A II. világháború utáni kommunista terror, a szovjet mintára működő államgépezet egy olyan rendszert épített ki, ami félelemre épült. Egy olyan rendszert, ahol mindenkinek kétszer is meg kellett gondolnia, hogy kivel, miről beszél, hogy kinek mit mond, mert elég volt egyetlen meggondolatlan kijelentés, hogy éjjel megjelenjen az a bizonyos rettegett, fekete autó.
Míg a mozik híradói a szocializmust építő sztahanovistákról zengtek hamis ódákat, addig embereket hurcoltak el bírósági végzés nélkül – bárkit, bármiért bebörtönözhettek, megkínozhattak, és az emberek hétköznapi életét még keserűbbé tette a kötelező beszolgáltatás, a padlássöprés, a kitelepítés.

„Éltünk vágyakozásban az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig kotyvasztott főzetekkel kábított minket – emlékezett vissza Tamási Áron.
Minden diktatúra legfontosabb eszköze a terror, a megfélemlítés, a zsarnok csak így képes fenntartani a hatalmát, de ebben rejlik minden diktatúra végzete is: abban a pillanatban, amikor a félelem megszűnik, kártyavárként omlik össze.
1956-ban megszűnt a félelem. Márai Sándor szavaival élve „Meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta, elég volt!”. Egyszerre dobbant minden magyar szíve, és ebbe beleremegett az egész rendszer.
A forradalmat ugyan vérbe fojtották, a szabadságért küzdő hősöket jeltelen sírokba, arccal a föld felé fordítva, összekötözve hantolták el, de a forradalom bukásában is győzelmet aratott.
A barbár megtorlás nem volt képes sárba tiporni 56 szellemiségét, a valódi győzelem utólag született: már nem lehetett visszatérni a forradalom előtti időkhöz, a forradalom egyszerűen megkerülhetetlenné vált, hiába hazudtak róla később bármit is. 56 halálos sebet ütött a diktatúrán, még ha ezt akkor nem is érezte. Az emberség, a szabadság mégiscsak felülkerekedett.
Ránk, pedagógusokra komoly feladat hárul: meg kell ismertetnünk 56 hőseinek történetét, nem szabad engednünk, hogy feledésbe merüljön az áldozatuk, mert a diákjaink csak így érthetik meg, hogy mekkora kincs a szabadság. Meg kell tanítanunk nekik Bibó István szavait: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” Később az ő feladatuk lesz, hogy megtanítsák majd gyermekeiknek: a szabadságot nem adják ingyen, és minden egyes nap, újra és újra meg kell küzdeni érte.
Siska Péter
tanár
Ezek is érdekelhetnek még:
- Olaszország Erasmus+ San Marco dei Cavoti2025. március 9-én, reggel 9 órakor indultunk az iskola előtti parkolóból kisbuszokkalOlaszországba. 12 diák Buss Nelli és Miléné Varga Andrea tanárnők kíséretével. A repülőBudapestről ment Nápolyba, ahonnan szintén kisbusszal vittek minket San Marco dei Cavotiba.Olvasd tovább
- Jónás Ábel és Virányi Zétény elismerésben részesült az NMHH oklevélátadó ünnepségén2025. április 4-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Ostrom utcai székhelyén került megrendezésre a Partneriskola Program keretében szervezett oklevélátadó ünnepség, amelyen iskolánk két tehetséges diákja, Virányi Zétény és Jónás Ábel, a 10.C osztály médiainformatika tagozatos tanulói vehettek át elismerő oklevelet.Olvasd tovább
- Sportriporter látogatása a Kossuth falai között: Vásárhelyi Tamás előadása a diákoknakIzgalmas eseménynek adott otthont az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium április 1-jén, hiszen vendégül látta Vásárhelyi Tamást, az M4 Sport népszerű és tapasztalt sportriporterét. A díszteremben tartott előadás a sport iránt érdeklődő diákok és tanárok számára egyaránt ígért értékes betekintést a sportújságírás világába.Olvasd tovább
- InfoGrund: Inspiráló továbbképzés a kritikai médiaműveltségértA digitális kor hajnalán, amikor az információk áradata szinte korlátlan, a pedagógusoknak kiemelt felelősségük van abban, hogy a felnövekvő generációt felkészítsék a tudatos és kritikus médiafogyasztásra. Iskolánk elkötelezett a diákok sokoldalú fejlesztése mellett, ezért örömmel számolok be arról, hogy részt vehettem az IDEA Alapítvány InfoGrund tanártovábbképzésén, amelynek középpontjában éppen ezOlvasd tovább
- Netkockázati előadásA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program által Netkockázati előadást tartottak a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ debreceni előadói. A Digitális Témahét ideje alatt 9. és 10. osztályos diákok kisebb csoportban kaphattak tájékoztatást az internet kockázatairól, veszélyeiről és a kommunikációs szokásokról az online térben, valamint megoszthatták egymással és a médiaszakemberekkelOlvasd tovább