Futsal diákolimpia

November 4-én nagyon kellemes, napsütéses időben rendezték meg a futsal diákolimpia városi fordulóját. Ugyan mi a Bencs László iskola sportcsarnokában ebből sokat nem tapasztalhattunk, de a tudat, hogy tavaszias időbe tudunk kimenni a rendezvény után, felemelő volt. Egy szónak is száz a vége, a meccsekre kellő komolysággal készült a galeri, időben érkeztek, mindenkinek hiánytalan volt a felszerelése, jár érte a pirospont.

Háromcsapatos csoportba kerültünk, ahol az Arany aranylábú fiataljaival találtuk szemben magunkat. A védezekésünk stabil volt, mint a nemzeti valuta, de sajnos támadásban nem tudtuk hozni a várt szintet. Egy tetszetős támadás végén sakk-matt helyzetet tudott ellenfelünk gólra váltani, ezzel beállítva a végeredményt és kvázi megpecsételve sorsunkat, mivel a csoportból csak az első helyezett juthat tovább. Persze jó magyar szokáshoz híven ment a matek a meccs után, hogy mi lehet a módja a továbbjutásunknak, de a második meccsünk előtt pont került a kérdőjel helyére, mivel a második, Széchenyi elleni meccsét is behúzta. A saját második mérkőzésünk előtt egy gyors újrakonfigurálás következett, hogy becsületünket megvédve, önbizalmunkat helyreigazítva, győztesként hagyjuk el a pályát. Nagy mezőnyfölényünket csak a meccs utolsó harmadában tudtuk gólra váltani, méghozzá egy újonc, Balogh Máté egyéni akciója révén. Ezzel együtt Szoták Dávid mezőnybeli teljesítményét kénytelen vagyok megemlíteni, ahogy ő is megjegyezte, ma jól játszott. 🙂

Kellett ehhez egy egész csapat, így hiába emelek ki egy-két nevet, ha a többiek nem melóznak velük együtt, akkor nincs miről beszélni.

Egy vereség, egy győzelem, csoportmásodik helyezés.
Egy örökérvényű közhellyel zárom a beszámolót, melyet sokat próbált veteránunk, Szilágyi Botond fogalmazott meg kiváló érzékkel: „Nem az a lényeg, hogy hányszor esel el, hanem hogy hányszor állsz fel!”

A csapat tagjai ABC sorrendben:

  • Balogh Máté
  • Jakab Nándor
  • Kozma Kende
  • Medve István
  • Misánszki István
  • Sipos Lajos Milán
  • Szilágyi Botond
  • Szoták Dávid

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Futsal diákolimpia
    November 4-én nagyon kellemes, napsütéses időben rendezték meg a futsal diákolimpia városi fordulóját. Ugyan mi a Bencs László iskola sportcsarnokában ebből sokat nem tapasztalhattunk, de a tudat, hogy tavaszias időbe tudunk kimenni a rendezvény után, felemelő volt. Egy szónak is száz a vége, a meccsekre kellő komolysággal készült a galeri,Olvasd tovább
  • Tájevezés a sóstói tavon
    Szeptemberben a Vidám Delfin Utazási Irodától kaptam egy email-t, melyben ingyenes kenuzási lehetőséget ajánlottak diákok számára az ÉLD+ Élménysport program diákoknak 2025 program keretein belül a sóstói csónakázó tavon.Olvasd tovább
  • Kossuth Házi Labdarúgó Bajnokság
    Október 06-07-én rendeztük meg a DÖK-kel karöltve a házi labdarúgó bajnokságunkat, ahová 5 csapat adta le a jelentkezését. Az élet felülírta a terveket, ugyanis sajnos átfedésben érintett volt az egyik napon a 10.C osztály az ÉLD+ Élménysport program keretein belül egy tájevező foglalkozásra, így át kellett szerveznünk a mérkőzések beosztását.Olvasd tovább
  • Magyar – portugál meccs, SzakMa Feszt, Monok és Extreme Trail
    A Ve-LED Futok után négy nappal, Barta Imre tanár úrral már a Puskás Arénában szurkoltunk a magyar labdarúgó válogatottnak. A CR7 fémjelezte portugálok vendégeskedtek a szentélyban. Nagy volt a sürgés-forgás, mégis csak negyven éve voltunk utoljára VB-n. Ment a fogadkozás a játékosok és a stáb részéről.Olvasd tovább
  • Vetélkedés és kulinaritás
    Mielőtt bármit is írnék, rögtön az elején szögezzük le, hogy az egész eddigi, ilyen irányú tevékenységem tévedés volt. A címben szereplő két kifejezés kapcsolatát majd harminc évig rosszul értelmeztem. Mostanáig abban a hitben éltem, hogy a vetélkedők után, mintegy grátiszként jár a gyerekseregnek a jutalomfalat. Most jöttem rá, hogy egyOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.