Városunk főterén evangélikus oktatási intézményeink óvodásai és diákjai szolgáltak a hagyományos ádventi gyertyagyújtás első alkalmán. A Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium képviseletében közel 60 diák készült, hogy az ádventi időszak kezdetén Isten szeretetének üzenetét hirdesse.
Az alkalom Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntő szavaival kezdődött, majd Zsarnai Krisztián esperes áhítatát hallhattuk. A gimnazisták színdarabja a beteljesedett ószövetségi próféciákról szólt, melynek üzenetét ádventi énekekkel gazdagították. Az általános iskola diákjainak zenés, betlehemes játéka figyelmünket Isten ajándékára és a mennyei ajándékot felismerő ember hálájára irányította. Mindannyiunk számára megható élményt jelentett a legkisebbek bizonyságtétele. Óvodásainkat hallgatva a zsoltárszerző sorai juthattak eszünkbe: „Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat…” /Zsolt.8,3/ Végül kicsik és nagyok együtt énekelték el Pintér Béla : Gyere el a jászolhoz című karácsonyi énekét, melynek zenei kíséretét a gimnazisták vállalták. Közösen hirdettük, ami a bevezetésben elhangzott:
„Várakozás és érkezés. Ígéret és beteljesülés. Amiről Isten prófétái beszéltek, 2000 évvel ezelőtt beteljesedett. Pásztorok és bölcsek, egyszerű emberek és tudósok igyekeztek a jászolhoz. Amikor Jézussal találkoztak, Isten békessége betöltötte szívüket. A jászol körül ma is összegyűlhetünk. Krisztus hív bennünket: mennyei erővel, a szeretet hatalmával. Ezen az estén az ige üzenete által, énekek segítségével hirdettük: ő a Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme.”
Bozorády Ildikó
a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium iskolalelkésze
Ezek is érdekelhetnek még:
- Mindig úton vagyunk!Mindig úton vagyunk! A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda fiataljaiként, többek között kossuthos diákokként képviseltük január 22. és 28. között Rzeszów városában Nyíregyházát. A Nemzetközi Projektek Szövetsége („INPRO”) szervezte ezt az Erasmus+ programot, ahol a közel 30 résztvevős csapattal kommunikációnk fejlesztésévelfoglalkoztunk a hét folyamán.Continue Reading
- Továbbjutott a Kossuthos e-sport csapat a döntőbeFebruár 9-10. között megrendezésre a került a nyíregyházi gimnáziumok közötti League of Legends e-sport verseny előválogatója. A mérkőzés a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában került megrendezésre a Zero2Hero e-sport akadémia szervezésében. Az előválogatón öt iskola vett részt.Continue Reading
- Domokos Kristófot kérdeztük a Neumann-kupáról„Most értékesebb a bölcsesség az igazsággyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság” 2022. 10. 19-én megrendezésre került a Neumann János Informatikai Kupa, amelyről Domokos Kristóf adott nekünk interjút.Continue Reading
- „Kossuthos levelezős verseny”Újabb sikeres verseny-évet zárt a „Kossuthos levelezős verseny”, ami 25 évvel ezelőtt indult útjára. Az első évben magyar nyelv és irodalomból küldtünk ki feladatlapokat a nyíregyházi általános iskolákba, melyeket kijavítva továbbítottunk a versenyzőknek. Az évek során egyre több tantárggyal szólítottuk meg a fiatalokat, illetve a megye általános iskoláiba is elküldtükContinue Reading
- Cantemus kórusTehetséges diákjaink: Gulyás Zsófia (4/12.A) és Kovács Mikolt (4/11.C) a Nyíregyházi Cantemus Kórus a XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválhoz kapcsolódó mesterkurzus nyitányaként jótékonysági hangversenyt rendezett, melynek bevételét a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármesterének javaslata és kérése szerint a városban tanuló, tehetséges diákok számára ajánlották fel.Continue Reading