2005-ben Ésazk-Olaszország egyik hegycsúcsán megjelent egy hatalmas rózsaszín nyúl. Vajon egy óriás ejtette el? Lehet igen, lehet nem… Mellette állni olyan érzés, mintha Gulliver utazásainak története elevenedett volna meg a szemünk előtt.
Most akkor mi is ez?
A kérdés jogos, én sem értettem először, hogy pontosan mi is ez. Hivatalosan A műalkotás egy bécsi, Gelitin nevű művészcsoporthoz kötődik. A nyúl a Piemont-hegység északi részén elterülő Colletto Fava domb tetején fekszik. Magassága körülbelül 6 méter, hossza pedig eredetileg 61 méter volt. „Kis” mérete miatt akár a műholdas felvételeken is látszik. Célja nincs igazán, az alkotók csak örömet akartak okozni vele.

Környezeti hatása
Az alkotók szerint 2025-re teljesen lebomlik a nyuszi, hiszen az elkészítése során kizárólag vízálló textilanyagokat használtak a külső részek bevonásra, belülről pedig szalmával tömték ki a jószágot. Élettartalma változhat az időjárástól és a környéken élő állatvilág kíváncsiságától és éhségétől függően is.


Összegzés
A nyúl kissé morbidnak hathat jobban megnézve, mert kint vannak a plüss belei. Testhelyzete pedig tényleg olyan, mintha csak a magasból zuhant volna le. A turisták számára érdekes helyszín lehet, akik akarják, meg is mászhatják a nyulat. A közeli település, Artesina lakói először furán tekintettek a jövevényre. Azóta már megbékéltek, és a csúcsot, ahol a nyuszi elterül Nyuszi-hegynek nevezik.
Nyíri Ágota Boglárka 4/10. c
Ezek is érdekelhetnek még:
- Gondolkodj zölden!A Föld napját április 22-én ünnepeljük, és ebből az alkalomból a horvátországi Mirjana Rajić, a našicei Isidora Kršnjavog Gimnázium tanára nemzetközi projektet indított ennek a fontos dátumnak a jegyében. Hét iskola vett részt a projektben, három Horvátországból és egy-egy Spanyolországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szerbiából.Continue Reading
- Egy évtized után újraEgy évtized után a Louis Vuitton újra kollaborált az ismert japán művésszel, Yayoi Kusamával. A luxusmárkának ez a második együttműködése a kortárs művésznővel, hiszen már 2012-ben is együtt dobtak piacra egy lenyűgöző kollekciót. Continue Reading
- Obi-Wan KenobiAz Obi-Wan Kenobi 2022-ben bemutatott amerikai kalandsorozat, amely a Star Wars-franchise harmadik élőszereplős tévésorozata. A sorozat 2022. május 27-én indult el az Egyesült Államokban a Disney+-on, Magyarországon ugyanebben az évben, június 14-én indult el.Continue Reading
- Kovács Mikolt alkotásaiSziasztok! A nevem Kovács Mikolt, a 4/11. c osztályba járok. Egyik hobbim a festés és a rajzolás, nagyon régóta foglalkozom ezekkel. Egy ideig csak lapra festettem, azonban nemrég elkezdtem vászonra is, és volt, hogy fekete háttérre rajzoltam. Kikapcsol, és mindig jó érzéssel tölt el, amikor meglátom a végeredményt. Remélem, nektekContinue Reading
- A.I. ArtA gépek egyik munkát a másik után veszik át ez emberektől. Ez a folyamat már évtizedek óta tart. Amióta az ember gépeket készít, azóta foglalkoztatja a gondolat, hogy vajon mi lenne, ha bizonyos területeken teljesen átvennék az irányítást tőlünk. Ezt a gondolatot természetesen a filmek és az könyvek is feldolgoztákContinue Reading