A nyár folyamán Nyíregyháza testvérvárosában, Iserlohn városában önkénteskedtünk, hogy megerősítsük az ifjúsági kapcsolatot a két település között. Az evangélikus tábor programjai A Gyűrűk ura története alapján kerültek megalkotásra, ahol négyen vettünk részt, mint magyar delegáció.
Hogy is kerültünk Iserlohn-ba?
Korábban Iserlohn-ból érkeztek hozzánk fiatalok, ahol bemutatták a városukat, megismerkedtünk egymással és most ők hívtak minket egy nyári táborba. Nem sok információt kaptunk a táborról, annyit tudtunk, hogy a táborban gyerekekre kell majd vigyáznunk és sátorozni fogunk.
A tábori napjaink
Repülővel utaztunk július 2-án Dortmund városába, ahol a tábor vezetője, Christopher várt minket. Onnan egyenesen a táborhoz vitt minket, ami Altena és Iserlohn között az erdőben volt. Mikor megérkeztünk még csak egy-két sátor állt. Akkor derült ki, hogy a mi feladatunk felépíteni az egész tábort az önkéntesekkel együtt. Hat napon át tökéletesítettük a tábort, hogy a táborozók egy csodálatos helyszínre érkezzenek. Viszont a napok folyamán lehetőség adódott a pihenésre is, amikor a többi önkéntessel együtt különböző programokon vettünk részt, például falmászás, városnézés.




Milyen is volt a tábor?
A tábor folyamán négy „családba” osztottak be minket, mindegyik magyar résztvevőt külön-külön. Az ifjúsági tábor hivatalosan július 7-én kezdődött egy közös két napos gyalogtúrával. Az első napon 9-10 km-t tettünk meg, majd egy lovardához érkeztünk, ahol három csapat a szabad ég alatt és egy csapat a lovarda padlásán aludt. A következő nap egy 12 km-es útszakaszt tettünk meg a táborig, ahol a megérdemelt pihenés előtt még egy kis színpadi előadást kellett meghallgatnunk németül, viszont sajnos senki nem fordított nekünk. A tábor során rengeteg érdekes program volt, mindig éjszakába nyúló volt az összes játék. A kedvenc programom az éjszakai kincskeresés volt, amikor az erdőben egy fogócska-bújócska szabályaihoz hasonlóan kellett a kincseket összegyűjteni.
A tábori bakik

A sok készülődés ellenére is rengeteg bakival szembesült a szervezői csapat. Például a zuhanyzót két napig nem tudták összeszerelni, illetve a zuhanyzó csapja állandóan lepattant és olyankor nem lehetett elzárni a folyó vizet. A tábor alatt szinte minden nap zuhogott az eső, emiatt több sátor is beázott. A vihar elfújta még a mosakodó sátrat is az egyik fára.
Viszont a rengeteg kihívás, fáradozás ellenére számomra az egyik legjobb nyári élménnyé vált a táborban töltött két hét. Új barátokra is szert tehettünk, akikkel alig várjuk a mihamarabbi találkozást.
Ezek is érdekelhetnek még:
- Erasmus+ program: egy felejthetetlen hét Bretagne-banIskolánk 13 diákja és két kísérő tanára 2025. november 9–16. között Franciaország nyugati részébe, Bretagne tartományba utazott Erasmus+ mobilitás keretében. Vendéglátónk a lesneveni Saint-François Notre-Dame intézmény volt, amely nagy szeretettel fogadott bennünket, és gazdag programmal készült a látogatásunkra.Olvasd tovább
- Egy nap a debreceni Bűvösvölgyben2025.10.08-án a 10.c média-informatika tagozatos osztály ellátogatott a Bűvösvölgybe Debrecenbe. Megérkezésünk után négy csapatra osztottak minket (kék, zöld, narancs, piros). Mindegyik csapat más-más feladatokat próbálhatott ki egyidőben a média világából.Olvasd tovább
- Neumann János Informatika KupaA Neumann János Informatikai Kupa sokszínű országos verseny, amelyet evangélikus iskolák csapatai számára rendeznek meg azzal a céllal, hogy fejlesszék az informatikai kompetenciát, a csapatmunkát és támogassák a tehetséges diákokat.Olvasd tovább
- Népmesei élmény az óvodásoknakA Népmese Világnapja alkalmából osztálytársaimmal ellátogattunk a Nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvodába.Olvasd tovább
- Kulisszatitkok a Nyíregyházi Állatparkban!A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 9.B osztályának tanulói az Erasmus+ program keretében egy exkluzív napot tölthettek Európa egyik legszínvonalasabb állatparkjában. A látogatás nemcsak különleges élményeket nyújtott, hanem a fenntarthatóság és a fajmegőrzés kérdéseire is rávilágított.Olvasd tovább





