Bajnokok ligája 2022-23

A szokásos módon zajlott ebben az évben is a Bajnokok Ligája csoportkörsorsolása. A megszokotthoz hasonlóan ismét 8 csoport van A-tól H-ig, és mind a 8 csoportban 4 csapat van. A BL-sorsolást 2022. augusztus 25-én tartották, 4 kalapba sorolták be a csapatokat. Az első kalapba került a tavalyi Bajnokok Ligája-győztes, Európa Liga-győztes, és a rangsor szerint lévő első 7 ország bajnokcsapata. A 2., 3. és a 4. kalapba került a többi csapat. A sorsolás eléggé változatosra sikeredett, vannak erős és kevésbé erős csoportok is.

A-csoport

Az A csoport az erősebb csoportok közé tartozik, ugyanis itt van az angol liga egyik topcsapata. Az A-csoport tagjai: Napoli, Liverpool, Ajax, Rangers. A Liverpool az előző években is összekerült már egy párszor mind a Napolivaln mind az Ajaxszal. A csoportban lévő csapatokon belül voltak változások. Az A-csoport átigazolása elég bőre sikeredett, a legnagyobb igazolásokat a csoport legesélyesebb csapata, a Liverpool hajtotta végre. Legnagyobb igazolása a Liverpoolnak Darwin Nunez, aki a Benficától érkezett, emellett leigazolta még Fábio Carvalhot is. A többi csapat inkább eladott játékosokat, pl. a Napoli megvált kiváló védőjétől, Koulibalytól. Az Ajax egyik legnagyobb emberétől vált meg, Antonytól, aki a már a Manchester United csapatát erősíti.

B-csoport

A B csoport már kevésbé izgalmas mint az A csoport. Ebben a csoportban is van azért meglepetés, ugyanis egy nem várt csapat van az élen. A csoport tagjai a Brugge, a Leverkursen, az Atlético Madrid és a Porto. Igazolások szempontjából sem ez a legizgalmasabb csoport., hiszen ez az a csoport, ami nem bővelkedett az igazolásokban. Az Atletico Madrid megvált egy-két játékosától, pl. Renan Lodi-tól. Helyére egy spanyol balhátvédet igazoltak, Reguilónt.

C-csoport

A C csoport mondható az egyik, ha nem a legizgalmasabb csoportnak. Ez azért van, mert a Barca és Bayern ismét összekerült, mint tavaly, és mint több előző évben is. Ezek mellet nem szabad az Interről sem megfeledkezni, ugyanis ők is tudnak meglepetést okozni. Az utolsó tag a Plzen. Átigazolás terén ebben a csoportban bőven volt mozgás. A C csoport az egyik csoport, ahol a legtöbbet igazoltak. A két legtöbbet igazoló csapat a Bayern München és az FC Barcelona. A Bayern Lewandowski elvesztése után támadót kellett igazolnia, ezt meg is tette Sadio Manéval, aki próbálja betölteni Lewandowski szerepét, emellett igazolt a középpályára (pl. Gravenberch ), illetve a védelmet is erősítette pl. De ligt. A másik igazoló csapat a Barcelona, akinek már nagyon szüksége volt az átigazolásokra, így nem is tétlenkedett, leigazolta Lewandowskit, Koundét, Rapinhát, Kessiét, Marcos Alonsót, Hector Bellerint, Christensent. Emellett hosszabbított pár játékossal (pl. Dembele).

D-csoport

A D csoport ismét egy érdekes csoport, ugyanis van erősebb és gyengébb csapat is. Ami érdekes, hogy hogy a Marseille utolsó, pedig ez volt az egyik legesélyesebb a csoportelsőségre. Tagok a Sporting, Tottenham, Eintracht Frankfurt (tavalyi Európa Liga-győztes) és a Marsellie. Igazolás ebben a csoportban sem volt igazán sok. A D csoportból egy csapatot szeretnék nagyon kiemelni, az pedig nem más, mint a Tottenham. A Tottenham sok minőségi szerzemény tudott a magáénak nyáron, pl Perisic, Richarlison, Lenglet, Spence.

