Iskolánk diákjai a digitális oktatás hónapjaiban szellemi sportvetélkedőkre készültek. Munkájuk eredményeként a különböző korosztályú csapatok bejutottak az országos döntőkbe.
A Mező Ferenc szellemi diákolimpia országos döntőjét 2021. június 5-én rendezték meg, melyen a Kossuth csapata IV. helyezést ért el.
A csapattagok: Kurucz Kleopátra, Simon Lili, Soltész Dóra és Szabó Ádám
A Magyar Sportújságíról Országos Szövetsége által indított Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedő országos döntőjét 2021. május 29-én rendezték, melyen két csapatunk is indult, mindkét csapat bejutott az országos döntőbe, ahol a II. és a IV. helyezést érték el.
II. helyezett csapattagok: Fodor Tamás, Szabó Ádám és ifj. Pazonyi György;
IV. helyezett csapattagok: Gyulai Bálint, Kocsis Levente és Lakatos Vanda
Gratulálunk az országos eredményekhez!
Köszönet Pazonyi György tanár úrnak a felkészítő munkáért!
Ezek is érdekelhetnek még:
- Kossuth Házi Labdarúgó BajnokságOktóber 06-07-én rendeztük meg a DÖK-kel karöltve a házi labdarúgó bajnokságunkat, ahová 5 csapat adta le a jelentkezését. Az élet felülírta a terveket, ugyanis sajnos átfedésben érintett volt az egyik napon a 10.C osztály az ÉLD+ Élménysport program keretein belül egy tájevező foglalkozásra, így át kellett szerveznünk a mérkőzések beosztását.Olvasd tovább
- Magyar – portugál meccs, SzakMa Feszt, Monok és Extreme TrailA Ve-LED Futok után négy nappal, Barta Imre tanár úrral már a Puskás Arénában szurkoltunk a magyar labdarúgó válogatottnak. A CR7 fémjelezte portugálok vendégeskedtek a szentélyban. Nagy volt a sürgés-forgás, mégis csak negyven éve voltunk utoljára VB-n. Ment a fogadkozás a játékosok és a stáb részéről.Olvasd tovább
- Vetélkedés és kulinaritásMielőtt bármit is írnék, rögtön az elején szögezzük le, hogy az egész eddigi, ilyen irányú tevékenységem tévedés volt. A címben szereplő két kifejezés kapcsolatát majd harminc évig rosszul értelmeztem. Mostanáig abban a hitben éltem, hogy a vetélkedők után, mintegy grátiszként jár a gyerekseregnek a jutalomfalat. Most jöttem rá, hogy egyOlvasd tovább
- „Őfelsége titkosszolgálatában”James Bond fanok higgadjatok le nagyon gyorsan! Bár ha belegondolok, a fanok között az egyik legnagyobb vagyok, és miért is ne játszhatnék el a gondolattal: Daniel Craig után lehetnék én a következő Bond. Minden megvan bennem, ami a titkosügynök jellemrajzában fontos.Olvasd tovább
- Kisalföldi fociturné- elbeszélő költemény(?) Mátyási Péter tollábólÁprilis 3-án reggel 8-kor nyakunkba vettük az országot és kitűztük célul Győrt, ahol immár több évtizede megrendezik a hagyományos, Péterfy kispályás labdarúgó kupát (halkan jegyzem meg, hogy tavaly megnyertük, ha esetleg valaki lemaradt volna erről a cseppet sem elhanyagolható információról). Az elit alakulat az alábbi nevekből állt: Továbbá a jólOlvasd tovább





