A Predator, magyarul Ragadozó című filmsorozat ötödik része az előző négy film előzménye/eredettörténete. A filmet 2022. július 21-én  mutatták be a mozikban. A rendező Dan Trachtenberg, aki a 10 Cloverfield Lane című horror-thriller rendezőjeként lett híres, és akit az Amerikai Rendezők Céhe díjára is jelöltek.Olvasd tovább

November 9-én az 5-6. korcsoportos Futsal Diákolimpia városi elődöntőjén vettünk részt az iskolai csapattal. Négy mérkőzés várt ránk, melyeken példásan helytálltunk, sőt az első meccsen a Sipkayt 4:1-re, a másodikon a Westsiket 4:0-ra győztük le.Olvasd tovább

Manapság egyre nagyobb teret nyernek az elektromos autók életünkben. Van, akinek ez tetszik,viszont sokan vannak, akik nagyon nem díjazzák ezt a fajta térnyerést, hiszen úgy vélik, hogy azelektromos autózás sokkal szennyezőbb a környezetünkre nézve, mint a belsőégésű motorokkalműködő autókkal való közlekedés. De hol is itt az igazság?Olvasd tovább

A Mozdulj, középiskolás! labdarúgó kupán a Kossuth fiú-focicsapata csoportelsőként került be a hármas döntőbe, ahol két egyetemi csapattal játszottak. A 9 csapatos tornán a Kossuth lett a legjobban teljesítő középiskola, valamint az előkelő harmadik helyet szereztük meg.Olvasd tovább

Mint minden évben, most is nagy izgalommal várta mindenki az ez évi átigazolásokat a football top ligáiban. Sok álhír és pletyka terjedt ebben az időszakban, viszont ezek közül nagyon kevés az, ami igaznak bizonyult. Na, de vajon ki az, aki a pénzt választotta és amiatt igazolt el egy másik csapatba,Olvasd tovább