Ariana Grande: A popszakma egyik legikonikusabb alakja

Teljes nevén Ariana Grande-Butera olasz származású amerikai énekesnő és
dalszerző, aki nemcsak a dalszerzés világában híres és tehetséges, hanem a színészkedésben
is. Édesanyja, Joan Grande, valamint édesapja, Edward Butera 8 éves korában váltak el.
Bátyja, Frankie Grande az énekesnőnek nemcsak testvér, de lelki támasz is, jó testvérekhez
híven.

Színészi karrierje

Ariana elég korán, már gyerekkorában elkezdte a színészkedést, és olyan híres
darabokban is szerepet kapott, mint például az Óz, a nagy varázsló című musical, vagy a Szépség
és a Szörnyeteg. Charlotte alakításáért a 13 című musicalban National Youth Theatre
Association díját is megszerezte, mindössze 15 évesen. Ariana Grande leghíresebb szerepe Cat
Valentine a V, mint Viktória című sorozatban, ami 2010-ben debütált és 3 évadon át volt képernyőn.
Szintén a Nickelodeonnál szerepelt még a Sam és Cat című spin-off sorozatban, amit viszont egy
évad után elkaszáltak.

Zenei karrierjének kezdete

A Victorious első évada után kezdett el igazán zenei karrierjére koncentrálni. 2010
augusztusában kezdett el dolgozni debütáló albumán, és hogy a legjobbat tudja kihozni
magából, elkezdett együttműködni Eric Vetro énekesedzővel. A Victorious forgatási
szüneteiben gyakran videóra rögzítette, ahogy Adele, Whitney Houston és Mariah Carey
dalait énekelte, amiket a felvétel után publikált is YouTube csatornáján (melyek egyébként mai
napig megtekinthetőek). A Republic Records vezérigazgatója Ariana egyik videóját látván
küldött egy linket Lipmannek (aki ma már a Republic Records vezérigazgatója), és felkérte őt
egy lemezszerződéshez. Ariana 2011 decemberében adta ki első kislemezét “Put Your
Hearts Up” címmel, ami eredetileg egy popalbumra vettek fel, de soha nem látott napvilágot.

Az első album

Ariana első albuma, ami 3 éven keresztül készült, 2013. augusztus 30-án jelent meg
Yours Truly néven. Az első helyen debütált a Billboard 200-as listáján, és az első héten 138
000 példányban kelt el Amerikában. Számos országban vezette még a toplistákat, mint
például Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Írországban és Hollandiában. A híres
rapper, Mac Miller közreműködésével készült The Way című kislemeze a 10. helyen debütált
a Billboard Hot 100-on. Kis idő elteltével megjelent az album második kislemeze, a Baby I
majd a harmadik Right There címmel. Ezután sikerek sorozata következett. A Billboard
magazin negyedik helyre sorolta az énekesnőt a “Music’s Hottest Minors 2013” listáján, a
2013-as American Music Awards-on elnyerte az év új előadója díjat, majd az Év Áttörő
előadója díjat is megszerezte. 2014 januárjában elnyerte a Kedvenc Áttörő előadó díjat a
People’s Choice Awards-on. 2014 márciusában énekelt a Fehér Ház koncertjén, majd
Barack Obama a következő hónapban ismét elhívta Ariana-t, hogy énekeljen húsvéti
rendezvényükön.

My Everything és a Dangerous Woman

A My Everything 2014. augusztus 25.-én adta ki, és egyből a billboard 200-as lista
tetejére ugrott. Az albumról három szám is a billboard 100 első 10 helyezettje közé került, így
ő volt a második női előadó Adele mellett, aki egyszerre három számmal is rendelkezett a
listán. 2015 februárjában világkörüli turnéra indult, hogy népszerűsítse második albumát, és több állomása is volt Európában, Észak- és Dél-Amerikában valamint Ázsiában is.
Dangerous Woman albumát már 2015-ben elkezdte felvenni, aminek eredeti neve Moonlight
volt. Ezzel az albummal elérte, hogy ő legyen az első előadó, akinek első három albumának
vezető kislemeze a top 10-ben debütáljon. A teljes album 2016. május 20-án jelent meg. Az
album több országban is a toplisták élére került, illetve a legnagyobb kritikusok is dicsérték
az albumot. Az albumot Grammy-díjra is jelölték. Kis idő múlva megkezdte a Dangerous
Woman nevű turnéját, hogy népszerűsítse az albumot. 2017. május 22-én a Manchester
Arénában tartott koncertjén terrortámadás történt, amikor a tömeg már távozni készült az
arénából. A robbantásnak 22 halálos áldozata és több száz sebesültje volt. Ariana a
történtekre tekintettel a turné hátralévő állomásait lemondta, és Manchesterben tartott egy
jótékonysági koncertet, ahol rajta kívül több híres előadó is fellépett. Az esemény keretein
belül 23 millió dollárt gyűjtött, és a teljes összeget az érintett családok megsegítésére
fordította. Hogy háláját kifejezze, Manchester City az énekesnőt díszpolgárává választotta.

Sweetener és a Thank U, Next

A Sweetener 2018 augusztusában jelent meg, és a Billboard 200 első helyén
debütált. A Hot 100-on kilenc dal is fent volt az albumról, így ő lett a negyedik női előadó,
akinek 10 dala is fent volt a listán. A Thank U, Next 2019. február 8-án jelent meg, és szinte
minden rekordot megdöntött. Ötszörös platinalemez lett az Egyesült Államokban, a Thank U,
Next videóklipje a YouTube-on a leggyorsabb videóklip volt, ami elérte a 100 milliós
megtekintést, a Spotify-on ez lett a leggyorsabb dal, ami elérte a 100 millió streamelést (11
nap) és a legtöbbet streamelt dal is lett női előadótól, több mint 9,6 millió hallgatással. A 7 rings
című száma szintén tarolt, és megdöntötte a rekordokat a popalbum és a női album kategóriájában is, valamint Grammy-díjat is nyert a legjobb popénekes album
kategóriában. 2019 márciusában elindult leghíresebb világkörüli turnéjára, a Sweetener
World Tour-ra, ahol az egyes állomásokon felvétel is készült, így később kiadhatta a K Bye for Now
élő albumát, amely az összes dalt tartalmazza, amelyeket élőben is előadott, valamint 2020
decemberében megjelent a Netflixen egy dokumentumfilm a turnéról. Ariana lett az évtized
legtöbbet streamelt előadója Spotify-on.

Positions és jelenlegi tevékenységei

Ariana hatodik stúdióalbuma, a Positions 2020. október 30-án jelent meg. A Billboard
200 első számú albuma lett, Ariana ötödik első számú albuma. Az album ismét számos
rekordot megdöntött. 2021 márciusában bejelentették, hogy a The Voice 21. évadának
zsűritagjai között fog szerepelni. A műsor történetében Ariana volt a legjobban fizetett zsűritag. 2020. április 23-án megjelent a Save Your Tears remixben a TheWeeknd-el. Ariana
jelenleg zenei szakmájában szünetet tart, és éppen a Wicked című filmforgatáson vesz részt.
Több mint két év után, 2023. február 24-én hallhattunk ismét a hangját a Die For You
remixben, szintén a TheWeeknd-el. A remix volt az első dal a Spotify történetében, ami
több mint 9 millió streameléssel debütált az első 24 órában.

Személyes véleményem Arianaról

Én azért szeretem annyira az énekesnőt, mert annyira pozitív és
mindenben megpróbálja a jót látni. Nagy hírneve ellenére szerintem nincs elszállva magától,
tud közvetlen lenni, a rajongóival pedig végtelenül kedves. Sajnálom, hogy már egy ideje
eltűnt a zeneiparból, de bízom benne, hogy minél hamarabb visszatér!

Ezek is érdekelhetnek még:

  • A metál úttörői – Metallica
    A Metallica egy 1981-ben alakult amerikai thrash/heavy metál zenekar. Lars Ulrich közzétett egy hirdetést az egyik kaliforniai újságban, amire James Hetfield válaszolt, és így vette kezdetét a banda karrierje. A Metallica korai zenéire kezdetben gyors tempó volt jellemző. Az első komolyabb kritikai sikert a Master of Puppets című album érteOlvasd tovább
  • Minden, amit Ken Carsonról tudni kell
    Kenyatta Lee Frazier Jr., szakmai néven Ken Carson, amerikai rapper és producer. Második albuma után lett felkapott, amely a X névre hallgatott. 2019-ben szerződött le a Playboi Carti Opium lemezkiadójához.Olvasd tovább
  • Kijött Kanye West legújabb albuma: Áttekintés és vélemény
    Aki követi a rap- vagy zeneipar legfrissebb híreit, az valószínűleg már hallott a rapper és popénekes Kanye Westről. Vitatható stílusával és érzelemmel teli zenéivel számtalan kitüntetést és díjat nyert pályafutása kezdete óta. De aki esetleg még nem ismeri, annak egy kis bevezetés az életébe.Olvasd tovább
  • A Sziget Fesztivál utolsó napja
    Márciusban vásároltuk meg a keddi napijegyet, és már ekkor tudtam hogy életem eddigi legjobb napja vár rám, ugyanis láthatom élőben a kedvenc előadómat Billie Eilish-t. Ekkor még nem tudtam teljesen hogy mi vár rám.Olvasd tovább
  • Ariana Grande: A popszakma egyik legikonikusabb alakja
    Teljes nevén Ariana Grande-Butera olasz származású amerikai énekesnő ésdalszerző, aki nemcsak a dalszerzés világában híres és tehetséges, hanem a színészkedésbenis. Édesanyja, Joan Grande, valamint édesapja, Edward Butera 8 éves korában váltak el.Bátyja, Frankie Grande az énekesnőnek nemcsak testvér, de lelki támasz is, jó testvérekhezhíven. Színészi karrierje Ariana elég korán, márOlvasd tovább


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .