Forma 1 – A száguldó cirkusz

A vezetés sok ember számára egy életérzés. A kedvenc zenédet hallgatva mész az utcán, és csak a közlekedésre figyelsz,  vagy utastársaddal beszélgettek, nevetgéltek… viszont, amikor 320 km/h-val repesztesz egy 650-700 kg-os pehelykönnyű autóban, miközben a G-erők folyamatosan hatnak rád, az már nem sétakocsikázás! Egyetlen pillanaton múlhat az életed és mások élete is! De itt ez a lényeg! Ez erről szól! A motoroknak, és a shownak pörögnie kell, a veszély és a csikorgó gumik illata sok embert függővé tesz. Ez a Forma 1…

Mi is az a Forma 1?

A Forma 1 a legrangosabb autóverseny-bajnokság a sok közül, amely nem csak a lóerőkön, hanem az aerodinamikán, a formatervezésen is múlik. A nagy végsebesség helyett a gyorsulásra, és a kanyarokban átvihető tempóra fektetik a hangsúlyt. Azért sebességben sincs hiány, a pályán lévő egyenesek hosszától függően akár 340-350 km/h-s végsebességet is el lehet érni. 2013 óta hybrid motorokkal folyik a küzdelem a csapatok között.

Száguldó koporsó, vagy szuper modern technika?

A Forma 1-es autók keskenyek és hosszúak, sok év tervezőmunkája alapján nyerték el a ma ismert formájukat. Minden apróságnak jelentősége van a kasznin. A motor középen helyezkedik el, 900, maximum 1000 lóerős, emellett a környezetvédelem és a plusz teljesítmény céljából egy elektromos motorral is rendelkezik. Szigorú szabályok alapján építik meg őket, a FIA, a Nemzetközi Automobil Szövetség ( Fédération Internationale de l’ Automobile ) előírásai szerint. Biztonsági fejlesztések terén sok kísérlet volt a pilóták fejének védelmére. Végül egy „glóriát” tettek az ember fejének védelmére, ami az elképesztő tömegek és a lerepülő törmelékek, vagy esetleg kerekek egészét kibírja. 2020-ban, a bahreini nagydíjon egy katasztrofális balesetben megmentette Romain Grosjean életét, aki hatalmas tempóban egy fém korlátba hajtott.

Története:

1950-ben indult útjára a „száguldó cirkusz”, ami a mai Forma 1-el összehasonlítva nagyon kezdetleges volt. A legelső világbajnok Juan Miguel Fangio volt, aki 1951-ben nyert Alfa-Romeojával.  A világ legjobb autóversenyzői mérkőzhetnek meg egymás ellen, sok újonc is lehetőséget kap, akik közül többen az autósportok legendáiként élnek az emlékekben. Ilyen például a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, akiről síbalesete óta nem sokat tudni, vagy említhetnénk a mostani világbajnokságok számában rekordtartó Lewis Hamiltont is, aki még mindig esélyes néhány trófeára.

A csillogás mögött:

Vannak pilóták akikről baleseteik/balesetük ugrik be, viszont a Forma 1-ben elért sikereikről kevesebb szó esik. Niki Lauda erre az egyik példa, akinek 1976-ban a Nürburgringen az autója felgyulladt, ő maga az autóban összeégett. Egész életében látszódtak a baleset nyomai. Ayrton Senna szintén ilyen eset. 1994-ben a San-Marinói nagydíjon a falba csapódott, majd a helyéről kitört kormányrúd átszúrta a sisakját, ő sajnos életét vesztette. A csillogás mögött tragédiák, sérülések, veszteségek sora kísérik a pilóták életét.

Egy szezon menete:

Az elmúlt 4-5 szezonban 10 csapat (istálló) versengését, csapaton belül két pilóta, vagyis összesen 20 pilóta rivalizálását nézhetjük a mezőnyben. Minden csapatnál be kell tartani bizonyos szabályokat, például a motor maximum 1000 lóerős lehet, meghatározzák az elektromos motor maximum teljesítményét, kapacitását, az autó súlyát, amely nem haladhatja meg a 746 kg-ot, az autó magassága és hosszúsága is limitálva van, és egyéb, a pályán segítő aerodinamikai vagy motor-megoldásokat (pl. befújt diffúzor). Ha minden előírásnak megfelel a csapat, indulhat a küzdelem!

A Forma 1 pontrendszere helyezések szerint:

  1. 25 pont
  2. – 18 pont
  3. – 15 pont
  4. – 12 pont
  5. – 10 pont
  6. – 8 pont
  7. – 6 pont
  8. 4 pont
  9. – 2 pont
  10. – 1 pont

A 2019-es szezon óta a verseny alatt futott leggyorsabb körre bónusz pontot adnak, ha a versenyző benne van a top 10-ben. Aki az utolsó futamig a legtöbb pontot éri el, az a világbajnok.

Amelyik csapat versenyzői együtt a legtöbb pontot érik el, az a csapat nyeri a konstruktőri világbajnoki díjat.

20-24 futamból áll egy teljes szezon, ez változó, időpontjuk a koronavírus-járvány miatt szintén nem állandó. A Magyar-nagydíjra a Hungaroringen általában augusztusban kerül sor.

A 2020-as Forma 1-es szezon:

A 2020-as szezon nagyon sok meglepetést hozott mindenki számára. A világjárvány miatti korlátozások miatt a szezon első felét elhalasztották, így mind a 21 futamot fele annyi idő alatt kellett letudni. Év elején az elhalasztott futamok pótlására virtuális-bajnokságokat rendeztek, ahová nem csak Forma 1-es pilótákat hívtak meg, hanem egyéb hírességeket, Forma 1-es tartalomkészítőket is.  A lezárásokat és korlátozásokat több csapat kihasználta, több időt fordítottak a fejlesztésekre. Más csapatok ezeket kihagyva csúsztak le a ranglista tetejéről az aljára. A legnagyobb meglepetés a Ferrari hatalmas bukása volt, akik az egyik legjobb csapatból lettek már-már sereghajtók. Lewis Hamilton már jóval az utolsó futam előtt elvitte a világbajnoki címet, ezzel beállítva Schumacher rekordját.

2021-es Forma 1-es szezon:

A legtöbb országban még mindig tartanak a korlátozások, így minden futam zártkörű marad. Minden év legelső futamja az Ausztrál nagydíj szokott lenni, amit idén kénytelenek voltak a szerzők őszre elhalasztani, így a legelső futam Március 28-án lesz, Bahreinben. Változott a pilóták felállása, és két csapat is megújúlt. A Renault csapata mostantól újra Alpine motorsport néven versenyez tovább. A Racing Pointot a Forma 1-ben egy rég vissza nem térő csapat váltja le, az Aston Martin. Útnak indul idén a legenda, Michael Schumacher fia, Mick Schumacher, ami igazi különlegesség a rajongók számára.

Csapatok és versenyzők:

  • Lewis Hamilton – Mercedes
  • Valtteri Bottas – Mercedes
  • Charles Leclerc – Ferrari
  • Carlos Sainz – Ferrari
  • Max verstappen – Red Bull
  • Sergio Perez – Red Bull
  • Lando Norris – Mclaren
  • Daniel Ricciardo – Mclaren
  • Esteban Ocon – Alpine
  • Fernando Alonso – Alpine
  • Pierre Gasly – Alpha Tauri
  • Yuki Tsunoda – Alpha Tauri
  • Sebastian Vettel – Aston Martin
  • Lance Stroll – Aston Martin
  • Kimi Raikkonen – Alfa Romeo
  • Antonio Giovinazzi – Alfa Romeo
  • Mick Schumacher – Haas
  • Nikita Mazepin – Haas
  • George Russel – Williams
  • Nicholas Latifi – Williams

Az elmúlt 3 évben sorozat készült a háttéreseményekről: ez a Hajsza a túlélésért. A 3-ik évad már megtekinthető a Netflixen.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • 2024 LABDARÚGÓ-EB
    A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság – vagy egyszerűen Euro 2024 – lesz a 17. Európa-bajnokság, amely az UEFA által szervezett, négyévente megrendezésre kerülő, férfi labdarúgó-válogatottjai számára kiírt Európa-bajnokság. A tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban és ezen az Európa-bajnokságon Magyarország is részt fog venni. Hat csoport lesz:Olvasd tovább
  • A Magyar Parasport Napja előtt két nappal – 2024.02.20.
    Ugrándozok az időben, ahogy máskor is szoktam. Erről már senki és semmi nem tud leszoktatni, mégiscsak a Vissza a jövőbe trilógián nőttem fel. Akkor hát irány kettőezer-tizenhét decembere! A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatba foglalta a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar DiáksportOlvasd tovább
  • „Az Aranycsapat és a magyar futball története” című vetélkedőről
    Már megint késésben vagyok. Egy csomó dologról nem értekeztem, ami sport, testnevelés, sporttörténet, olimpiatörténet és Kossuth. Lehet, hogy nem is Pazonyi György a becsületes nevem, hanem Pató Pál? Bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is.Olvasd tovább
  • Szertorna
    A szertorna különböző jellegű és különböző szereken bemutatott gyakorlatokból álló összetett sportág. Fiúk és lányok egyaránt űzhetik, részben eltérő szereken. A szertornán kívül a tornasportok közé tartozik még a ritmikus gimnasztika, a trambulin, az akrobatikus torna és az aerobik, de a torna alapokra a legjobban a fitkid hasonlít.Olvasd tovább
  • Továbbjutott a Kossuthos e-sport csapat a döntőbe
    Február 9-10. között megrendezésre a került a nyíregyházi gimnáziumok közötti League of Legends e-sport verseny előválogatója. A mérkőzés a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában került megrendezésre a Zero2Hero e-sport akadémia szervezésében. Az előválogatón öt iskola vett részt.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .