyetemen folytatta, majd elhagyta az iskolát, hogy vállalkozásokba fogjon.1995-ben megalapította az első cégét, a Zip2-t, amely egy online cégek közötti hirdetési platform volt.Olvasd tovább
- A KriptovalutákA kriptovaluták az utóbbi években nagyméretű népszerűségre tettek szert a digitális világban. Ezek az újabb pénzügyi lehetőségek lehetővé teszik a gyorsabb, valamint biztonságosabb pénzügyi tranzakciókat, ezen kívül azok anonimitását is biztosítják. A kriptovaluták működésének bázisa a blokklánc technológia, amely biztosítja a tranzakciók biztonságát, valamint hitelességét.Olvasd tovább