Hagyományos szalagavató – másképp

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium idén rendhagyó módon tartotta meg szalagtűző ünnepélyét. Szeptember 17-18-án osztályonként rendeztük meg a végzőseink számára kiemelkedő eseményt. Minden diák két vendéget hívhatott az iskola dísztermébe, ahol a szalagtűzés ünnepélyes pillanatai után a diákok műsorát és táncát is láthatta a szűk körű nézőközönség.

Nagy öröm számunkra, hogy a nehézségek ellenére méltóképpen tudtuk megünnepelni maturandusainkat.

Gratulálunk végzős diákjainknak és osztályfőnökeiknek!

Az alábbiakban Homoródi Antalné igazgatóhelyettes 11.-es osztályfőnökként elmondott köszöntő beszéde olvasható.

Kedves végzős Diákok, kedves Vendégeink, kedves Kollégák!

Rendkívüli helyzetben gyűltünk ma össze, felkészülve arra, hogy akár az utolsó pillanatban is le kell mondanunk a szűk körűre tervezett, osztályonként megrendezett szalagtűző ünnepségünket.

Hagyományosan október közepén találkoztunk volna, s a diákoknak másfél hónap állt volna a rendelkezésükre, hogy tökéletesre csiszolják az előadásukat. Szeptember közepén járunk, s a színpadon becsülettel összeállított produkciót fogunk látni. Rendkívüli lesz az előadás is, akárcsak a körülöttünk kialakult helyzet, akárcsak ez az évfolyam. Ti lesztek az az évfolyam, akikről évekig emlegetni fogjuk, milyen szokatlan körülmények között kaptátok meg a végzős diákoknak járó szalagot.

8/12

Szerettük volna, ha ti is az evangélikus nagytemplom hatalmas, díszes falai között, orgonazenére vonultok be, hogy rokonaitok, tanáraitok jelenlétében ünnepeljetek; látványos ruhában mutassátok be a hónapokon keresztül tanult koreográfiát. Ez most sajnos csak részben valósulhat meg. Mégis itt vagyunk, hogy részesei legyünk e jeles eseménynek. Különleges helyzetben, különleges diákok, mert tudtatok alkalmazkodni a váratlan, szokatlan helyzethez.

Mennyit változott a világ a kossuthos éveitek alatt! Amikor 2013-ban / 2017-ben átléptétek az iskola kapuját, biztosan nem ilyennek képzeltétek az utolsó tanévet.  

4/12 A

Nem ismertünk még olyan kifejezéseket, mint arcpajzs, operatív törzs, otthoni karantén. Nem gondoltuk, hogy nagyobb problémát fog jelenteni, hogy rajtad van-e a szájmaszk a folyosón, minthogy kilógsz-e a szünetben cigizni. Hogy az osztályfőnököd fog arra biztatni, hogy ha akár csak egy kicsit is köhögsz, ne gyere iskolába, hanem feltétlenül maradj otthon! Hogy arra kérünk, mellőzd a hagyományos üdvözlési formákat, és tarts távolságot!

Tarts távolságot! Ez volt a feladatunk hónapokon keresztül, s ez nem változott most sem. Március 16-a után olyannyira be kellett tartani ezt a szabályt, hogy még az otthonunkat is alig hagyhattuk el. S ennek ellenére, amikor újra találkoztunk egymással, mintha nem is telt volna el olyan hosszú idő; vagy talán éppen ezért, a lelki távolságtartás nem valósult meg. Jobb híján a számítógép és a mobiltelefon jó ügyet szolgált. Nem engedte, hogy valódi legyen a távolság az osztálytársak, illetve az osztálytársak és a tanárok között. Ha hosszú ideig nem találkozunk egymással, könnyen eltávolodunk a másiktól. Szeptemberben azonban ennek az eltávolodásnak nyoma sem volt.

4/12 B

Pedig a távolság hamarosan az életetek része lesz. Néhány hónap múlva más és más felsőoktatási intézményben, munkahelyen folytatódik az életetek. Évek óta nem tapasztalt távolság lesz köztetek, kilométerek, esetleg országhatárok is elválasztanak benneteket egymástól. De hogy ez a távolság most is csak fizikai legyen, az rajtatok múlik. Az együtt eltöltött 4/8 év közös emlékei megalapozzák a lelki közelséget, azt, hogy talán az ötéves érettségi találkozót sem várjátok meg, hogy újra együtt lehessetek. A barátság, az összetartozás fogja legyőzni a távolságot. S ha újra találkoztok, biztosan félszavakból is meg fogjátok érteni egymást. Mindannyiótoknak ugyanazt fogja jelenteni a „szólít a történelem”: a tanítási órára hívó dallamot. A lobogó tűzről Tarnócziné tanárnő fog eszetekbe jutni, aki 2 pályaválasztási nap alatt 356 diák kezét gyújtotta meg. Ti tudjátok, hogy egy 20 perces ebédidő alatt még a mekit is meg lehet járni oda-vissza, miközben jól is laktok.

És soha nem fogjátok elfelejteni, hogyan folytatódik a „Hálát adok neked az elmúlt órákért” napzáró ima. Adjatok hálát az elmúlt évekért! A siker és sikertelenség is építse a jellemeteket! A Jóisten segítsen benneteket életetek hátlevő részében dicsőségére élni!

4/12 C

Sok erőt kívánok nektek az előttetek álló hónapokhoz! Ahogy minden utolsó éves diáknak, nektek is szükségetek lesz a kitartásotokra, a szorgalmatokra és még valamire, amit eddig nem kellett kiemelni a sikeres érettségi és felvételi kapcsán: az alkalmazkodóképességetekre, arra, hogy a váratlan helyzetekhez is tudjatok idomulni.

Töltsétek hasznosan a következő hónapokat! A tananyag elsajátításán túl ügyeljetek az emberi kapcsolatokra! És ne tartsatok lelki távolságot!

4/12 D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .