Az évente megszervezett Bűvösvölgyi kirándulás idén is nagy siker volt a diákok számára, ebben a tanévben az iskolánkból a 4/10 C osztály vett részt.
Nagyon jók voltak a programok, ezek menete és szétosztása csapatokba elég jól volt megszervezve.
A tanulóknak az tetszett az egészben, hogy rengeteg újdonságot próbálhattak ki mint például:
-filmet forgathattak és ők voltak benne a szereplők, meg persze ők is vágták össze a jeleneteket
-kipróbálhatták milyen rádiósnak lenni, ebbe azt lehet beleképzelni, hogy konkrétan a saját csapatuk hozta össze közös erőfeszítéssel az egész rádió műsort
Mindezekből sok tapasztalatot lehet szerezni és ez akár egy lépés is lehet egy diák számára afelé, hogy a későbbiekben mi iránt fog érdeklődni.






Ezek is érdekelhetnek még:
- Erasmus+ program: egy felejthetetlen hét Bretagne-banIskolánk 13 diákja és két kísérő tanára 2025. november 9–16. között Franciaország nyugati részébe, Bretagne tartományba utazott Erasmus+ mobilitás keretében. Vendéglátónk a lesneveni Saint-François Notre-Dame intézmény volt, amely nagy szeretettel fogadott bennünket, és gazdag programmal készült a látogatásunkra.Olvasd tovább
- Egy nap a debreceni Bűvösvölgyben2025.10.08-án a 10.c média-informatika tagozatos osztály ellátogatott a Bűvösvölgybe Debrecenbe. Megérkezésünk után négy csapatra osztottak minket (kék, zöld, narancs, piros). Mindegyik csapat más-más feladatokat próbálhatott ki egyidőben a média világából.Olvasd tovább
- Neumann János Informatika KupaA Neumann János Informatikai Kupa sokszínű országos verseny, amelyet evangélikus iskolák csapatai számára rendeznek meg azzal a céllal, hogy fejlesszék az informatikai kompetenciát, a csapatmunkát és támogassák a tehetséges diákokat.Olvasd tovább
- Népmesei élmény az óvodásoknakA Népmese Világnapja alkalmából osztálytársaimmal ellátogattunk a Nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvodába.Olvasd tovább
- Kulisszatitkok a Nyíregyházi Állatparkban!A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 9.B osztályának tanulói az Erasmus+ program keretében egy exkluzív napot tölthettek Európa egyik legszínvonalasabb állatparkjában. A látogatás nemcsak különleges élményeket nyújtott, hanem a fenntarthatóság és a fajmegőrzés kérdéseire is rávilágított.Olvasd tovább





