20 év a Kossuthban? – interjú Pócsikné Ágnes tanárnővel

Pócsikné Ágnes tanárnő idén, utoljára tanít itt a Kossuthban és utána megkezdi a nyugdíjas pályafutását. Milyen tanárnak lenni? Milyen ennyi év távlatából a suli és miért választotta? Mennyi emléket lehet gyűjteni? Erről volt lehetőségem interjút készíteni a tanárnővel.

-Mióta tanít itt? Miért választotta Tanárnő a Kossuthot?

-2000-ben jöttem először az iskolába, gyógytestnevelést tartani, ekkor még csak óraadóként. 2005-től tanítok itt hivatalosan, azaz kereken 20 éve. Mikor láttam óraadóként, hogy ez egy remek, keresztény alapokkal és jó adottságokkal rendelkező gimnázium, emellett tettem le a voksomat. Földrajztól a természetismereten át több tantárgyat is tanítottam. Mindig nagyon jól éreztem magamat itt, és örülök, hogy becsatlakozhattam ennek az iskolának az életébe.

-Mi a kedvenc emléke Tanárnőnek az iskolából?

-Az atlétikai és úszó versenyek, hiszen ezek állnak hozzám a legközelebb. A Pethő Károly tanár úrral való kerékpártúrák is emlékezetesek, de a tanulmányi utakra, kirándulásokra is szívesen emlékszem vissza. Vagy az iskolánk fejlődését is megemlíthetném, végig követni ahogy alakult az udvar, vagy hogy modernizálták egyre jobban a sulit. Szeretem, ha öregdiákok jönnek vissza és velük tudok ezekről beszélgetni. Volt egy osztályom is, velük évente jártunk fel Budapestre, mindig valami új helyet, múzeumot, vidámparkot néztünk meg, a szokásos éves osztálykirándulás mellett. A diákok imádták ezeket a programokat és nekem is örök emlék marad. Attól, hogy 11 éves kortól felnőtt korukig végig tudtam őket kísérni, még most is jó értelemben „kiráz a hideg”. A kedvencem az egészben, mikor osztálytalálkozó van. Úgy látni a régi diákjaimat, hogy már anyák, nyomozórendőrök vagy éppen gazdasági szakemberek az felbecsülhetetlen.

-Mi akart lenni Tanárnő kiskorában?

-Nem mindig tanár akartam lenni, kiskoromban a takarítónői pályát néztem ki magamnak. Szeretem, ha rendben van minden és tisztaság van. Aztán végül erről lebeszéltek és átpártoltam az edzői szakma felé. Komolyan atletizáltam, magas szinten, ezért szerettem volna ezt továbbra is az életem részeként kezelni. Később rájöttem, hogy maga az edzősködés egy szelete csak annak, hogy hogyan lehet a diákok és sport közötti kapcsolatot fenntartani. Így jött a testnevelés és a gyógytesi. Ezáltal mind gyerekekkel tudok foglalkozni, mind „edzősködni”, hiszen a különböző versenyek miatt ez is teljesülhet több sportban is: úszás, atlétika, kézilabda és foci, de országos vöröskeresztes versenyre is készítettem fel csapatot.

-Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre?

A Tanárnő önmagához hűen rengeteg tervvel készül már erre az időszakra. Sok álma, célja van amiket mindenképpen meg akar valósítani. Az biztos, hogy unatkozni nem fog. 🙂

-Rengeteget akarok olvasni, minél többet annál jobb, vagy mondjuk kertészkedni, de ezek eltörpülnek a legelső dolog mellett, ami egyértelműen az unokáim. Emiatt többet akarok mind Németországba, mind Budapestre utazni, hogy többször láthassam őket. A velük töltött időre szeretnék koncentrálni és sok közös emléket szerezni. Moziba menni, játszani velük, segíteni őket és még sorolhatnám. Persze nem csak az unokáimra, de a gyerekeimre is szeretnék több időt áldozni. Ha már itt járunk, utazni is rengeteget szeretnék, új helyekre eljutni, vagy például színházba, koncertekre járni, múzeumokat látogatni, sütni-főzni, házat felújítani. Persze, a sportolás se lesz elfelejtve, a kedvenc sportjaimra is szeretnék időt szánni.

-Ha visszamehetne a pályafutása elejére, mit tanácsolna magának?

-Rengeteget képeztem magamat, különböző képzéseket végeztem, de mindet egy területen. Én azt tanácsolnám magamnak, hogy ezeket ne csak egy irányba, a tanári pálya felé végezzem, hanem hogy minél több részében, akár másik szakágban is ki tudjam próbálni magamat. Akár valami rekreáció, az edzősködést kifejleszteni, vagy bármilyen terápiával kapcsolatos képzést szívesen elvégeznék. Gerincproblémás vagy gyógytornás irányba is akár.

Összegezve, az interjú során sok mindenről beszélgettünk. Tanárnőnek rengeteg célja és terve van amit meg akar valósítani, és örömmel fog emlékezni mindig a Kossuthra és az itt eltöltött időre.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Olaszország Erasmus+ San Marco dei Cavoti
    2025. március 9-én, reggel 9 órakor indultunk az iskola előtti parkolóból kisbuszokkalOlaszországba. 12 diák Buss Nelli és Miléné Varga Andrea tanárnők kíséretével. A repülőBudapestről ment Nápolyba, ahonnan szintén kisbusszal vittek minket San Marco dei Cavotiba.Olvasd tovább
  • Jónás Ábel és Virányi Zétény elismerésben részesült az NMHH oklevélátadó ünnepségén
    2025. április 4-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Ostrom utcai székhelyén került megrendezésre a Partneriskola Program keretében szervezett oklevélátadó ünnepség, amelyen iskolánk két tehetséges diákja, Virányi Zétény és Jónás Ábel, a 10.C osztály médiainformatika tagozatos tanulói vehettek át elismerő oklevelet.Olvasd tovább
  • Sportriporter látogatása a Kossuth falai között: Vásárhelyi Tamás előadása a diákoknak
    Izgalmas eseménynek adott otthont az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium április 1-jén, hiszen vendégül látta Vásárhelyi Tamást, az M4 Sport népszerű és tapasztalt sportriporterét. A díszteremben tartott előadás a sport iránt érdeklődő diákok és tanárok számára egyaránt ígért értékes betekintést a sportújságírás világába.Olvasd tovább
  • InfoGrund: Inspiráló továbbképzés a kritikai médiaműveltségért
    A digitális kor hajnalán, amikor az információk áradata szinte korlátlan, a pedagógusoknak kiemelt felelősségük van abban, hogy a felnövekvő generációt felkészítsék a tudatos és kritikus médiafogyasztásra. Iskolánk elkötelezett a diákok sokoldalú fejlesztése mellett, ezért örömmel számolok be arról, hogy részt vehettem az IDEA Alapítvány InfoGrund tanártovábbképzésén, amelynek középpontjában éppen ezOlvasd tovább
  • Netkockázati előadás
    A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program által Netkockázati előadást tartottak a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ debreceni előadói. A Digitális Témahét ideje alatt 9. és 10. osztályos diákok kisebb csoportban kaphattak tájékoztatást az internet kockázatairól, veszélyeiről és a kommunikációs szokásokról az online térben, valamint megoszthatták egymással és a médiaszakemberekkelOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.