E-csoport

Az E-csoportban is vannak meglepetések, ilyen például az, hogy a Chelsea az utolsó helyen van, emellett az első a tavalyi Serie A bajnok AC Milan. A másik két csapat a Dinamo Zagreb és a RB Salzburg. Az E csoportban az igazolások száma viszonylag magas, az olasz bajnok (Milan) csatár-t igazolt, Origi-t illetve hosszabbított az örök fiatal Ibrahimovical. A másik csapat, ami sokat igazolt ebbe a csoportba, az a Chelsea, ami több sztárt akart leigazolni, de a Barcelona leigazolta helyettük, ám nem álltak meg, leigazolták Sterlinget, Pierre-Emerick Aubameyangot is, illetve a védelembe Kalidou Koulibalyt, Fofanat és Cucurellát is

F-csoport

Az F-csoport sem gazdag az izgalmakban túlságosan, a Real Madrid vezeti a csoportot, és ami egy kicsit meglepő, hogy az RB Leipzig nem a legjobban kezdte, mert két meccsből kétszer kikapott, de még fordíthatnak. A másik két csapat a csoportban a Sahtar és a Celtic. Ebben a csoportban is volt pár nagyobb igazolás. Az F csoportban a címvédő Real Madrid igazolta a legnagyobbakat, a védelmet illetve a középpályát érősítették, a védelembe leigazolták Antonio Rüdigert, középre pedig Aurélien Tchouaménit, emellett hosszabbítottak egy-két játékossal. A másik nagy esélyese a csoportnak a Leipzeig, akik elég jól zárták az átigazolási szezont, leigazolták Timo Wernert, a védelembe Raumot, illetve nem olyan rég edzőváltás is történt.

G-csoport

A G-csoportban is bőven találunk meglepetéseket. A Dortmund csatára igazolt át a Citybe, ami különösen izgalmassá teszi a City-Dortmund meccseket. A csoport másik két tagja a Sevilla és a Köbenhavn. A G csoportban történt az egyik legnagyobb átigazolás, mivel a Manchester City leigazolta Haaland-ot illetve Philipset, viszont megvált csatárától, Gabriel Jesustól, de pótólta a cserecsatár posztját is a City, leigazolta Julián Álvarezt. A Dortmund Haaland elvesztése után csatárral pótólt, leigazolták Karim Adeyemit és Sébastien Haller, aki sajnos megbetegedett. Emellett leigazolták Sülét is a védelembe.

H-csoport

A H-csoport is kiegyensúlyozottnak mondható, ugyanis is itt is van erősebb és gyengébb csapat is. Ebben a csoportban legesélyesebb a PSG, de a Benficáról és a Juventusról sem szabad megfeledkezni. A csoport utolsó tagja a Maccabi Haifa. Ebben a csoportban is voltak átigazolások a nyáron. A H csoportban a torna egyik legesélyesebb csapatát sorsolták, a PSG-t, ami meghosszabította Mbappéval a szerződést, emellett leigazolták középre Renato Sanchest, a védelembe Mukielét. A H csoportban még a Juventust lehet kiemelni, ők szintén sok igazolást hajtottak végre. A védelembe Bremert, középre Paul Pogbát, de a támadó szekciót is erősítették Ángel Di Maríaval és Filip Kostićal.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • 2024 LABDARÚGÓ-EB
    A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság – vagy egyszerűen Euro 2024 – lesz a 17. Európa-bajnokság, amely az UEFA által szervezett, négyévente megrendezésre kerülő, férfi labdarúgó-válogatottjai számára kiírt Európa-bajnokság. A tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban és ezen az Európa-bajnokságon Magyarország is részt fog venni. Hat csoport lesz:Olvasd tovább
  • A Magyar Parasport Napja előtt két nappal – 2024.02.20.
    Ugrándozok az időben, ahogy máskor is szoktam. Erről már senki és semmi nem tud leszoktatni, mégiscsak a Vissza a jövőbe trilógián nőttem fel. Akkor hát irány kettőezer-tizenhét decembere! A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatba foglalta a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar DiáksportOlvasd tovább
  • „Az Aranycsapat és a magyar futball története” című vetélkedőről
    Már megint késésben vagyok. Egy csomó dologról nem értekeztem, ami sport, testnevelés, sporttörténet, olimpiatörténet és Kossuth. Lehet, hogy nem is Pazonyi György a becsületes nevem, hanem Pató Pál? Bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is.Olvasd tovább
  • Szertorna
    A szertorna különböző jellegű és különböző szereken bemutatott gyakorlatokból álló összetett sportág. Fiúk és lányok egyaránt űzhetik, részben eltérő szereken. A szertornán kívül a tornasportok közé tartozik még a ritmikus gimnasztika, a trambulin, az akrobatikus torna és az aerobik, de a torna alapokra a legjobban a fitkid hasonlít.Olvasd tovább
  • Továbbjutott a Kossuthos e-sport csapat a döntőbe
    Február 9-10. között megrendezésre a került a nyíregyházi gimnáziumok közötti League of Legends e-sport verseny előválogatója. A mérkőzés a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában került megrendezésre a Zero2Hero e-sport akadémia szervezésében. Az előválogatón öt iskola vett részt.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .