A magyar labdarúgás története

Az első írásos emlékünk 1879-ből származik, amikor is Molnár Lajos: Atlétikai gyakorlatok című könyvében ismerteti az akkor újdonságnak számító sportot, a labdarúgást.

Az első magyar csapat:

Hivatalosan 1897. február 7-én alakult meg az ország első labdarúgó csapata, a Budapesti TC. Elnöke Ottó József volt. Az első edzést pedig rögtön a megalakulás után egy nappal tartották, a Millenáris pályán. Az edző Ray Ferenc volt, aki svájci tanulmányaiból hazatérve hozott egy igazi angol futball-labdát. Ez volt az első focilabda, ami Magyarországra került.

Az Aranycsapat:

Minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának a díszítő jelzője volt az Aranycsapat elnevezés. Ez a korszak 1941-1960 közé tehető. Számos kiemelkedő labdarúgó játszott ebben az időben a magyar válogatottban.

A legendás kezdő tizenegy:

  • Grosics Gyula
  • Buzánszky Jenő
  • Lóránt Gyula
  • Lantos Mihály
  • Bozsik József
  • Zakariás József
  • Budai II László
  • Kocsis Sándor
  • Hidegkuti Nándor
  • Puskás Ferenc
  • Czibor Zoltán

Közülük a leghíresebb és a legtehetségesebb focista Puskás Ferenc volt.

Ebben az időszakban több nagy sikere is volt a magyar futballnak. Például az 1953. november 25-én Anglia ellen játszott 6-3-as bravúrunk, amit a londoni Wembley Stadionban rendeztek meg, de ide sorolhatjuk azt is, amikor az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjét játszotta a nyugat-német válogatott ellen a magyar alakulat, ekkor már 5 éve veretlen volt a csapat. Itt sajnos alulmaradtunk 3-2-es végeredménnyel.

Puskás Ferenc

A magyar labdarúgás legközismertebb alakja Puskás Ferenc. 1927. április 1-én született Budapesten. Ő volt a híres Aranycsapat csapatkapitánya. Több érmet is nyert, mint például az olimpiai arany vagy a világbajnoki ezüst. 85-szörös magyar válogatott és 4-szeres spanyol válogatott. Számos klubcsapatban játszott és edzősködött is. A karrierje csúcspontja az volt, amikor a Real Madridban játszott, itt a Pancho becenevet ragasztották rá a szurkolók. Ezek mellett még a Nemzet Sportolója címmel is kitüntették Magyarországon. Edzői pályafutása is kiemelkedő volt. 2006. november 17-én halt meg tüdőgyulladásban. 

Ezek is érdekelhetnek még:

  • A metál úttörői – Metallica
    A Metallica egy 1981-ben alakult amerikai thrash/heavy metál zenekar. Lars Ulrich közzétett egy hirdetést az egyik kaliforniai újságban, amire James Hetfield válaszolt, és így vette kezdetét a banda karrierje. A Metallica korai zenéire kezdetben gyors tempó volt jellemző. Az első komolyabb kritikai sikert a Master of Puppets című album érteOlvasd tovább
  • Golden Globe 2024
    Január 7-én került megrendezésre a 81. Golden Globe-díjátadó, Beverly Hills-ben. Az idei filmes díjszezon első nagy gálájára. Az esemény több mint három órán keresztül tartott és a házigazdája az eseménynek nem más volt, mint a híres amerikai humorista, Jo Koy.Olvasd tovább
  • A Sziget Fesztivál utolsó napja
    Márciusban vásároltuk meg a keddi napijegyet, és már ekkor tudtam hogy életem eddigi legjobb napja vár rám, ugyanis láthatom élőben a kedvenc előadómat Billie Eilish-t. Ekkor még nem tudtam teljesen hogy mi vár rám.Olvasd tovább
  • Ajánló a The Boys című sorozathoz
    A The Boys egy amerikai szatirikus televíziós sorozat, amely jelenleg a Prime Video kínálatában tekinthető meg. Idén júniusban immár a negyedik évada fog megérkezni a platformra, valamint tavaly ősszel Gen-V címmel egy spin-off sorozattal is gazdagodott a The Boys világa. A széria nagy népszerűségnek örvend, hiszen a lényege, hogy aOlvasd tovább
  • István a király rockopera és az Igrice Néptáncegyüttes
    Az Igrice Néptáncegyüttes, melynek tagja vagyok, 2022-ben szerepelt először az István a királyban a színpadon.  Később 2023 nyarán nagyon sok fellépésünk volt, köztük Nyíregyházán is. A legnagyobb közönség előtt Kisújszálláson, körülbelül 6000 fő nézet minket.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .