Lány foci

2026. március 10-én  részt vettünk a Fair Play Kupa tavaszi fordulójának első játéknapján, ahol csapatunk három mérkőzést játszott.

Az első mérkőzésen a Szikszi lányok csapata ellen játszottunk. Egy küzdelmes és izgalmas találkozón sajnos 2–1-es vereséget szenvedtünk, azonban a lányok végig bátran és elszántan futballoztak. A következő mérkőzésen a Korányi lánycsapatával találkoztunk. Ezen a meccsen a csapat már magabiztosabb játékot mutatott, és fegyelmezett, összeszedett teljesítményének köszönhetően 1–0-s győzelmet aratott. A harmadik mérkőzésen a Kállai-lányok ellen léptünk pályára. A csapat itt is nagy akarattal és koncentrációval játszott, amelynek eredményeként ismét 1–0-ra sikerült győznünk.

A két megszerzett győzelemnek köszönhetően csapatunk továbbjutott a helyosztó mérkőzésekre, így továbbra is megvan az esély arra, hogy eljussunk a megyei döntőig idén is. A lányok teljesítménye, küzdeni akarása és egymás iránti támogatása példaértékű volt a mai napon is! 

Molnár Bettina testnevelő

A csapat tagjai:

  • Pekács Vivien
  • Poczók Kincső
  • Kondor Brigitta
  • Gyüre Nóra
  • Puskás Jázmin
  • Szőlősi Maja
  • Dankó Lili Gréta

Ezek is érdekelhetnek még:

  • „A határaimat feszegetem” – Interjú Tikász Ádám, az első magyar férfi naturál IFBB Pro versenyzővel
    A testépítés sokak számára csupán izomról és külsőségekről szól, pedig a színpad mögött komoly mentális küzdelem, fegyelem és tudatosság áll. Tikász Ádám története különösen figyelemre méltó: ő az első magyar férfi, aki naturál versenyzőként szerezte meg az IFBB Pro kártyát. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a versenyfelkészülés árnyoldalairól, az egészség kérdéséről,Olvasd tovább
  • Tanár-diák rangadó a Kossuthban
    Március 19-én, csütörtökön rendeztük meg az immár hagyományosnak tekinthető tanár-végzős diák labdarúgó mérkőzést.Olvasd tovább
  • BL rendszer röviden
    Az UEFA által rendezett kupaverseny sokaknak nem könnyű megérteni. Erre adok most egy egyszerű magyarázatot.Olvasd tovább
  • Kezdő búvárkodás
    Sokan a nyaralásuk alatt fedezik fel ezt a sportot, akik később akár hobbybúvárokként vagy komoly profi búvárokként folytatják ezt a tevékenységet.Olvasd tovább
  • Szokatlan világbajnokság?
    A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, melyet 2026-ban az Egyesült államok, Kanada és Mexikó közösen rendez, 16 városban. Az Egyesült Államokban 60 mérkőzést fognak tartani, míg a szomszédos Kanadában és Mexikóban pedig tízet-tízet. A tornán 48 csapat vesz részt, első alkalommal a világbajnokságok történetében. A labdarúgásban egy óriási eseményOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.