V-VI. korcsoport fiú röplabda diákolikmpia városi döntő – 1. forduló

Január 20-án röplabda diákolimpián vettünk részt a fiú csapattal, a Wesselényi látott minket vendégül. A hazai és a kossuthos csapat mellett az ÉVISZ jelent meg a rendezvényen. A sorsolást követően fény derült arra is, hogy az első mérkőzést a Wesselényivel vívjuk. Nagyon izgalmas, látványos labdameneteket láthattak az eseményre kilátogató szurkolók, végül 26:24-re ugyan kikaptunk az első szettben, de akár fordítva is történhetett volna.

A második szettben valami eltört és simán kikaptunk 25-15-re, így a mérkőzést is elveszítettük, mivel két nyert szettig tartott a küzdelem.

A második mérkőzést simán hozta a Wesselényi az ÉVISZ ellen, ami számomra meglepetés volt, mert fordított eredményt vártam előzetesen. Ezzel eldőlt a forduló első helyének sorsa, de egy meccs még hátra volt, ahol mi néztünk farkasszemet a vásárhelyis fiúkkal.

Ezen az összecsapáson fordított mintát mutattunk, bár kiválóan kezdtünk és 3 ponttal vezettünk az elején, ezt követően széthullottunk fejben és 25-15-re kikaptunk az első szettben. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat és a jelek szerint ez sikerült is, mert ha nehezen is, de végül 25-23-ra behúztuk az első nyert szettünket. Abban bíztam, hogy ennek a lendülete kitart a döntő, 15 pontig tartó szettben, de tévedtem. Hiába próbáltunk meg bármit, minden balul sült el, és ebből a spirálból nem volt kiút. 15-2-re elkalapáltak minket, vagy mondhatnám, hogy magunkat, hiszen számtalan technikai hibát vétettünk ebben a szettben.

Mindent egybevetve nagyon jó hangulatú torna volt, a srácok élvezték a játékot. Fény derült a fejlesztési feladatokra is, így haladunk tovább az úton és igyekszünk a 01.27-én esedékes második fordulóban is minél több pontot gyűjteni és legalább ilyen jó hangulatban jelen lenni.

A csapat tagjai:

  • Gélák Tibor
  • Incze Patrik
  • Pallagi Kristóf
  • Kranyik Botond
  • Szemán Dániel
  • Török Kálmán
  • Vári Zoltán
  • Virányi Zétény

Felkészítő tanár: Molnár Bettina

Mátyási Péter
testnevelő

Ezek is érdekelhetnek még:

  • „A határaimat feszegetem” – Interjú Tikász Ádám, az első magyar férfi naturál IFBB Pro versenyzővel
    A testépítés sokak számára csupán izomról és külsőségekről szól, pedig a színpad mögött komoly mentális küzdelem, fegyelem és tudatosság áll. Tikász Ádám története különösen figyelemre méltó: ő az első magyar férfi, aki naturál versenyzőként szerezte meg az IFBB Pro kártyát. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a versenyfelkészülés árnyoldalairól, az egészség kérdéséről,Olvasd tovább
  • Tanár-diák rangadó a Kossuthban
    Március 19-én, csütörtökön rendeztük meg az immár hagyományosnak tekinthető tanár-végzős diák labdarúgó mérkőzést.Olvasd tovább
  • BL rendszer röviden
    Az UEFA által rendezett kupaverseny sokaknak nem könnyű megérteni. Erre adok most egy egyszerű magyarázatot.Olvasd tovább
  • Kezdő búvárkodás
    Sokan a nyaralásuk alatt fedezik fel ezt a sportot, akik később akár hobbybúvárokként vagy komoly profi búvárokként folytatják ezt a tevékenységet.Olvasd tovább
  • Szokatlan világbajnokság?
    A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, melyet 2026-ban az Egyesült államok, Kanada és Mexikó közösen rendez, 16 városban. Az Egyesült Államokban 60 mérkőzést fognak tartani, míg a szomszédos Kanadában és Mexikóban pedig tízet-tízet. A tornán 48 csapat vesz részt, első alkalommal a világbajnokságok történetében. A labdarúgásban egy óriási eseményOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.