“VÁNDOR KARÁCSONYFA” – Ezzel a címmel indult Linzenbold Tamás, illetve a Tekerők Baráti Egyesülete, a gyerekek érdekében.
Adományt gyűjtöttek a Tekerők 2024 december 17-e és 20-a között négy helyszínen tekerhettek a városlakók. Az adományokat a Nyíregyháza-Nyírszőlősi Befogadó Otthonban elhelyezett gyermekek megsegítésére gyűjtötték. – Tavaly is igyekeztünk egy kis adománnyal segíteni, és idén is sokan csatlakoztak hozzánk, hogy a Gyerekek Nyírszőlősi Ideiglenes Otthonában élők ünnepét szebbé varázsoljuk. Az elmúlt napokban Nyíregyháza négy helyszínére vittünk el két-két fitness kerékpárt, és amikor ezt tekerték, kigyulladtak a led fények a karácsonyfán. Köszönjük támogatóinknak a segítséget, játékok, édességek egyaránt érkeztek – mondta Linzenbold Tamás szervező. A Tekerők Baráti Egyesülete és Linzenbold Tamás célja nem csupán az volt, hogy karácsonyi örömet csempésszenek a Nyírszőlősi Ideiglenes Otthonban élő gyermekek életébe, hanem az is, hogy felhívják a figyelmet a közösségi összefogás erejére és a sport fontosságára.
Keddi nappal kezdődött az esemény, amikor visszaszámlálással kezdtük 17:00-kor. Első állomásunk a Rumed KFT volt. Itt megjelentek a Gyermekotthon lakói is, kipróbálhatták ők is a tekerést.

Következő nap a Volvo autószalonba tekertünk. Itt is nagyon hideg volt, ennek ellenére több ember eljött, és tekeréssel illetve adományokkal hozzájárultak a gyerekek támogatásához.
A harmadik napon az Csősz-Platán Autóházban jártunk. Mindegyik napon hideg volt, de kitartóan tekertünk itt is a gyerekekért. A Tekerők versenyzői szintén ott voltak a Vándor Karácsonyfa eseményen.
A Bringa Sziget volt az utolsó állomás. Itt jelen volt a Polgármester is. Visszaszámlálással fejeződött be az esemény, ahol a Nyírszőlősi Ideiglenes Gyermekotthon lakói is ott voltak. A Tekerők egyesület tagjai az esemény során tanácsokkal segítették azokat, akik a jövőben rendszeresen szeretnének kerékpározni. Fő céljuk a bringások közösségének erősítése.
A tombolák, amelyek az egyes állomásokon voltak, nemcsak szórakoztatóak, hanem szintén hozzájárultak a gyűjtéshez. A Tekerők Baráti Egyesülete reméli, hogy az események segítenek még több embernek belépni a közösségükbe, és jövőre még több támogatót tudnak bevonni a jó cél érdekében.
A videót az eseményről itt megtalálod:
Ezek is érdekelhetnek még:
- Kisalföldi fociturné- elbeszélő költemény(?) Mátyási Péter tollábólÁprilis 3-án reggel 8-kor nyakunkba vettük az országot és kitűztük célul Győrt, ahol immár több évtizede megrendezik a hagyományos, Péterfy kispályás labdarúgó kupát (halkan jegyzem meg, hogy tavaly megnyertük, ha esetleg valaki lemaradt volna erről a cseppet sem elhanyagolható információról). Az elit alakulat az alábbi nevekből állt: Továbbá a jólOlvasd tovább
- Fair Play Kupa megyei döntőA tegnapi megterhelő nap után ma ismét hatalmas kihívás várt ránk, hiszen megrendezték a Fair Play Kupa megyei döntő, ahol a lányok két csoportban mérkőztek meg egymással.Olvasd tovább
- A kerékpározás, mint a szabadság szimbóluma“A bicikli a tökéletes sebesség: elég gyors ahhoz, hogy haladj, de elég lassú ahhoz, hogy észre vedd a világ szépségét. “ – Anonymus Olvasd tovább
- A sport és a tanulás összhangjaTaláld meg a helyes arányt! A sport és a tanulás kapcsolata igenis fontos. A két tevékenység elősegítik egymást. Több kutatás is kimutatta már, hogy jótékony hatással bír a sport a tanulásra és ez visszafelé is így van. Bár igen nehéz lehet őket összehangolni, a kulcs az időbeosztáson van. Ugyanis, haOlvasd tovább
- A sport fontossága az életbenA mozgás különösen fontos egészségünk megőrzéséhez és az elhízások, betegségek elkerüléséhez. A mozgás fontossága egyenlő értékű a táplálkozás fontosságával és elengedhetetlen segítség a csont és az izomzat, sőt mi több az idegrendszer fejlődéséhez. Főleg a növekedésben lévő gyerekeknél. Emellett aki űz bármilyen aktív sportot az mentális és fizikális előnyben vanOlvasd tovább