Kuriózum sportág: Padel

Padel

2018. július 16-án, hétfőn a Magyar Padel Szövetség vendégei voltunk. Hazánkban egyedülálló módon, kuriózumként található Budapesten, a II. kerületben, a Vadaskerti út 1. szám alatt az a három padel pálya, ahol kipróbálhattuk a sportágat.

Csapatunk a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör három tagjából – Budai Tibor, Budai Márton és Tóth Attila –, illetve a Pazonyi család tagjaiból állt.

Délelőtt 10 órakor találkoztunk a pályák előtti parkolóban. Kerekes Péter a szövetség elnöke kalauzolt minket az öltözőkig, ahol kiosztotta a speciális ütőket és labdákat, majd néhány szóban bemutatta a sportágat. Egy spanyol edzőt adott mellénk, aki profi padel játékos és testnevelő tanár. Angol nyelven magyarázta a szabályokat, illetve a technikai és taktikai elemek alapjait. A másfél órás edzés és mérkőzések játszása közben gyorsan repült az idő.

Padel

Akik ismernek, tudják rólam, hogy megmagyarázhatatlan módon vonzódom az ütős sportágakhoz. Az első ilyen jellegű sportág, amelyet kipróbáltam a tollaslabda volt. Harsági Andrea tollaslabdás olimpikon volt a motivációm, akivel együtt jártunk az edzőire. Ő és a fantasztikus edzője Sára Jenő segített elindulni, hogy elmélyedhessek ebben a gyönyörű sportágban és tanítványaimmal is megszerettethessem a játékot. Azt hiszem sikerült, több diákom vett részt országos döntőn a diákolimpiai versengésekben.

Gyorstollaslabda

A tollaslabdát a crossminton, vagy magyar nevén a gyorstollaslabda követte. Itt aztán még pörgősebb, gyorsabb a játék, mint azt a neve is mutatja. Az ELTE testnevelője Elek József útmutatásai alapján oktattam a gyerekeket az iskolában, akik nagy élvezettel játszák a sportágat.

Padel

A tamburello és a tamburelli ennek a vonulatnak a folytatása. A sportágról a 2018. évi 1. számban, Győr Béla írását már publikálták a szerkesztők.

Most pedig a padel

Kérdezhetnék, hogy miért? Egyszerűen azért, mert szuper. Ha kicsit bővebb választ szeretnének, akkor azt tudom mondani: „Űzz ütős sportágat és tovább élsz!” Találtam egy cikket a neten, ami egy tanulmányt mutat be a témában. Ebből szeretnék idézni néhány gondolatot: (http://player.hu/sport-3/tenisz-foci-futas-egeszseg/)

Nincs hatékonyabb a szívbetegségek megelőzésére, mint rendszeresen ütőt ragadni – írja egy átfogó kutatás alapján a Guardian. A tenisz, a tollas, a fallabda és az ütős sportágak általában, egyaránt bivalyerős védelmet nyújtanak, míg a lista alján a futás és a foci szerénykedik.

A sportorvoslás brit lapjában közzétett, több mint nyolcvanezer felnőtt bevonásával készült tanulmányt egy nemzetközi tudóscsoport állította össze. „Ilyen széles mintával még soha nem dolgoztunk – mondja Charlie Foster oxfordi professzor, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve: A sport valóban meghosszabbítja az életet, de az sem mindegy, milyen sportágat választasz.”

Bármilyen életkorban elkezdhető

Az ütős sportágakban az a menő, hogy bármilyen életkorban kezded el, közel ötven százalékkal csökkenti a halálozási kockázatot, de az úszás és az aerobik is nagyon hatékony.

A teljes vizsgálat 14 évig tartott, méghozzá azért, mert a tudósok a sportolási szokások hosszú távú hatására is kíváncsiak voltak. Az eleve rendkívül alapos vizsgálatot kilenc évvel később megismételték a résztvevőkön – már, akin lehetett, mert 8790-en meghaltak idő közben, közülük 1909-en szív- és érrendszeri problémák miatt.

A minden részletre odafigyelő vizsgálat során természetesen az egyes sportok általános kockázatcsökkentő hatását is megnézték. Kiderült, hogy a rendszeresen bringázók 15 százalékkal kevesebb általános egészségi kockázatnak vannak kitéve, mint a nem sportolók.

Az aerobik 27, az úszás 28 százalékkal csökkentette a kockázatokat, míg az ütős sportok 47-tel. Meglepő módon a futás és a foci nem csökkenti az általános kockázatokat. Ha csak a szívet és a keringést vizsgáljuk, a sport még hatékonyabb: az ütős sportok űzői például 56 százalékkal kevesebb kockázatnak vannak kitéve a nem sportolóknál. Az úszás 41 százalék előnyt jelent, viszont a bringázásnak, a futásnak és a focinak nincs védő hatása. „Minden sportág mást követel fiziológiailag, mások a szociális és mentális előnyeik is” – jegyzi meg Foster, majd megvigasztalja kicsit a futókat és a focistákat: „Tökéletesen biztosak vagyunk abban, hogy ezek a sportok jót tesznek azzal, aki csinálja, csak nem látjuk, hogyan előzik meg a halálos betegségeket.”

Nem a rangsorolás a cél

A kutatásban szintén részt vevő cambridge-i prof, Ulf Ekelund szerint az eredményeknek nem célja a sportágak rangsorolása, inkább a sportolás előnyeinek hangsúlyozása: „Ha sportolsz, akkor folytasd. Ha nem szeretsz sportolni, találj valamilyen mozgásformát. És ha azt élvezed, nem kell abbahagynod, és elkezdened teniszezni. Csak sportolj, és élvezd.”

Ezek után mindenkinek csak ajánlani tudom az ütős sportágakat, így természetesen a padelt is.

A padel

A sportágat 1969-ben találták fel Mexikóban. A padel minden egyes ütősport legjobb elemeit ötvözi, és ebből alakít egy valóban szórakoztató és minden kor és nem számára jól játszható sportot! A padel jelen pillanatban a világ leggyorsabban fejlődő ütősportja. Közel 15 millió ember játssza világszerte, több mint 50 országban és rohamosan terjed! Spanyolországban több mint 55000 igazolt padel versenyző van. Európa 21 országában körülbelül 11000 pálya van.

Néhány ismert ember, akik játsszák a padelt: Novak Djokovics, Michel Salgado, Fernando Alonso, Shakira, Ronaldo Luis Nazário de Lima, Henri Laconte, Maria Sharapova, Joan Laporta, Rafael Nadal, Lionel Messi, Javier Mascherano, Francesco Totti, Roberto Mancini. A sort lehetne még tovább folytatni, de felesleges. A fenti névsor bizonyítja, hogy igenis nagyon népszerű a padel és ha ezeknek a híres sportolóknak megfelelő kikapcsolódást nyújt, akkor nekünk is azt fog!

Squash a nap alatt

A padelt gyakran úgy írják le mint “squash a nap alatt” vagy “tenisz falakkal”. A játék energiaszintje és lüktetése egyedülállóan izgalmas. A világon hatalmas népszerűségre tett szert egyszerűségével és más ütőjátékokhoz való hasonlóságával.

A padelt páros játékként játsszák puha teniszlabdákkal és teniszpontozással. A játékot egy relatíve zárt, falakkal és kerítéssel körbevett pályán játsszák, amely a teniszpálya fele, méretét tekintve. A szabályok lehetővé teszik a hátsó és oldalfalak használatát.

A pályát kerítés és üvegfalak veszik körbe, melynek területe 10 méter x 20 méter. A hátsó fal magassága kerítéssel 4 méter. A talaj anyaga homokkal szórt műfű. A pályákon télen csak csarnokban lehet játszani. A pályát lehet használni miniteniszre és gyerekfocira is.

Egy padel meccset 2 óra játék után is élvezhet az ember, még akkor is, ha nem volt ütő korábban a kezében. A kisebb pálya azt jelenti, hogy hosszabbak a labdamenetek. A padel kétszer olyan aerob hatással van, mint a tenisz, ahol több időt használunk fel a pontok között. Az ütő könnyű kompozit anyagokból készül és sokkal könnyebb kezelni, mint egy nagyobb, húrozott ütőt. Nincs tenisz-szerva, amit el kellene sajátítani: a padel szerva alulról történik. Az átlag meccs 90 percig tart hosszú menetekkel, könnyű ütőkkel és puha labdákkal. Bárki részt vehet benne, egy sport az egész családnak. Egy sport minden korosztálynak. Kitűnő sport időseknek. Bevezető ütősport fiataloknak.

Összegezve, nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, hogy próbálja ki a padelt és garantáltan nem fog csalódni.

Pazonyi György (Nyíregyháza)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .