13. Szélrózsa találkozó

A kétévente megrendezendő evangélikus ifjúsági találkozó helyszíne idén Gyula volt, július 13. és 17. között. Iskolánk énekkarával a nyitó napon mi is szolgálhattunk, és emellett sokféle programokat szerveztek számunkra.

,,Azt sem mondhatják, hogy íme itt, vagy ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!”

(Lk 17,21)

Reggel és este is napindító és -záró áhítatokon vettünk részt, ahol a fent említett igéről hallhattunk különböző prédikációkat. Az egyik legemlékezetesebb áhítat volt Hajduch-Szmola Patrik lelkész igehirdetése, aki prezentációval is szemléltette az elmondottakat.

A reggeli áhítatok után lehetőségünk volt kisebb csoportokban beszélgetni az elhangzottakról, ahol sokszor komoly keretek között, de volt hogy játékosan boncolgattuk a témákat.

Gundel-Takács Gábor, Grecsó Krisztián és Pál Feri atya a nagyszínpadon tartott előadásaikban meséltek saját hitükről.

Napjaink további részében ellátogattunk a Filmklubba, Drogmissziós előadáson vettünk részt, fiatal zenészek hitvallását hallgattuk meg. Mindezek mellett lehetőség volt szabadulószobára, Just Dance-re és színházi előadásra.

Az esti áhítatok után keresztény zenekarok koncertjét hallgattuk meg, ilyen volt például a Közel zenekar. A napok zárásai országosan ismert zenekarok koncertjei voltak, Kelemen Kabátban, Lóci játszik és Blahalouisiana.

Minden korosztály és felekezet megtalálhatta a neki tetsző programokat, hiszen én sem evangélikusként érkeztem az eseményre, mégsem éreztem azt, hogy nem ide tartozom.
A rendezvényhez csodálatos választás volt Gyula városa. Szabadidőnkben meglátogattuk a Gyulai várat és az Almásy-kastélyt.

Igazán különleges négy napot töltöttünk el itt, hitben megerősödve, lélekben feltöltődve, rengeteg emlékkel és élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Ezúton szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen, köszönjük Bozorády Ildikó iskolalelkészünknek és Veczán Emese mentorunknak a sok-sok munkát, támogatást, segítséget, amit kaptunk a szélrózsát megelőzően és a rendezvényen egyaránt.

Titeket pedig, kedves diákok, tiszta szívemből biztatlak, hogy a következő Szélrózsán ti is vegyetek részt! Rengeteg lehetőség nyílt, új baráti kapcsolatok, szerelmek kialakulására, de legfőképp szorosabbá válhatott a kapcsolatunk Istennel.

Gulyás Zsófia 4/12. A

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Neumann János Informatika Kupa
    A Neumann János Informatikai Kupa sokszínű országos verseny, amelyet evangélikus iskolák csapatai számára rendeznek meg azzal a céllal, hogy fejlesszék az informatikai kompetenciát, a csapatmunkát és támogassák a tehetséges diákokat.Olvasd tovább
  • Népmesei élmény az óvodásoknak
    A Népmese Világnapja alkalmából osztálytársaimmal ellátogattunk a Nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvodába.Olvasd tovább
  • Kulisszatitkok a Nyíregyházi Állatparkban!
    A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 9.B osztályának tanulói az Erasmus+ program keretében egy exkluzív napot tölthettek Európa egyik legszínvonalasabb állatparkjában. A látogatás nemcsak különleges élményeket nyújtott, hanem a fenntarthatóság és a fajmegőrzés kérdéseire is rávilágított.Olvasd tovább
  • Tanulmányi kirándulás – Terror Háza, Budapest
    A Rákóczi Szövetség által szervezett 2025-ös  Gloria Victis Kárpát-medencei történelem versenyen az osztályból két, 3 fős csapat indult. Mivel az 1. fordulót szép teljesítménnyel zártuk, így Lilla tanárnő megígérte jutalomként, hogy elvisz minket a Terror házába. Olvasd tovább
  • Olaszország Erasmus+ San Marco dei Cavoti
    2025. március 9-én, reggel 9 órakor indultunk az iskola előtti parkolóból kisbuszokkalOlaszországba. 12 diák Buss Nelli és Miléné Varga Andrea tanárnők kíséretével. A repülőBudapestről ment Nápolyba, ahonnan szintén kisbusszal vittek minket San Marco dei Cavotiba.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.