A baráti társaság szilveszteri bulija kockázatos játékká fajul, amikor szórakozásképp a telefonjukon tárolt összes hívást, fotót és üzenetet megosztják egymással. Ezzel kezdetét veszi a hazugságok, átverések és végül komolyabb titkok feltárása is. Az éjszaka végére mindenki titkára fény derülhet.Olvasd tovább

Röviden az együttesről A twenty one pilots egy alternatív zenei duó, akik 2009-ben alakultak meg. Számos díjat nyertek már, köztük az egyik legjelentősebb a Grammy-díj. Az együttes a 2010-es évek közepén vált ismertté, több évnyi kemény munkásságot követően.Olvasd tovább

Március 15-re, a magyar szabadságharc hőseire emlékeztünk. A változatosan összeállított műsort Nyikes Judit tanárnő szerkesztette, a technikai hátteret Dánku Lóránt biztosította. Köszönjük a közreműködő diákok munkáját!Olvasd tovább

Az élet minden területén a legfontosabb dolog az élő Istenbe vetett hit. Nem mindegy hogyan éljük a mindennapjainkat. El kell hinnünk, hogy Isten mindent a javunkra fordít, még akkor is, ha mi nem úgy látjuk. Ezért kell szüntelenül imádkozni, és az Úrban bízni. Az alábbi linken meg tudjátok hallgatni JeremyOlvasd tovább

Azért választottam ennek a sportágnak a bemutatását, mert korábban én is jártam aerobikozni és nagyon szerettem. Az aerobik zenére végzett, sok izommozgással járó tornagyakorlatokból álló sport. Nagyon sok képességet fejlesz, mint például a hajlékonyságot, ritmusérzéket, állóképességet, ügyességet, gyorsaságot és az erőt. Ez egy nagyon kreatív sportág. Remek szabadidős tevékenység ésOlvasd tovább

PosiTivE: „Neked mi jót adott a rendhagyó élethelyzet?” – Fotópályázat I. FELHÍVÁS Az elmúlt egy év olyan kihívást jelentett mindannyiunk számára, amelyben sokat tanulhattunk magunkról,környezetünkről, a változáshoz való alkalmazkodási képességünkről. Alapvetően rossz emlékkéntgondolunk a vírussal eltöltött időszakra, pedig ha mélyen a lelkünkbe nézünk, számos pozitív élménnyelgazdagodtunk.Olvasd tovább

Japán egyik legismertebb anmációs filmstúdiója a Studio Ghibli, Inc. Számos világszerte ismert egész estés filmet készítettek. Most ezekből állítotam össze egy szubjektív listát, melyben az 5 legjobb Ghibli Stúdiós anime szerepel. A listán szereplő animációk mind elérhetőek a Netflixen.Olvasd tovább