Amióta ember az ember, nyíltan vagy kevésbé nyíltan felmerült benne a kérdés: vajon erkölcsileg elfogadható-e az igazság elferdítése, ha oka valamilyen jó célt szolgál? Vagy melyek azok az élethelyzetek, ahol megengedhetjük magunknak a valóság torzítását? Van ilyen egyáltalán? A Wikipédia szómagyarázata szerint minden olyan igazságtól eltérő adat, mely szándékosan hamis vagy pontatlan állításokat tartalmaz, hazugság, azonban ez a kérdés ennél összetettebb. A hazugságok, kisebb nagyobb füllentések ugyanis olykor észrevétlenül szövik át a mindennapjainkat, s előfordul, hogy fel sem tűnik számunkra: eltértünk a valóságtól.
Kezdésnek érdemes különbséget tennünk jó és rossz hazugság között. Minden olyan hazugság, amelyet nem a saját célunk elérésére használunk, vagy azért mondunk, hogy ezzel más embereket megbántsunk, illetve hátrányt okozzunk számára, erkölcsileg védhető. Tökéletes példa erre a II. Világháborút követő időszak, amikoris emberek millióit deportáltak a haláltáborokba zsidó származásuk miatt. Számos erkölcsileg tiszta ember bújtatta őket ekkor pincékben, padlásokon, megóvva ezzel a „háborús bűnösöket” a biztos haláltól. Elítélhetjük-e tehát őket, ha egy esetleges német deportáló látogatása során nemleges válasszal feleltek a „Bújtatnak-e zsidókat ebben a házban?” kérdésre? Véleményem szerint nem.
Másik szemléletes példa a hazugság pozitív oldalának szemléltetésére az emberi kapcsolatokban keresendő. Ilyen szituáció lehet például érzelmeink letagadása, valós véleményünk megváltoztatása, ha ez jó célból történik. Legyen szó más emberek érzéseinek tiszteletben tartásából adódó füllentésről vagy egy párkapcsolat elején elejtett kedves szavakról, melyeket nem feltétlenül gondolunk komolyan, célja mégis pozitív, azaz, hogy az adott személyben jó érzéseket keltsünk.
Fontos megemlíteni azonban, hogy a hazugság nem mindig természetes. Ha minden tökéletesen működne nem lenne szükségünk az igazság megmásítására, hiszen szabadon felvállalhatnánk őszinte véleményeinket, vagy elmondhatnánk a valóságot anélkül, hogy bármit is változtatnánk benne. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a körülöttünk élők teljes mértékű elfogadása az irányunkban.
Véleményem szerint a kegyes hazugság még elfogadható hazugság, azonban amint saját célunk elérése érdekében, illetve mások manipulálása végett alkalmazzuk, negatívvá válik. Például, ha azért találunk ki mindenféle valótlan kifogást, amiért nem teljesítettünk valamilyen kötelezettséget, hogy elkerüljük a számunkra jogosan kiszabandó büntetést, a hazugság nem elfogadható.
Erkölcsileg elítélendő valótlanság az is, ha mások gondolkodását az igaz állítások olyanfajta összeállításával befolyásoljuk, melyek együtt hamis képet alkotnak. Például Az Ember tragédiájában Lucifer is ezt a módszert alkalmazta, hogy elérje célját: bár a valóságot mutatta be, azonban nem a teljes képet vetítette Ádám szeme elé, csupán a valóság egy negatív szegletét, mely együttesen tragikus képet alkotott az emberiségről, s ez elhitette Ádámmal, hogy minden, ami rá vár csupán a romlottság.
Végszóként tehát a hazugság nem feltétlenül rossz, sőt a kegyes hazugság elfogadott, míg az a jó célok érdekében történik. Azonban nem felejthetjük el, hogy könnyen áteshetünk a ló túloldalára, és elveszhetünk a mindennapos füllentéseink sűrűjében. Érdemes a valóság talaján maradnunk és az őszinteségre törekednünk, mert az igazság minden esetben jobb, mint annak eltorzítása.
Fülöp Léna Evelin, 4/11. C.