Csipkerózsika

Gyerekkorom egyik nagy kedvence a Disney által megvalósított Csipkerózsika című mesefilm. A Grimm testvérek szerzeménye a mű, mely a Disney által szerintem nagyon sok kisgyerek imádott meséjévé vált.

Mindenképp pozitívumként kell megemlíteni a rajzfilm grafikáját. Itt még nincsenek eltorzítva a karakterek arcvonásai, a testalkatuk, mint például a mostani mesékben (Jégvarázs, Merida). Ezt fontosnak tartom, mert sokan testképzavarral (bulimia, anorexia) küzdenek, amiben ezeknek a meséknek is szerepük lehet. A színeket is jól használják a történet során. Amikor boldog, vidám jelentet láthatunk, akkor élénk, világos színeket láthatunk, viszont amikor Demóna kastélyában járunk, akkor a sötét, lehangoló árnyalatok kapnak szerepet.

A szerelem mindent legyőz

Maga a történet a szerelem mindent legyőző erejét mutatja be, az emberi gonoszság és szülői gondoskodás mellett. Szerintem ezt az eredi mese is és a rajzfilm is gyönyörűen megjeleníti. Többször elhangzik, hogy a „szerelem mindent legyőz”, ami megtanítja a gyerekeknek ennek a fontosságát, és azt is, hogy szeretet nélkül lehet, de nem érdemes élni. Demóna vesztét is ez okozza a mese végén, hiszen ő nem hitt ennek erejében, míg Csipkerózsika megmenekül a haláltól és az örök álomtól a szülei lemondása, tündérkeresztszülei odaadása, és a herceg szerelme és kitartása által.

Paradox módon negatívumként szintén a szerelmi szálat hoznám példaként, hiszen az ember élhet teljes életet szerető vagy szerelem nélkül is. Ez a gyerekekbe mégis azt neveli, hogy szükség van egy párra, aki majd egyszer megérkezik az életedbe, „mint szőke herceg a fehér lovon.” Másrészt nem ismerjük meg azt sem, hogy a főgonosz Demóna miért is lett ennyire ördögi és szívtelen. Az éremnek két oldala van, ez mégsem derül ki a néző számára, így azonnal elítéljük. A híveit is disznóként ábrázolják, ami sokatmondó, és szintén előítéletes.

Összességében mégis úgy gondolom, hogy ez egy szerethető és szép mese, egyfajta örök klasszikus, amit mindenkinek látnia kell. Nekem megtanította a szeretet fontosságát és a kitartást. Nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani, hiszen az örökké tartó átkot is meg tudták törni egyetlen csókkal.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Dűne: Második rész – vélemény
    2024. március 14-én megjelent Magyarországon is a Dűne: Második rész. Beteljesítette az elvárásokat? Frank Herbert 1965-ös Dűne című regénye adaptációjából készült filmsorozat. Az Érkezés és a Szárnyas fejvadász alkotója rendezte ezt a mesterművet is, Denis Villeneuve. Filmzenéje készítésében fantasztikus munkát végzett Hans Zimmer.Olvasd tovább
  • Ajánló a The Boys című sorozathoz
    A The Boys egy amerikai szatirikus televíziós sorozat, amely jelenleg a Prime Video kínálatában tekinthető meg. Idén júniusban immár a negyedik évada fog megérkezni a platformra, valamint tavaly ősszel Gen-V címmel egy spin-off sorozattal is gazdagodott a The Boys világa. A széria nagy népszerűségnek örvend, hiszen a lényege, hogy aOlvasd tovább
  • The Last of US
    A The Last of Us eredetileg egy videojáték sorozat. Viszont készítettek belőle egy izgalmas filmsorozatot, aminek eddig csak évadát láthattuk.Olvasd tovább
  • Marilyn Monroe
    Marilyn Monroe (született: Norma Jeane) 1926. június 1-jén született Los-Angelesben.Amerikai színésznő, énekesnő és fotómodell. Anyja, Gladys Pearl Baker harmadik gyerekeként született.Olvasd tovább
  • Obi-Wan Kenobi
    Az Obi-Wan Kenobi 2022-ben bemutatott amerikai kalandsorozat, amely a Star Wars-franchise harmadik élőszereplős tévésorozata. A sorozat 2022. május 27-én indult el az Egyesült Államokban a Disney+-on, Magyarországon ugyanebben az évben, június 14-én indult el.Olvasd tovább

5 hozzászólás

  1. Nagyon jó volt olvasni egy ilyen meglátást is! Nos a mesékhez nem szoktam ennyire kritikusan állni, és őszintén nekem fel sem tűnt, hogy ennyire aránytalanok a mesékben szereplő karakterek!

  2. Szépen kifejtett , érdekes kritika / cikk.

  3. Kedves Anna!
    Nagyon jó volt olvasni a cikket, mert olyan dolgokra világítottál rá, amit nem mindenki vesz azonnal észre. (Ilyen például a színek használata.)

  4. Mint ahogy többeknek is, nekem is gyerekkorom kedvenc meséje volt a Csipkerózsika. Öröm volt olvasni róla, felidézni a „régi” időket.

  5. Nekem is ez volt az egyik kedvenc mesém, és ahogy olvastam több olyan részletre is felhívtad a figyelmem amit eddig észre sem vettem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .