Versenyfelhívás

„AZ ÚR ÉRKEZÉSE” országos ökumenikus szavalóversenyre

„Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.”

(Reményik Sándor)

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium a 2024/2025. tanévben 31. alkalommal hirdeti meg „Az Úr érkezése” elnevezésű országos ökumenikus szavalóversenyét.

A verseny időpontja: 2025. április 11.

A szavalóverseny menete:

  • Iskolánként két tanuló nevezését várjuk a 9-12. évfolyamból.
  • Minden tanuló két verset választ a kiírás alapján.

A kötelező versenyprogram:

  • Egy szabadon választott költemény, mely a teremtett világ szépségét ábrázolja
  • Egy szabadon választott istenes költemény

A versenykiírás idén is a lehetőségek széles tárházát biztosítja a jelentkező diákok számára. Bízunk benne, hogy ez is ösztönzi a verset szerető tanulók jelentkezését. Biztatjuk továbbá arra a fiatalokat, hogy bátran válasszanak a 21. századi alkotások közül.

Egy-egy vers, illetve versrészlet bemutatására maximum 5 perc áll rendelkezésre.

Versenyünk ebben az évben is kiegészül illusztráció készítő, illetve fotópályázattal.

Illusztráció készítő és fotópályázat

Egy szabadon választott istenes vers illusztrálása bármilyen technikával, illetve fotó készítése ugyanebben a témában maximum A/3-as méretben paszpartuval ellátva, mellékelve a vers szerzőjét és címét, amelyről az illusztráció vagy fotó készült.

A meghirdetett kategóriákra a jelentkezés határideje: 2025. március 27.

Jelentkezés az alábbi linken:

https://forms.gle/N155wuFqdEs8AbZD8

Az illusztrációk, fotók beérkezési határideje: 2025. április 01.

Az alkotások elküldése postai úton történik.

Postacím:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
4400 Nyíregyháza, Szent István utca 17-19.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • NMHH oklevélátadó ünnepség
    2026. március 13-án iskolánk két 12/C osztályos tanulója, Asztalos Réka és Kovács Dominik, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program díjátadó ünnepségén elismerésben részesült.Olvasd tovább
  • Így válasz okosan fakultációt középiskolában
    A középiskolai fakultációk kiválasztása minden diák számára fontos döntés, hiszen ezek a tantárgyak nagyban befolyásolják a későbbi továbbtanulási lehetőségeket. Az elérhető fakultációk között általában szerepel a biológia és a matematika, míg más tárgyak  például a kémia vagy a fizika  nem minden esetben érhető el az évfolyamon. Előfordulhat például, hogy semOlvasd tovább
  • „Gondolatok, amelyek megváltoztatják a világot” – Országos siker az angol nyelvű TED-előadás versenyen
    2026. április 21-én iskolánk két tehetséges diákja képviselte intézményünket a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban megrendezett országos angol TED-előadás versenyen, melyet az EPSZTI támogatásával hívtak életre. A TED-Talks formátum világszerte a modern retorika és az innovatív gondolkodás szimbóluma, így a versenyen való részvétel már önmagában is hatalmas kihívást és rangot jelent,Olvasd tovább
  • Cserediákprogramok hazánkban és külföldön
    Egyre többen hallunk róla, hogy diákok hónapokra vagy akár egy teljes tanévre külföldre mennek tanulni. A cserediákprogramok nemcsak utazást jelentenek, hanem egy különleges lehetőséget is, hogy új embereket, kultúrákat és szokásokat ismerjünk meg. Tizedikesként szerintem ezek a programok hatalmas élményt nyújtanak, és komoly segítséget jelentenek a személyes fejlődésben.Olvasd tovább
  • Tavasz a faluban
    Tavasz, avagy a felkelés ideje. Nálunk különös szerepe van a jó időnek, főleg itt falun, neki áll a kedves szomszéd a garázs takarításnak és így három napig a zajos konténerbe csapódó szemét hangját hallgatjuk. Na de nem csak a világ éled fel, hanem a korombéli tinik is nekiindulnak biciklivel vagyOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.