Szilágyi László 1924-ben született, 1945-ben érettségizett a Kossuth Gimnáziumban és 1956-ban vállalati tervelőadóként dolgozott. 1956. október 26-án elhagyta a munkahelyét és beállt a tüntetők közé. Miután úgy értesültek, hogy a Kossuth gimnáziumban diákokat tartanak fogva, odavonultak és ő a gimnázium erkélyéről mondott beszédével igyekezett megnyugtatni a tömeget. Ezután tovább sodorták a forradalmi események és délután megalakították a Munkástanácsot, melynek elnöke lett.
Megalakította a nemzetőrséget, gondoskodott a bérek kifizetéséről, megszervezte a közellátást. Budapestre élelmiszersegélyt küldött éstájékoztatta a forradalmi bizottságokat a szovjet csapatmozgásokról. Röplapokon hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági munkákat elvégezzék. Fontos volt számára a rend fenntartása, az önbíráskodásnak igyekezett elejét venni. Ezért tartóztatta le a megyei tanácselnököt és az első titkárt, ami az egyik vádpont lett a későbbi perben.
A forradalom leverése után egyike volt azoknak, akiket a szovjetek Ungvárra deportáltak. A magyar hatóságok végül 1957. február 21-én tartóztatták le. Kezdetben köztörvényes bűncselekménnyel, csalással vádolták, amit végül szervezkedés kezdeményezésére változtattak. A Debreceni Katonai Bíróság úgy ítélte meg, hogy Szilágyi László az államhatalom átvételének szándékával cselekedett, így első fokon halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1958. április 28-án jogerőre emelte a döntést, s Szilágyi Lászlót május 6-án kivégezték. ” Kivégzésekor felkiabált a többi fogvatartottnak: „Hol sírjaink domborulnak…”
Akkor 6 és 4 éves kislányait hagyta árván. Családját meghurcolták, özvegy felesége sehol sem kapott munkát, ezért az idős nagyszülők gondoskodtak a családról. Az utókorra a következő tanítást hagyta:
”úgy kell cselekedni, ahogy a meggyőződés, a lelkiismeret, a szív diktálja.”