2022. április 8-án huszonnyolcadik alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium az egykori igazgatója, dr. Bánszki István által indított országos szavalóversenyt.
Örömünnepre gyűlünk ilyenkor össze, hiszen idén is a magyar költészet napjához közeli időpontban találkoztunk, hogy így is tisztelegjünk halhatatlan költőink előtt.
Két éven keresztül az egészségügyi helyzet megakadályozta, hogy személyesen találkozzunk. Tavaly úgy döntöttünk, nem hagyjuk, hogy megszakadjon iskolánk szép hagyománya: online versmondóversenyt hirdettünk. Idén azonban semmi sem gördíthetett akadályt a jelenléti megmérettetés elé.
A rendezvény Bozorády Ildikó lelkészi megnyitójával vette kezdetét, majd a gimnázium igazgatója, Babicz Gyöngyi köszöntötte a vendégeket: egy év telt el azóta, hogy a verseny megálmodója és fővédnöke a szavalóverseny eredményhirdetésének reggelén távozott közülünk. Lehetetlen úgy indítani rendezvényünket, hogy ne emlékeznénk meg róla.
A versenyzők és a közönség megismerte a zsűri tagjait: a zsűri elnöke: Majorosné Lasányi Ágnes, az Evangélikus Pedagógiai Intézet igazgatója, Dr. Kührner Éva, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárának főkönyvtárosa, Tóth Katalin, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium magyartanára, szaktanácsadó, Gregersen-Labossa György, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület megválasztott elnöke. Elnök úr köszöntőjében megemlékezett Túrmezei Erzsébet szellemi örökségéről, hiszen a 110 éve született evangélikus diakonissza, költőnő tiszteletére szerveztük a nap programjait.
Rendezvényünk díszvendége Túrmezei Erzsébet keresztlánya, Magna Mária volt, aki nemcsak megtisztelte jelenlétével iskolánkat, hanem fényképeket is hozott, melyeken a költőnő családi körben látható, illetve olyan kötetet is mutatott, melynek ajánlását Túrmezei Erzsébet írta szeretteinek.
A szavalóverseny színvonalát emelte, hogy a megmérettetéssel egyidőben iskolánkba érkezett a Túrmezei Erzsébet életútját bemutató kiállítás, melyet a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület munkatársai állítottak össze. Képviseletükben Gregersen-Labossa György elnök úron kívül Madocsai Dániel, az Egyesület elnökségi tagja és ügyvezetője is megjelent körünkben. A kiállítás anyaga április 9-től az Evangélikus Nagytemplomban látható.
Kondor Boglárka, az Evangélikus Országos Múzeum múzeumpedagógusának előadása „A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület története és Túrmezei Erzsébet diakonissza-költőnő életútja” címet viselte. Büszkén hallgattuk a tehetséges phd-hallgatót, hiszen egykor ő is kossuthos diák volt.
Ezután vette kezdetét a szavalóverseny, melyre a versenyzők két költeménnyel készültek: a kötelező verset Túrmezei Erzsébettől választották, a szabadon választott művek esetében a diákok figyelmébe ajánlottuk Nemes Nagy Ágnes, 100 éve született költőnőnk alkotásait.
Az idei év azért is volt különleges, mert a hagyományos szavalóversenyt kiegészítettük két új kategóriával: versillusztrációkkal és megzenésített versekkel is indulhattak a diákok. A versillusztrációk bármilyen technikával készülhettek, akár fotózással is. Rendkívül kreatív alkotásokat juttattak el hozzánk a diákok. A megzenésített vers kategóriájában két kamarakórus indult a miskolci és a nyíregyházi evangélikus iskolák képviseletében, előadásuk a versek bemutatását színesítette.
Az Úr érkezése már több éve az Evangélikus Pedagógiai Intézet magyar nyelv és irodalom tantárgygondozói szakmai programjával is kiegészül. A magyartanári ankét témája Túrmezei Erzsébet helye az evangélikus irodalomoktatásban. Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, tantárgygondozó előadásában végigvezette az általános és középiskolai évfolyamokon, hogyan integrálhatják a magyartanárok Túrmezei Erzsébet költészetét a tananyagba. Előadásában a tantárgyi kapcsolódásokra is kitért. Szilágyi Ágnes, pedagógus-gyakornok Kahoot-bemutatója szorosan kapcsolódott az előadáshoz, hiszen bevonta a nézőtéren jelenlévő diákokat és felnőtteket a tananyag játékos számonkérésének lehetőségébe.
