Tavasz a faluban

Tavasz, avagy a felkelés ideje. Nálunk különös szerepe van a jó időnek, főleg itt falun, neki áll a kedves szomszéd a garázs takarításnak és így három napig a zajos konténerbe csapódó szemét hangját hallgatjuk. Na de nem csak a világ éled fel, hanem a korombéli tinik is nekiindulnak biciklivel vagy gyalog a délutánoknak amikor hazaérnek a suliból vagy egy másik esetbe el se mentek a suliba, de ez már más téma.

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden reggel és délután biciklizhetek néhány barátommal, de közben mindig történik valami. Volt, hogy állatot simogattunk, énekeltünk és még útközben ettünk is. Ezekről lehetne mesélni hosszú monológokat, kivel mi történik hazafelé úton, de azt talán máskor. Szerintem mindenkinek legalább egyszer át kell élnie egy ilyen tavaszindító élményt, ugyan is sokkal többet érnek, mint bent ülni egy kedves takaróval és pár zsák nasival a házban. Persze az más, ha valaki rá van kényszerülve arra, hogy bent legyen pl: beteg lett vagy nem engedik el a szülei. Olyankor én, ha van lehetőség, felhívom az emberünket vagy ha találkozunk ki tárgyalunk mindent nehogy lemaradjon valamiről. Nekem az a kedvenc részem a tavasz kezdetekor, hogy észre se vesszük a változást, csak mikor már nem bírjuk a téli kabátot magadon, na akkor talán megvan, hogy ki kellene mozdulni. Amikor csak lehet én megpróbálom kint tölteni az időm. Legyen szó egy rövid 20 percről amikor ráveszem magam, hogy olvassak egy részt a kedvenc könyvemből vagy dobáljak párat a kosárpalánkra. Talán sok ember úgy gondolja, hogy ezek unalmas dolgok és hát mit kezd magával egyedül odakint, de csupán csak az egész mögé kell látni és megnyílik előttünk a világ, ugyanis megannyi lehetőségünk van, amikről nem is gondolnánk milyen nagy dolgokat süthetünk ki belőlük. Egy érdektelennek tűnő séta, ami kinyitja a szemünket és megszabadít minket attól a sok nehéz gondolattól, amit odafent a szellemünkben hurcolunk sokkal többet ér, mint valami káros dolog és a séta még egészséges is.

Sok felnőtt gondolhatja úgy, hogy a korombéli fiatalság nem egy nagy szám. Mindig csak a telón lógnak vagy ha nem, akkor alig látják őket. Lehet. Lehet, hogy sokunk tényleg elég vészes szinten van, de ne gondoljuk azt, hogy menthetetlen lenne. A felnőttek nagy része első ránézésre ítéli meg a fiatalokat és állítja be őket semmirekellőknek. Abba viszont sokuk nem gondol bele miért olyan, amilyen. Lehetne mesélni rengeteget ilyen helyzetekről, de a legtöbb amit tehetünk, ha nem akarjuk faggatni őket – már pedig nem akarjuk – akkor az csak, hogy tudatjuk velük ott vagyunk nekik és nem mindig árt az a séta vagy biciklis út a délutánban.

Radvánszki Elena (9.C)

Ezek is érdekelhetnek még:

  • NMHH oklevélátadó ünnepség
    2026. március 13-án iskolánk két 12/C osztályos tanulója, Asztalos Réka és Kovács Dominik, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program díjátadó ünnepségén elismerésben részesült.Olvasd tovább
  • Így válasz okosan fakultációt középiskolában
    A középiskolai fakultációk kiválasztása minden diák számára fontos döntés, hiszen ezek a tantárgyak nagyban befolyásolják a későbbi továbbtanulási lehetőségeket. Az elérhető fakultációk között általában szerepel a biológia és a matematika, míg más tárgyak  például a kémia vagy a fizika  nem minden esetben érhető el az évfolyamon. Előfordulhat például, hogy semOlvasd tovább
  • „Gondolatok, amelyek megváltoztatják a világot” – Országos siker az angol nyelvű TED-előadás versenyen
    2026. április 21-én iskolánk két tehetséges diákja képviselte intézményünket a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban megrendezett országos angol TED-előadás versenyen, melyet az EPSZTI támogatásával hívtak életre. A TED-Talks formátum világszerte a modern retorika és az innovatív gondolkodás szimbóluma, így a versenyen való részvétel már önmagában is hatalmas kihívást és rangot jelent,Olvasd tovább
  • Cserediákprogramok hazánkban és külföldön
    Egyre többen hallunk róla, hogy diákok hónapokra vagy akár egy teljes tanévre külföldre mennek tanulni. A cserediákprogramok nemcsak utazást jelentenek, hanem egy különleges lehetőséget is, hogy új embereket, kultúrákat és szokásokat ismerjünk meg. Tizedikesként szerintem ezek a programok hatalmas élményt nyújtanak, és komoly segítséget jelentenek a személyes fejlődésben.Olvasd tovább
  • Tavasz a faluban
    Tavasz, avagy a felkelés ideje. Nálunk különös szerepe van a jó időnek, főleg itt falun, neki áll a kedves szomszéd a garázs takarításnak és így három napig a zajos konténerbe csapódó szemét hangját hallgatjuk. Na de nem csak a világ éled fel, hanem a korombéli tinik is nekiindulnak biciklivel vagyOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.