Azért választottam ennek a sportágnak a bemutatását, mert korábban én is jártam aerobikozni és nagyon szerettem. Az aerobik zenére végzett, sok izommozgással járó tornagyakorlatokból álló sport. Nagyon sok képességet fejlesz, mint például a hajlékonyságot, ritmusérzéket, állóképességet, ügyességet, gyorsaságot és az erőt. Ez egy nagyon kreatív sportág. Remek szabadidős tevékenység és a rendszeres edzéseknek köszönhetően közösségformáló hatása is van. Akár már 4-6 éves korban el lehet kezdeni.
Aerobik típusai
Két különböző ágra osztható fel: fitneszaerobikra és sportaerobikra. A fitneszaerobikra jellemző, hogy a résztvevők csoportos formában vehetnek részt, az óravezető által folyamatosan, zenére bemutatott magas intenzitású, erőt, hajlékonyságot, ízületi mozgékonyságot igénylő gyakorlatokat mutatnak be. A sportaerobik a fitneszaerobik órákból ered, azok módosított mozgásanyagára épül, nehéz elemekkel kiegészítve.

Története
Maga az aerobik szó Dr. Kenneth H. Cooper texasi orvos nevéhez fűződik. Ő fejlesztette ki a NASA számára azt a testgyakorlási rendszert, mely a mai fitnesz- és versenyaerobik alapja. Ezt a mozgásformát Szécsényiné dr. Fekete Irén a Testnevelési Főiskola tanára 1981-ben San Diegoban sajátította el, és 1983-ban Makray Katalinnal képezték ki az első fitneszaerobik óravezetőket Magyarországon. Az első aerobikversenyt 1984-ben New Orleansban tartották meg.

Verseny
A versenyző és az edző együtt találja ki, hogy milyen zenére milyen művészi előadást mutat be. Ezek az előadások rendkívül dinamikus koreográfiák 1 perc 45 másodperces időtartamban. Akár amatőr versenyeken is lehet indulni. A versenyzés egyéniben (férfi, illetve női) vagy több fős kategóriában (vegyes páros, trió, csoport) történik. A megmérettetéskor a versenyzőknek folyamatos harmóniában kell lenniük egymással és a zenével. A sportolónak külső megjelenésével rendezett, sportos benyomást kell keltenie, a szabályoknak megfelelő öltözéket kell viselnie (aerobik-, tornadressz, sport-, aerobikcipő).
Aerobik óra típusok
Nagyon sok népszerű aerobikóra típus van, mint például: alap aerobikóra, alakformáló aerobikóra, kondi torna, power body, zsírégető óra stb. Én személy szerint ajánlom mindenkinek, aki fogékony a művészi sportokra, és szereti a zenét.
Ez is érdekelhet még:
- SzertornaA szertorna különböző jellegű és különböző szereken bemutatott gyakorlatokból álló összetett sportág. Fiúk és lányok egyaránt űzhetik, részben eltérő szereken. A szertornán kívül a tornasportok közé tartozik még a ritmikus gimnasztika, a trambulin, az akrobatikus torna és az aerobik, de a torna alapokra a legjobban a fitkid hasonlít.Continue Reading
- Továbbjutott a Kossuthos e-sport csapat a döntőbeFebruár 9-10. között megrendezésre a került a nyíregyházi gimnáziumok közötti League of Legends e-sport verseny előválogatója. A mérkőzés a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában került megrendezésre a Zero2Hero e-sport akadémia szervezésében. Az előválogatón öt iskola vett részt.Continue Reading
- A magyar labdarúgó válogatott kapusaiA kapus egy fura, de rendkívül látványos posztja az adott sportágnak. A csatár és a hátvéd szerelemgyermekeként írható le a legegyszerűbben. Az egyik a góljaival szeretne sütkérezni a rivaldafényben, a másik korlátozott eszközeivel igyekszik ezt meggátolni és elkerülni a hintába ültetésért járó szégyenfa terebélyesedését. E két akarat kovásza a hálóőr.Continue Reading
- Kossuthos diákok találkoztak az olimpiai bajnok úszónővel, Gyenge ValériávalHogy, hogy nem, a Magyar Olimpiai Akadémia és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör rájött arra, hogy saját rendezvényei nem juthatnak olyan magaslatokba, mint azt szeretnék, hacsak…. Hacsak a nyíregyházi Kossuth-diákok jelenlétükkel nem járulnak hozzá ezen események fényének emeléséhez. Tudnak valamit ezek a pesti népek. Ha mást nem, azt biztosan,Continue Reading
- Rafa, A salak királyaRafael Nadal élete Rafael Nadal 1986. június 3-án Spanyolországban, Mallorca egyik részén, Manacorban, Sebastian Nadal és Ana María Parera első gyermekeként látta meg a napvilágot. Húga Maria Isabel, két nagybátyja Miguel Ángel és Toni Nadal. Rafael Nadal a teniszen kívül más sportokat is kipróbált. Nagybátyja, Miguel Ángel az FC BarcelonaContinue Reading