A zsűritagok egyeztették álláspontjaikat és meghozták a döntésüket.
Versmondóverseny:
- hely: Fejér Orsolya – Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
- hely: Makkai Melinda – Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakszolgálat, Miskolc
- hely – megosztott:
Vecsei Emma – Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium
Tóth Melinda – Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Különdíj: Márkus Boróka – Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium, Sopron
Közönségdíj: Tóth Melinda – Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Az illusztrációverseny eredményei:
- hely: Lánczi Viktória – Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakszolgálat, Miskolc
- hely: Gajdos Flóra – Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakszolgálat, Miskolc
- hely: – Major Patrícia – Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Különdíj: Marton Nóra Anett – Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas
A megzenésített versek kategóriában két iskola diákjai jelentkeztek a versenyre:
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakszolgálat, Miskolc
A kórus vezetője: Kormány Attila
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
A kórus vezetője: Bozorády Ildikó, mentortanára: Veczán Emese
Köszönjük az Evangélikus Pedagógiai Intézet munkatársainak, hogy idén is velünk voltak gimnáziumunk kulturális rendezvényén. Támogatásuk nagy segítséget jelent mind az előkészületek megszervezésében, mind a lebonyolításban.
Nagy tiszteletünk az induló iskoláknak, versenyzőknek és felkészítő tanároknak, hiszen csaknem két év online oktatás után vállalták a felkészülést, a jelenlévő iskolák a hosszú utazást és versenyzést, nem vesztették el motivációjukat a versmondás, a megmérettetés iránt.
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Ezek is érdekelhetnek még:
- Olaszország Erasmus+ San Marco dei Cavoti2025. március 9-én, reggel 9 órakor indultunk az iskola előtti parkolóból kisbuszokkalOlaszországba. 12 diák Buss Nelli és Miléné Varga Andrea tanárnők kíséretével. A repülőBudapestről ment Nápolyba, ahonnan szintén kisbusszal vittek minket San Marco dei Cavotiba.Olvasd tovább
- Jónás Ábel és Virányi Zétény elismerésben részesült az NMHH oklevélátadó ünnepségén2025. április 4-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Ostrom utcai székhelyén került megrendezésre a Partneriskola Program keretében szervezett oklevélátadó ünnepség, amelyen iskolánk két tehetséges diákja, Virányi Zétény és Jónás Ábel, a 10.C osztály médiainformatika tagozatos tanulói vehettek át elismerő oklevelet.Olvasd tovább
- Sportriporter látogatása a Kossuth falai között: Vásárhelyi Tamás előadása a diákoknakIzgalmas eseménynek adott otthont az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium április 1-jén, hiszen vendégül látta Vásárhelyi Tamást, az M4 Sport népszerű és tapasztalt sportriporterét. A díszteremben tartott előadás a sport iránt érdeklődő diákok és tanárok számára egyaránt ígért értékes betekintést a sportújságírás világába.Olvasd tovább
- InfoGrund: Inspiráló továbbképzés a kritikai médiaműveltségértA digitális kor hajnalán, amikor az információk áradata szinte korlátlan, a pedagógusoknak kiemelt felelősségük van abban, hogy a felnövekvő generációt felkészítsék a tudatos és kritikus médiafogyasztásra. Iskolánk elkötelezett a diákok sokoldalú fejlesztése mellett, ezért örömmel számolok be arról, hogy részt vehettem az IDEA Alapítvány InfoGrund tanártovábbképzésén, amelynek középpontjában éppen ezOlvasd tovább
- Netkockázati előadásA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program által Netkockázati előadást tartottak a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ debreceni előadói. A Digitális Témahét ideje alatt 9. és 10. osztályos diákok kisebb csoportban kaphattak tájékoztatást az internet kockázatairól, veszélyeiről és a kommunikációs szokásokról az online térben, valamint megoszthatták egymással és a médiaszakemberekkelOlvasd tovább