Már megint késésben vagyok. Egy csomó dologról nem értekeztem, ami sport, testnevelés, sporttörténet, olimpiatörténet és Kossuth. Lehet, hogy nem is Pazonyi György a becsületes nevem, hanem Pató Pál? Bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is.
A lényeg, hogy tartozom a MOA vándorgyűlésről, a dr. Faragó-Jónyer páros projektről, a Magyar Labdarúgás Napjáról szóló megemlékezésről, a Fülöp Márton Alapítvány vetélkedőjéről, a dombóvári Buzánszky vetélkedőről, a baktai Mikulás kupáról, Gelei Karcsi motivációs előadásáról, Nagy Viktor dedikálásáról és a Megyei Sportgáláról szóló jelentésekkel. A jó hír, hogy még mindegyikre emlékszem, a rossz pedig, hogy közkinccsé is fogom tenni.
De most történt valami, ami felülír mindent. 22 éve hajszolok egy dolgot és kettőezerhuszonnégy január tizenkilencedikén sikerült elérnem. Jobb későn, mint soha, vagy másként fogalmazva, nekem csak az álmodozás jut, a tudás nem az én asztalom. Megközelítés kérdése, tény, hogy most minden összejött. Húsz év ide-oda nem számít, így legalább tudom értékelni a jó munkához idő kell bölcsességet.
Szerintem váltsuk aprópénzre az egészet, mielőtt bárki is elvesztené a fonalat. Az online térben rám talált egy versenykiírás. A biztonság kedvéért az iskolavezetéstől is megkaptam, sőt maga Pethő Károly is felhívta rá a figyelmemet. Aranyos volt a téma nem hagytam hát a pamlagon heverni. Az Aranycsapat és kisebb részben a magyar futball története alkotta a kérdéskört. Gyorsan átgondoltam mit is jelent nekem történelmünk ezen szelete. Röviden definiálva: a sport története és benne a futball históriája a kultúrtörténet része. Bővebb megközelítésben pedig az alábbiakban tudom jellemezni:
1953 november 25-e? Beláthatatlanul távoli múlt. Csak jóval később, 18 és fél évvel később születtem meg. Ekkor már a klasszikus tizenegyből Zakariás nem élt. Mire igazán rácsodálkoztam volna a világra, Bozsik és Kocsis is eltávozott. A hetvenes évek végére mégis fújtam a kapussal kezdődő és a balszélsővel végződő „versikét”
Nem kerülhettem el a sorsom. Édesapám ugyan itt hagyott minket négy éves koromban, de az anyai nagypapa őrült nagy labdarúgó fan volt. Sőt, az öccse is. Mindketten az 1920-as években születtek. Tehát nincs mit szépíteni, ők is az aranygeneráció tagjai voltak. Kaptam is tőlük az ívet rendesen. Az 1980-as évek közepén már dedikált példányom volt a „Kocsis és Czibor” című könyvből. Rongyosra olvastam azt a piros borítójú, számomra becses irodalmi alkotást. Ófehértóról, abból a szabolcsi kis faluból, ahol laktunk, nem volt egyszerű a bálványaim közelébe férkőzni, de azért két esetben sikerült. Először Buzánszky Jenő bácsival volt szerencsém egy légtérbe kerülni egy nyíregyházi élménybeszámoló alkalmával. A másik esetben pedig Puskás Öcsi bácsi feleségével, Bözsike nénivel paroláztam egy nyertes pályázat apropóján. Életre szóló élmény volt mindkettő.
Hogy mi szükség volt erre a kis bevezetőre? Csupáncsak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az én korosztályom számára még ezek a legendák jelentik a példaképeket. Vallom, hogy az Aranycsapat tettei mögött tartalom van, ami büszkévé tesz, feltölt és inspirál. Pedagógusként, testnevelőként sajnos szomorúan kell konstatálnom, hogy a mai fiatalság számára ezek a sporttörténelmi pillanatok már izgalommentes húzásokká karcsúsodtak. A feledés homályába veszne a dicsőséges sportmúlt, ha nem lennének ilyen vetélkedők és az azokon résztvevő rajongók.
Hihetetlen, hogy már több, mint hetven éve volt a legendás mérkőzés. Hogy tudjuk mégis megőrizni a hálás utókornak az élményt? Egyértelműen a fiatalokat kell érzékenyíteni a téma iránt. Én is ezt teszem a tanítványaimmal. November 25-én például mindig megemlékezünk a dicső mérkőzésről. Az iskolarádión keresztül felidézzük a derbi legfontosabb jeleneteit, az összeállítást és a góllövőket. Felolvassuk Serény Ödön Levél Londonba című könnyed költeményét. És végezetül Földes László supergoupja által interpretált 6:3 című dalt bömböltetjük a nagyszünetben.
