Iskolánk szép hagyománya, hogy az adventi időszakban jótékonysági vásárt szervez, melynek kedvezményezettjei azok a kossuthos diákok, akik nehezebb anyagi körülmények között várják az ünnepeket.
Évekkel ezelőtt a Diákönkormányzat kezdeményezésére süteményvásárral tették színesebbé a fiatalok a november-decemberi időszakot. Mára hatalmas választékkal várják a diákokat az osztályok: hamburger, hot-dog, szendvicsek, sós és édes sütemények, forró tea, habos kakaó – mind a tanulók és szüleik fantáziáját, kézügyességét dicsérik. A vásár -amellett, hogy nemes célt szolgál-, remek közösségformáló esemény is, ahol a diákok egy jó ügy érdekében megtanulnak egymáshoz alkalmazkodva részt venni a közös munkában.
Idén 11 osztályunk kapcsolódott be a felhívásba, napról napra, hétről hétre gondoskodtak számunkra ínyencségekről. De azok az osztályok is tettek felajánlást, akik most kimaradtak a vásárból. A befolyt összegből 36 tanulónkat támogattuk, bízunk benne, hogy szebbé tudtuk tenni számukra a karácsonyt.
„a jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten”
(Zsid 13,16)
Homoródi Antalné Török Marianna
igazgatóhelyettes
Ezek is érdekelhetnek még:
- A megállított idő bűvöletében – Krúdy Gyulára emlékezett a Kossuth GimnáziumKrúdy Gyula születésnapján, október 16-án ismét feléledt a több évtizedes hagyomány a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. Iskolánk egykori illusztris diákjára, a magyar próza mesterére méltó programsorozattal emlékeztünk a hagyományos Krúdy-napon.Olvasd tovább
- Két nap, amikor kitárultak a kapukHatalmas volt az érdeklődés a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium nyílt napain, szeptember 22-én és 23-án. Zsúfolásig telt a díszterem, mintegy 400 diák jött el hozzánk, hogy átélje a kossuthos életérzést.Olvasd tovább
- Tisztelet a hősöknek! – Városi megemlékezés az aradi vértanúkrólLerótták kegyeletüket a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján az 1848–49-es szabadságharc hősei előtt.Olvasd tovább
- Méltó módon tisztelgett névadója emléke előtt a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos GimnáziumA Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium falai között a hagyomány nem csupán a múlt emlékeinek őrzését jelenti, hanem olyan élő örökséget, amely nemzedékről nemzedékre formálja közösségünk identitását és értékrendjét. Névadónk születésének évfordulóján iskolánk közössége idén is együtt emlékezett. Szeptember 18-án a megemlékezés első állomásaként a 10. B osztály tanulói képviseltékOlvasd tovább
- NMHH oklevélátadó ünnepség2026. március 13-án iskolánk két 12/C osztályos tanulója, Asztalos Réka és Kovács Dominik, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program díjátadó ünnepségén elismerésben részesült.Olvasd tovább





