Évről évre egyre több új tanár érkezik iskolánkba. Az iskolánkra jellemző a családias légkör és a jó befogadóképesség, melynek köszönhetően egyre népszerűbbé válik. Három végzős diák: Zakar Dóra, Orosz Vanda és Székely Zsófia interjút készített néhány újonnan érkező tanárral.
Első körben Varga Erzsébet tanárnőt ismerhetitek meg.
Elmondása szerint, már általános iskola 4. osztályában tudta, hogy a jövőben angoltanárként szeretne dolgozni. Tanári pályafutását 16 évvel ezelőtt kezdte. Kezdetben leginkább nyelviskolákban tanított. Jelenleg nem csak a Kossuth diákjait tanítja, hanem vizsgáztató tanárként is dolgozik.
Iskolánkat egyik kollégája ajánlotta számára, akinek elmondása szerint nagyon megtetszett iskolánk légköre, ezért úgy döntött, itt folytatja tanári pályafutását. Minden évfolyamon tanít kezdőket és haladókat egyaránt.
Véleménye szerint, a kossuthos diákok nagyon kedvesek és szorgalmasak. A tanuláshoz való hozzáállásuk teljes mértékben pozitív és nincsenek fegyelmezési problémái.
Dr. Vincze Katalin tanárnő bemutatása:
Nemcsak angoltanár érkezett hozzánk, hanem egy némettanárral is gazdagabbak lettünk, aki minden évfolyamon tanít kezdő és haladó csoportokat. Dr. Vincze Katalin tanárnőt ismerhetitek meg.
Iskolánkba való érkezése előtt 20 évig felsőoktatásban tanított a Nyíregyházi Egyetemen. 8 éven át oktatott egy ceglédi középiskolában. Szabadidejében szívesen túrázik, biciklizik, olvas és filmeket néz.
Egy régi kollégája hívta fel a figyelmét az itteni állásra, akinek az elmondása szerint a Kossuth nagyon jó hangulatú iskola, mely számára fontos szempont volt. Választásában az is közrejátszott, hogy vágyott vissza Nyíregyházára, mivel eleinte Cegléden, azaz szülővárosában élt. A tanítás iránti szeretetét még jobban fokozza, hogy az itteni diákok nagyon kedvesek, közvetlenek és érdeklődőek a német nyelv rejtelmei iránt. Beilleszkedése hamar megtörtént, ugyanis a kollégák rendkívül befogadóak, segítőkészek és kedvesek.
Mátyási Péter tanár úr bemutatása:
A 2021 szeptemberében érkező fiatalos, sportos tesi tanár személyében Mátyási Péter tanár úr csatlakozott iskolánk pedagógusai közé.
Pályafutását 2011-ben kezdte angol- és testneveléstanárként. Minden évfolyamon vannak olyan osztályok, akikkel próbálja megkedveltetni a testmozgás jelentőségét.
Eleinte Dunakeszin élt a családjával, ahol egy iskolában kapott munkalehetőséget, majd visszaköltözött Nyíregyházára. Szabadidejében a legtöbb időt igyekszik a családjával együtt tölteni. Közös programjaik között fontos szerepet játszik a kirándulás és a sport. Kedvenc időtöltése a labdarúgás, de a labdajátékok közül bármi szóba jöhet számára.
Már teljesen beilleszkedett a Kossuth közösségébe. Számára nagyon fontos, hogy itt nagyon jó tantestületet talált. Szerinte a diákok nyitottak az újdonságok felé.
A célja az, hogy minél szélesebb körben megkedveltesse a testmozgást a fiatalok körében és rávezesse őket az élethosszig tartó testmozgás jelentőségére.
Ezek is érdekelhetnek még:
- Neumann János Informatika KupaA Neumann János Informatikai Kupa sokszínű országos verseny, amelyet evangélikus iskolák csapatai számára rendeznek meg azzal a céllal, hogy fejlesszék az informatikai kompetenciát, a csapatmunkát és támogassák a tehetséges diákokat.Olvasd tovább
- Népmesei élmény az óvodásoknakA Népmese Világnapja alkalmából osztálytársaimmal ellátogattunk a Nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvodába.Olvasd tovább
- Kulisszatitkok a Nyíregyházi Állatparkban!A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 9.B osztályának tanulói az Erasmus+ program keretében egy exkluzív napot tölthettek Európa egyik legszínvonalasabb állatparkjában. A látogatás nemcsak különleges élményeket nyújtott, hanem a fenntarthatóság és a fajmegőrzés kérdéseire is rávilágított.Olvasd tovább
- Tanulmányi kirándulás – Terror Háza, BudapestA Rákóczi Szövetség által szervezett 2025-ös Gloria Victis Kárpát-medencei történelem versenyen az osztályból két, 3 fős csapat indult. Mivel az 1. fordulót szép teljesítménnyel zártuk, így Lilla tanárnő megígérte jutalomként, hogy elvisz minket a Terror házába. Olvasd tovább
- Olaszország Erasmus+ San Marco dei Cavoti2025. március 9-én, reggel 9 órakor indultunk az iskola előtti parkolóból kisbuszokkalOlaszországba. 12 diák Buss Nelli és Miléné Varga Andrea tanárnők kíséretével. A repülőBudapestről ment Nápolyba, ahonnan szintén kisbusszal vittek minket San Marco dei Cavotiba.Olvasd tovább