Ezen kívül ajánlom a diákság szíves figyelmébe Fenyő Miklós Aranycsapat című musicaljét, ami egy futball- és rock and roll élménybomba a nagyérdeműnek. Ki ne felejtsem Eperjes Károly feledhetetlen alakítását a 6:3, avagy játszd újra Tutti filmből. Nyugodtam mondhatom, hogy kihagyhatatlan. Ezeken kívül az élet számtalan terültén jelenik meg az Aranycsapat. Így például a Taurus típusú mozdony, a szerencsi csokoládégyártás különleges darabja a londoni mérkőzés tiszteletére piacra dobott 6:3 szelet, a 6:3 Magazin az Egyesült Királyságban, borsorozat a játékosok fényképével.
A sort lehetne még tovább folytatni, de szerintem felesleges. A fenti példák alapján egyértelmű, hogy a legenda még ma is él, és csak rajtunk múlik, hogy az elkövetkező generációk számára is evidencia lesz-e elhadarni, hogy: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor……
És, hogy ne nézzen ránk fentről senki neheztelően, ne feledkezzünk meg az Aranygeneráció egyetlen tagjáról sem! Az elődöntő egyik kérdésére adott válasz szerint 64 mérkőzésen 67 játékos szerepelt az aranyos galeriben. Örök hála mind a hatvanhetőtöknek!!!!
Talán ez a néhány gondolat egyértelművé teszi mindenki számára, hogy nekem nagyon is fontos a múlt megőrzése, a hagyományok tovább örökítése. Ezért és a saját határaim feszegetése miatt azt gyorsan eldöntöttem, hogy egy felnőtt csapatot szervezek magam köré. Gyorsan megtaláltam két hasonszőrű fanatikust, úgyhogy nem volt kérdés az indulás. Már csak azon kellett törnöm a fejem, hogy a Fülöp Márton Alapítvány vetélkedőn történt incidens után bízhatok-e még a gyerekekben. Szóltam Szilágyi Botinak, hogy érdekli-e. Természetesen érdekelte, sőt gyorsan verbuvált maga mellé még kék tagot, Puskás Mártont és Szoták Dávodot. Küldtem is a nevezést nyomban, mondjuk el is várták tőlem. Nem akartam csalódást okozni senkinek sem, egyértelmű volt, hogy belevágunk. Az elmúlt néhány évben minden ilyen jellegű megmozduláson ott voltunk, nehogy már innen hiányozzunk.
Szóval kiküldtek 140 témába vágó kérdést, már csak annyi volt a dolgunk, hogy megválaszoljuk. Sima ügy, a háromnegyede ment fejből, a többi után pedig kutakodtunk. Minden csapattag külön dolgozott, aztán online értekezletek formájában gatyába ráztuk a válaszokat és már küldtük is vissza a szervezőknek. A gyerekek szintén ezt a munkaformát alkalmazták, persze a kardinális kérdésekben megtámogattam őket egy kis hátszéllel. A jól végzett munka öröme megvolt, az egészséges önbizalom szintén, úgy küldtük vissza a megoldásainkat, hogy ember legyen a talpán, aki abban hibát talál.
Néhány nap várakozás után jött a behívó az országos döntőre. Kicsit sem lepődtünk a nyilvánvaló tényen. Milyen országos döntő az, ahol az egyik legjobb csapat nincs ott? Szóval irány a Final Four! Mindkét kategóriában (diák- és felnőtt csapat) a legjobb négy galerit invitálták az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjába. Mi felnőttek a sokat sejtető „Menekülés a győzelembe” fantázianevet választottuk, a gyerekek pedig, a szintén elgondolkodtató „Tirpákok” megnevezés mögé rejtették határtalan intellektusukat. Míg az online térben arcoskodtunk, addig lehetett játszani a szavakkal, viccelődni a kétértelmű elnevezésekkel, előrevetíteni az óhajtott sorrendet. A kék-fehér szentély VIP termében már semmit nem ért a nagykabát, csak, ami a búránkban van. Még jó, hogy telített volt a kobak, és csak néhány homlokveríték mutatta, hogy dolgoztatjuk a szürkeállományt.
Kicsit furdalt is a lelkiismeret, hogy a döntő előtt, nem szakítottam elég időt sem a magam, sem a gyerekek esetében, hogy rendszerezzem az ismereteket. Úgy voltam vele, hogy mi a fenét ért akkor az elmúlt 45 év felkészülés, bíztam is magamban, szóval inkább legyen pihi és kikapcsolódás. A gyerek csapat vezérében, Szilágyi Botiban meg magamat látom egy korai verzióban, tehát ott is rendben van minden. Egyébként is a döntő előtt olyan hatások értek, amelyek teljesen felvillanyoztak, elterelték a figyelmemet. Csütörtökön elmentünk korcsolyázni a végzős osztályokkal. Néhány tag kocsival cuccolt át a korcsolya pályára. Például Papp Martin is. Az én kis példás-példás Martinom már ott várt a parkolóban a terepszínű Ford Ranger típusú terepjárójában. Az ablak lehúzva, ahogy kell és egetverő decibelen bömbölt a zene, ahogy kell. Néhány lépés után kikristályosodott a dallam, felpezsdült a vérem és nagyokat dobbant az aortapumpám. Presser Pici bácsi és a két Sztevanovity testvér, Dusán és Zorán szerzeménye hasított a bluetoothos zenedobozokból. Ugye nem kell külön hangsúlyoznom, hogy az „Apám hitte” című klasszikusa verte ki nálam a biztosítékot. Ez a Martin azért tud valami! Az oszit levenni a lábáról, azt biztosan. Mielőtt bárkiben is felmerülne, hogy kivételezett helyzetben van ez a pernahajder, kapásból visszautasítom, kikérem magamnak és felháborodásomban bevágom magam mögött az ajtót, hogy a jókedvem el ne illanjon! Egy a sok közül.
Este színház, csak, hogy rá ne görcsöljek a másnapi megmérettetésre. Jó volt a darab. A címe lényegtelen, a dalbetét viszont nem. Már az első felvonásban is felhangzott az Earth, Wind & Fire Boogie Wonderland című nótája. Hát jött megint a libabőr, a testszőrzetem lyukat vágott a Barbie pink színű ingemen, forrt a vérem, és a keletkező veríték elszínezte az előbb leírt pendelyt. A lábam nem akart egyhelyben maradni, stílusosan benne volt boogie. Az erkély legvégén ültem a hangmérnök/világosító előtt. Nem mondta ugyan, de tuti, hogy az én csörgésem, lejtésem adta a ritmust a munkájához. Tényleg Csodaországban éreztem magam. A délelőtti Martin-féle akció után egy újabb adrenalin löket ért. Mellbe vágott rendesen és ettől olyan érzésem támadt, hogy ide nekem az oroszlánt is, úgy is legyőzöm. Nem volt kérdés, úgy feküdtem le, hogy másnap csak az én csapatom győzhet.
Reggel kicsíptem magam, a látszat kedvéért a szimatszatyorba beraktam néhány sportkönyvet, aztán irány a főváros. Az úton kicsit szakmáztunk a gyerekekkel és röpke három óra alatt már ott is voltunk a Hungária körúton. A portás meglepődve vette tudomásul, hogy a legmesszebbről érkező csapat futott be először. Gyorsan elfoglaltuk a legjobb asztalokat és magabiztos, kaján vigyorral vártuk a szervezőket és az ellencsapatokat. Röpke száznyolcvan perc múlva a Szilágyi Boti, Puskás Pusi és Szoták Dávid alkotta egylet megnyerte az ütközetet. Az én felnőtt kompániám is sikerrel vette a viadalt. Inkább leírom: győztünk. A teljes igazsághoz tartozik, hogy mi is és a gyerekek is kiemelkedtünk a mezőnyből, de azért nem volt teljesen sima. Végig koncentrálni kellett és csak az utolsó fordulóban dőltek el a kardinális kérdések.
Jót tett a lelkemnek ez a kettős győzelem. Az elején vázolt dolgok miatt legközelebb úgy hetvenöt éves korom körül lehetek megint valamiben az ország legjobbja. Nem tudok mit tenni, kivárom. Ha minden jól megy még kétszer tündökölhetek úgy, mint most az MTK stadionban. Már alig várom! Hajrá! Kezet rá! Úgy legyen!
Pazonyi György
Ezek is érdekelhetnek még:
- UEFA Bajnokok Ligája 2023/2024
A 2023-2024-es UEFA Bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgó kupa, mely jelenlegi nevén 69. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a londoni Wembley Stadion ad otthont.Olvasd tovább - A magyar néptánc szépsége
Miért jó a néptánc? Van-e értelme még a mai világban viseletbe öltözni és régi zenékre táncolni? Miért szeretik az emberek? Gyere elmondom…Olvasd tovább - 2024 LABDARÚGÓ-EB
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság – vagy egyszerűen Euro 2024 – lesz a 17. Európa-bajnokság, amely az UEFA által szervezett, négyévente megrendezésre kerülő, férfi labdarúgó-válogatottjai számára kiírt Európa-bajnokság. A tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban és ezen az Európa-bajnokságon Magyarország is részt fog venni. Hat csoport lesz:Olvasd tovább - A Magyar Parasport Napja előtt két nappal – 2024.02.20.
Ugrándozok az időben, ahogy máskor is szoktam. Erről már senki és semmi nem tud leszoktatni, mégiscsak a Vissza a jövőbe trilógián nőttem fel. Akkor hát irány kettőezer-tizenhét decembere! A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatba foglalta a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar DiáksportOlvasd tovább - „Az Aranycsapat és a magyar futball története” című vetélkedőről
Már megint késésben vagyok. Egy csomó dologról nem értekeztem, ami sport, testnevelés, sporttörténet, olimpiatörténet és Kossuth. Lehet, hogy nem is Pazonyi György a becsületes nevem, hanem Pató Pál? Bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is. A lényeg, hogy tartozom a MOA vándorgyűlésről, a dr. Faragó-Jónyer páros projektről, a Magyar LabdarúgásOlvasd tovább