Nem vagy egyedül

Jónéhány évvel ezelőtt kezdődött.

Hát persze, hogy a szerelem…

Csak kinyitottam a szöveggyűjteményt – Szabó Lőrinc:

„Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.”

Még sírni is elfelejtettem. Még sajnálni is elfelejtettem magam. De hát én ugyanezt érzem! Én is pont ezt gondolom! Csak épp eszembe sem jutott így megfogalmazni, egyáltalán megfogalmazni.

Akkor történt. Vettem egy -ma már giccsesnek tűnő- füzetet. És kiírtam az első idézetet, ami rólam szólt. Más írta, de ugyanúgy érzett, mit én. Nem voltam egyedül a szomorúságommal.

Voltak tévutak: idézetgyűjtemények. Ceruzával jelölgettem be a nekem tetszőket. Hangzatosak és jól megformáltak. De üresek, mert nem én találtam őket. Nem szólítottak meg. Nem voltak részei az életemnek.

Most már tudom: azok az idézetek fognak elkísérni, amelyeket én olvastam egy könyvben, versben, amelyeket én hallottam egy filmben.

Ma már új füzetem van. Nem idézetgyűjteményből válogatottak. Mindegyikről tudom, hogy mikor, milyen élethelyzetben találtunk egymásra. Idemásolhatnám a legkedvesebbeket, de az számodra ugyanolyan üres lenne, mint az idézetgyűjteményes sorok. Lehet, hogy rácsodálkoznál, milyen igaz, de egy óra múlva már el is felejtenéd.

Keress te is! Gyűjtsd a legigazabbakat! A legfontosabbak veled maradnak.

(szerk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .