Az első írásos emlékünk 1879-ből származik, amikor is Molnár Lajos: Atlétikai gyakorlatok című könyvében ismerteti az akkor újdonságnak számító sportot, a labdarúgást.
Az első magyar csapat:
Hivatalosan 1897. február 7-én alakult meg az ország első labdarúgó csapata, a Budapesti TC. Elnöke Ottó József volt. Az első edzést pedig rögtön a megalakulás után egy nappal tartották, a Millenáris pályán. Az edző Ray Ferenc volt, aki svájci tanulmányaiból hazatérve hozott egy igazi angol futball-labdát. Ez volt az első focilabda, ami Magyarországra került.
Az Aranycsapat:
Minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának a díszítő jelzője volt az Aranycsapat elnevezés. Ez a korszak 1941-1960 közé tehető. Számos kiemelkedő labdarúgó játszott ebben az időben a magyar válogatottban.
A legendás kezdő tizenegy:
- Grosics Gyula
- Buzánszky Jenő
- Lóránt Gyula
- Lantos Mihály
- Bozsik József
- Zakariás József
- Budai II László
- Kocsis Sándor
- Hidegkuti Nándor
- Puskás Ferenc
- Czibor Zoltán
Közülük a leghíresebb és a legtehetségesebb focista Puskás Ferenc volt.
Ebben az időszakban több nagy sikere is volt a magyar futballnak. Például az 1953. november 25-én Anglia ellen játszott 6-3-as bravúrunk, amit a londoni Wembley Stadionban rendeztek meg, de ide sorolhatjuk azt is, amikor az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjét játszotta a nyugat-német válogatott ellen a magyar alakulat, ekkor már 5 éve veretlen volt a csapat. Itt sajnos alulmaradtunk 3-2-es végeredménnyel.
Puskás Ferenc
A magyar labdarúgás legközismertebb alakja Puskás Ferenc. 1927. április 1-én született Budapesten. Ő volt a híres Aranycsapat csapatkapitánya. Több érmet is nyert, mint például az olimpiai arany vagy a világbajnoki ezüst. 85-szörös magyar válogatott és 4-szeres spanyol válogatott. Számos klubcsapatban játszott és edzősködött is. A karrierje csúcspontja az volt, amikor a Real Madridban játszott, itt a Pancho becenevet ragasztották rá a szurkolók. Ezek mellett még a Nemzet Sportolója címmel is kitüntették Magyarországon. Edzői pályafutása is kiemelkedő volt. 2006. november 17-én halt meg tüdőgyulladásban.
Ezek is érdekelhetnek még:
- A 2024-es FIDE elődöntőAki esetleg követi a legfrissebb sakk híreket, az valószínűleg már tudomást szerezhetett a minden évben meghirdetett FIDE sakk elődöntőröl. De mit is takar a bajnokság?Olvasd tovább
- NBA All Star: a legjobbak pályájaAz NBA 1951 óta eddig összesen 72-szer rendezte meg az All Star gálát. Ezen a meccsen nem a győzelem számít igazán, hanem sokkal inkább az, hogy ki lesz az MVP. A gálán minden évben születnek hihetetlen megmozdulások és rekordok, idén az eddigi legnagyobb pontszámú mérkőzést játszották, majdnem 400 pont születettOlvasd tovább
- Miért jó a kajakozás?A kajakozás a koordinációs és kondicionális képességeket fejleszti, melyeknek köszönhetően az emberek terhelhetősége megnövekszik. Az felsőtestet erősíti és a test minden izmát megmozgatja.Olvasd tovább
- A magyar labdarúgás történeteAz első írásos emlékünk 1879-ből származik, amikor is Molnár Lajos: Atlétikai gyakorlatok című könyvében ismerteti az akkor újdonságnak számító sportot, a labdarúgást. Az első magyar csapat: Hivatalosan 1897. február 7-én alakult meg az ország első labdarúgó csapata, a Budapesti TC. Elnöke Ottó József volt. Az első edzést pedig rögtön aOlvasd tovább
- Siker a Fekvenyomó Diákolimpián2024. március 23-24-én részt vettem a Budapesten zajló Országos Fekvenyomó Diákolimpián, ami a Szent Gellért Sportcsarnokban volt megrendezve.Olvasd tovább