Szívem folyója a Tisza

Magyarországon 58 olyan település van, amely a Tisza mentén fekszik, ennek a kétharmada falu vagy község. Sokaknak a kisebb településekről negatív sztereotípiák jutnak csak eszükbe. Viszont én ezt szeretném megcáfolni és bemutatni nekem mit jelent egy ilyen községben élni.

Roppant szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen egy igazi folyóparti gyöngyszemen nőhettem fel. Nekem Tiszatelek nem csak egy egyszerű kis település a nagyvárosoktól távol, ez egy igazi varázslattal teli hely. Furcsa lehet sokaknak, akik még nem jártak itt, de a helyiek mind alátámasztják, hogy különleges a mi kis településünk. Nem csak a Tiszának a közelségét élvezhetjük, hanem a hozzá tartozó természeti csodákban is gyönyörködhetünk.

Mivel én itt élek születésem óta, ezért az identitásom kialakulásában nagy szerepet játszottak a természeti adottságok. Fontos esemény az itt élőknek, főleg azoknak, akik horgásznak is, az első hal kifogása. Mindenkit nagy büszkeséggel tud eltölteni, hogy a saját módszerével, nagy szenvedések árán felkötött csalijával ki tud fogni valamit. Ebben az élményben nekünk is részünk lehetett a testvéremmel igen fiatalon.

Ezeknek az élményeknek a beteljesüléséhez nagyban hozzájárul a remek halállomány. A legismertebb ponty és keszeg mellett az ügyesek és a kitartók horgára harcsa, csuka, sügér esetleg egy balin is akadhat. Az általam megkérdezett horgászok azt nyilatkozzák, hogy a pecázás nem olyan egyszerű sport, mint azt sokan gondolnák.

„Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ide csak kiül az ember és várja a kapást. Ez ettől sokkal összetettebb, tudni kell a holdciklusokat, a halak számára kívánatos ételeket és még megannyi mást.”

-Nyilatkozta egy helyi tapasztalt horgász

 Mindenki azt gondolja, hogy aki a környéken él, annak sokkal könnyebb jó horgászhelyeket találni. Ezt én is alá tudom támasztani, hiszen a mindennapos figyelem sokszor felül tudja bírálni a szenzorokat is.

„Sokkal egyszerűbb nekem, hiszen reggel kijövök, beetetek, és este már tudom is fogni a halakat, ez egy Nyíregyházán élő embernek nehezen lenne kivitelezhető.”

                                                           –Megjegyezte egy pecaszakértő

A Tisza virágba borulása másnéven a Tiszavirágzás. Ez a jelenség június közepétől a hónap végéig tart, de ezt befolyásolhatják az időjárási viszonyok is. Ez az az időszak, amikor a kérészek lárva állapotukból átváltozva rövid ideig a víz felszínén násztáncot lejtenek. Sokan járnak ki ilyenkor a partra és csak csodálják a rovarok repkedését.

„Emlékszem az első alkalomra, amikor láthattam élőben, nem hittem a szememnek, egyszerűen leírhatatlan érzés ott lenni egy ilyen természeti jelenségnél és látni, hogy tényleg életre kel a Tisza.”

-Mesélte egy természetkedvelő

Viszont ne feledkezzünk meg egy másik fontos előnyéről a Tiszának, a fürdőzési lehetőségeiről. Minden nyáron azt várjuk, hogy elég meleg legyen a víz és bele lehessen menni. Fantasztikus élmény, amikor az ember megengedheti magának azt a luxust, hogy egy nyári napon festői környezetben kibiciklizzen a partra és csobbanjon egyet. Azoknak, akiknek nincs annyira, a kedvükre a fürdés, rengeteg séta lehetőség áll rendelkezésükre helyette. A töltésparton, vagy az ártér belsejében is sok látnivaló van, a mozogni vágyok számára.

Az ártéren kívül, sétálva megfigyelhető Tiszatelek számomra egyik legikonikusabb helye, a nagy fa. Egy hatalmas tölgyfa található a töltés oldalán, amely a nap minden szakában gyönyörű, de a naplemente óráiban egyszerűen lélegzetelállító látványt nyújt. Érdekessége ennek a fának a kora, hiszen olyan öreg, hogy már az első világháború idején, katonai térképeken támpontként ábrázolták.

„Számomra a gyermekkoromat jelenti a fa. Kicsiként mindig próbáltunk felmászni rá, de teljesen sose sikerült. Ha ránézek a gondtalan nevetés és felejthetetlen emlékek jutnak eszembe.”

– Emlékezett vissza egy nosztalgikus helyi lakos

 A tél viharos időszaka alatt egy villámcsapás érte, de ez a baleset nem vett el az értékéből csak még egyedibbé és megtekintésre érdemessebbé tette őt.

Az áradás szó hallatán sokakat félelem tölt el, de a helyiek tudják, hogy ez csak egy átmeneti állapot és ez is sok szépet tud magával hozni. Mire megkezdődik a csónak tulajdonosok nagy része száraz földre emelte a ladikját és biztonságba helyezte távol a víztől.

„Sajnos jártam úgy, hogy nem húztam ki időben a csónakomat és a jéggel együtt elvitte az áradás.”

-Említette egy volt csónaktulajdonos

Amikor a vízszint az átlagos medre felé emelkedik, az ártéren belül található öblök és régi leszakadt részek is megtelnek vízzel. Az apadás után ezeken a helyeken megmarad a víz. Egy ilyen rész a hozzánk közel található Apátszögi-holtág is. Nyáron a békalencsével belepett vízben lehet gyönyörködni, télen a befagyott jegén lehet nagyokat korcsolyázni. Kicsi koromban a szüleimmel jártunk ki és az általunk gyártott jéghoki ütőkkel és korongokkal játszottunk rengeteget. Ezek olyan emlékek, amelyek nem sokaknak adatnak meg. Hálás vagyok, hogy egy ilyen környezetben nőttem fel és ilyen fantasztikus élményekben lehetett részem.

Ahogy telnek az évek, egyre szentimentálisabb vagyok a lakóhelyemmel kapcsolatban. Fontosnak tartom, hogy lássák mások, hogy mennyi csodát tud magában rejteni egy ilyen kis település. Vajon még hány ilyen hely van országszerte, mint Tiszatelek? Csodás tájak a Tisza partján. Remélem írásom által is többen kedvet kapnak a hozzájuk közel eső természeti látványosságok tüzetesebb megfigyeléséhez. Én nagy lelkesedéssel és sosem múló kíváncsisággal fedezem fel újra és újra. És ki tudja, lehet egyszer még a nagy tölgyfa mellett a töltésen sétálva találkozhatunk is.

Asztalos Réka, 12.C

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Szívem folyója a Tisza
    Magyarországon 58 olyan település van, amely a Tisza mentén fekszik, ennek a kétharmada falu vagy község. Sokaknak a kisebb településekről negatív sztereotípiák jutnak csak eszükbe. Viszont én ezt szeretném megcáfolni és bemutatni nekem mit jelent egy ilyen községben élni. Roppant szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen egy igazi folyóparti gyöngyszemen nőhettem fel.Olvasd tovább
  • Erasmus+ program: egy felejthetetlen hét Bretagne-ban
    Iskolánk 13 diákja és két kísérő tanára 2025. november 9–16. között Franciaország nyugati részébe, Bretagne tartományba utazott Erasmus+ mobilitás keretében. Vendéglátónk a lesneveni Saint-François Notre-Dame intézmény volt, amely nagy szeretettel fogadott bennünket, és gazdag programmal készült a látogatásunkra.Olvasd tovább
  • Egy nap a debreceni Bűvösvölgyben
    2025.10.08-án a 10.c média-informatika tagozatos osztály ellátogatott a Bűvösvölgybe Debrecenbe. Megérkezésünk után négy csapatra osztottak minket (kék, zöld, narancs, piros). Mindegyik csapat más-más feladatokat próbálhatott ki egyidőben a média világából.Olvasd tovább
  • Neumann János Informatika Kupa
    A Neumann János Informatikai Kupa sokszínű országos verseny, amelyet evangélikus iskolák csapatai számára rendeznek meg azzal a céllal, hogy fejlesszék az informatikai kompetenciát, a csapatmunkát és támogassák a tehetséges diákokat.Olvasd tovább
  • Népmesei élmény az óvodásoknak
    A Népmese Világnapja alkalmából osztálytársaimmal ellátogattunk a Nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvodába.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.