A szabadság érzése mikor az ember a barátaival van igazán felemelő, örömteli érzés főleg, ha nem is egy ilyen jó cimbivel töltöd az időd. Az én személyes tapasztalatom az legyen bármilyen szituáció, ha a barátaimmal vagyok történhet akármi, semmi nem fog elszomorítani.
Amit tudni kell róluk mind egytől egyik kedves, életrevaló, csupaszív ember. Nyilván mindenkinek vannak rossz napjai, ezeket nem tudjuk elkerülni, de nem is kell ugyanis azok mutatják meg miért éri meg hálásnak lenni az életben, többek közt a barátokért, akik mellettünk vannak, ha épp otthon hagyod a pénztárcád, amibe benne van a bérleted és így venned kell egy napi jegyet vagy ha elfogyott a maradék kajád a suliban adnak abból a kevésből, ami nekik van. Bár ezeket a dolgokat nekünk is kötelességünk viszonozni. Ha az embernek több barátja is akad, – szerencsésen mondhatom, mint nekem – akkor néha kicsit nehéz lehet programot szervezni. Vegyük például azt a szituációt amikor el akarunk menni péntek délután kajálni egy jót és van, aki inkább hambit enne van, aki pizzát van, aki sehova nem menne és vagyok én, akinek mindegy csak együnk.
Miután megállapodtunk és eljutottunk sütit enni beszélgetünk egy sort megtárgyaljuk a hét történéseit és lehetne sorolni (…) majd feljön a legveszélyesebb kérdés
Melyik busszal menjünk haza?
Egy ütemet kihagy mindenki szíve majd ránéz a brigád az időre „8 perc múlva jön a busz”.
Lenyeljük az utolsó falatot megisszuk az utolsó 100ml- t, ami maradt majd az összes pakkot magunkra rántjuk és futunk az életünkért, ugyanis valakinek el kell érni az átszállást, van, akinek időre kell otthon lenni, van, akinek ezután még jelenése van és vagyok én ismét, akinek mindegy, de jobb, ha hamarabb haza ér, és mire ezt átgondoltuk már a buszon is ülünk és azt beszéljük mit kellene a következő alkalommal csinálni.
De ne felejtsük el, hogy hiába beszéljük meg sosem úgy lesz. Valahogy így zajlanak azok a kellemes kiruccanásaink. Miután mindenki a neki kitalált buszmegállóban leszállt én még robogok haza és boldog vagyok amiért ilyen az életem, de az elmélkedésem nem tart sokáig ugyanis már nekem is le kell szállnom. Elsétálok a sarki kisboltig, ahol a legbiztonságosabban lekötött biciklim hozom el, onnan majd indulok haza. Útközben sokat beszélgetek még pár barátommal, mert van amikor együtt jövünk haza, de sok esetben csak dúdolok valami zenét és élvezem a délután halk zaját.
Radvánszki Elena (9.C)
Ezek is érdekelhetnek még:
- NMHH oklevélátadó ünnepség2026. március 13-án iskolánk két 12/C osztályos tanulója, Asztalos Réka és Kovács Dominik, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program díjátadó ünnepségén elismerésben részesült.Olvasd tovább
- Így válasz okosan fakultációt középiskolábanA középiskolai fakultációk kiválasztása minden diák számára fontos döntés, hiszen ezek a tantárgyak nagyban befolyásolják a későbbi továbbtanulási lehetőségeket. Az elérhető fakultációk között általában szerepel a biológia és a matematika, míg más tárgyak például a kémia vagy a fizika nem minden esetben érhető el az évfolyamon. Előfordulhat például, hogy semOlvasd tovább
- „Gondolatok, amelyek megváltoztatják a világot” – Országos siker az angol nyelvű TED-előadás versenyen2026. április 21-én iskolánk két tehetséges diákja képviselte intézményünket a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban megrendezett országos angol TED-előadás versenyen, melyet az EPSZTI támogatásával hívtak életre. A TED-Talks formátum világszerte a modern retorika és az innovatív gondolkodás szimbóluma, így a versenyen való részvétel már önmagában is hatalmas kihívást és rangot jelent,Olvasd tovább
- Cserediákprogramok hazánkban és külföldönEgyre többen hallunk róla, hogy diákok hónapokra vagy akár egy teljes tanévre külföldre mennek tanulni. A cserediákprogramok nemcsak utazást jelentenek, hanem egy különleges lehetőséget is, hogy új embereket, kultúrákat és szokásokat ismerjünk meg. Tizedikesként szerintem ezek a programok hatalmas élményt nyújtanak, és komoly segítséget jelentenek a személyes fejlődésben.Olvasd tovább
- Tavasz a falubanTavasz, avagy a felkelés ideje. Nálunk különös szerepe van a jó időnek, főleg itt falun, neki áll a kedves szomszéd a garázs takarításnak és így három napig a zajos konténerbe csapódó szemét hangját hallgatjuk. Na de nem csak a világ éled fel, hanem a korombéli tinik is nekiindulnak biciklivel vagyOlvasd tovább





