Ryan „KingRy” Garcia

Korai élete

Ryan Garcia 1998. augusztus 8-án született a kaliforniai Los Alamitosban. Az ökölvívással 6 évesen ismerkedett meg, első profi meccsét 17 évesen élte át Tijuanában, Edgar Meza ellen amit kiütéssel nyert meg. 

Pályakezdés

 2016. június 9-én vált profi ökölvívóvá, majd rövidesen az első meccse után szerződést írt alá a Golden Boy Promotions csapatával. Promótere, Oscar de La Hoya rövidesen bejelentette, hogy 2016. december 17-én Ryan az amerikai Kia Forum stadionban fog ringbe lépni. Ezt a profi versenyét is kiütéssel megnyerte. Ez a küzdelem adta meg neki a lehetőséget profi karrierjének építésére. Ezek után 5 évre meghosszabbította a szerződését a promotereivel, amely még a mai napig él. 

“The Rise of the Flash”

 A Golden Boy bejelentette, hogy Garcia következő meccse az MGM Grand Arénában lesz. 2019. szeptember elején jelentették be, hogy ellenfele Romero Dunó lesz, aki felett kiütéssel győzedelmeskedett. Ezzel elnyerte a Boksz Világtanács (WBC) “ezüst könnyűsúlyú” címét. 

2020. január 2-án érkezett a hír, hogy “KingRy” február 14-én az anheimi Honda Center arénában küzd Francisco Conseca ellen. A mérkőzést már az első körben fölényesen megnyerte, összesen 8 ütésből. 

Lemondott mérkőzése

Több profi mérkőzése után jelentették be, hogy az ifjú bajnok megvédi az újonnan szerzett WBC ideiglenes könnyűsúlyú bajnoki címét a dominikai bajnok, Javier Fortuna ellen. A viadalt július 9-re tűzték ki egy később meghatározandó helyszínen, ahol a győztes az aktuális könnyűsúlyú bajnok, Devin Hanley kihívója lehet. Április 24-én azonban Garcia bejelentette, hogy visszalép a mérkőzéstől magánéleti okok miatt. 

2022. február 4-én bejelentették, hogy hosszú tétlenség után az ifjú bajnok újra ringbe száll, ezzel véget ért a több hónap hosszú pihenése.

Magánélete

Garcia nagy családból származik. Bár születése szerint amerikai, gyakran beépíti a mexikói örökségét a személyébe. Többször lépett már ringbe amerikai és mexikói zászlóval is. Szülei aktívan támogatják és részt vesznek a karrierjében, mivel édesapja az egyik edzője, édesanyja pedig személyi asszisztenseként dolgozik kereskedelmi projektjeinél. 

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Kisalföldi fociturné- elbeszélő költemény(?) Mátyási Péter tollából
    Április 3-án reggel 8-kor nyakunkba vettük az országot és kitűztük célul Győrt, ahol immár több évtizede megrendezik a hagyományos, Péterfy kispályás labdarúgó kupát (halkan jegyzem meg, hogy tavaly megnyertük, ha esetleg valaki lemaradt volna erről a cseppet sem elhanyagolható információról). Az elit alakulat az alábbi nevekből állt: Továbbá a jólOlvasd tovább
  • Fair Play Kupa megyei döntő
    A tegnapi megterhelő nap után ma ismét hatalmas kihívás várt ránk, hiszen megrendezték a Fair Play Kupa megyei döntő, ahol a lányok két csoportban mérkőztek meg egymással.Olvasd tovább
  • A kerékpározás, mint a szabadság szimbóluma
    “A bicikli a tökéletes sebesség: elég gyors ahhoz, hogy haladj, de elég lassú ahhoz, hogy észre vedd a világ szépségét. “ – Anonymus Olvasd tovább
  • A sport és a tanulás összhangja
    Találd meg a helyes arányt! A sport és a tanulás kapcsolata igenis fontos. A két tevékenység elősegítik egymást. Több kutatás is kimutatta már, hogy jótékony hatással bír a sport a tanulásra és ez visszafelé is így van. Bár igen nehéz lehet őket összehangolni, a kulcs az időbeosztáson van. Ugyanis, haOlvasd tovább
  • A sport fontossága az életben
    A mozgás különösen fontos egészségünk megőrzéséhez és az elhízások, betegségek elkerüléséhez. A mozgás fontossága egyenlő értékű a táplálkozás fontosságával és elengedhetetlen segítség a csont és az izomzat, sőt mi több az idegrendszer fejlődéséhez. Főleg a növekedésben lévő gyerekeknél. Emellett aki űz bármilyen aktív sportot az mentális és fizikális előnyben vanOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.