Gyermekkor
1960. október 30-án született Lanús városában. Családjában 3 lánygyermek után ő volt az első fiú, később 2 öccse született.
A kezdetek

Kilenc évesen kezdett el futballozni a Cenollitasban, vagyis az Argentinos Juniors ificsapatában. Tehetsége miatt a “Pibe de Oro”, azaz az “Arany fiú” becenevet kapta. 15 évesen mutatkozott be az Argentinos Juniors felnőttcsapatában, pár hónappal később pedig a válogatottba is behívót kapott.

Argentin válogatott
Diego Maradona 1977. február 27-én mutatkozott be a válogatottban, Magyarország ellen. Mivel César Menotti, az akkori szövetségi kapitány még túl fiatalnak tartotta, így Argentína nélküle nyerte meg a hazai rendezésű 1978-as világbajnokságot. 1979-ben Skócia ellen megszerezte első válogatottbeli gólját, majd még ugyanebben az évben az ifjúsági világbajnokságot is megnyerte, hat góllal segítve hazája csapatát. Az igazi áttörést azonban az 1986-os labdarúgó-világbajnokság jelentette a számára.
Argentína megszerezte második világbajnoki címét, ebből a torna aranylabdásának választott Maradona remek játékával oroszlánrészt vállalt. Öt gólja közül a két leghíresebbet az Anglia elleni negyeddöntőn szerezte. Először kézzel juttatta a hálóba a labdát („Isten keze”), majd az évszázad góljának megválasztott találatával, mely során végigcselezte magát szinte az egész pályán, bejuttatta Argentínát az elődöntőbe. A döntőben az NSZK válogatottját múlták felül 3-2-re.

Napoli
Diego Maradona nemcsak Argentínában, de Nápolyban is isteneknek kijáró bánásmódban részesült. Pályafutásának legszebb éveit klubszinten a Napolinak áldozta, amely – zsenialitásának köszönhetően – korábban nem látott sikereket ért el. Maradona 1987-ben és 1990-ben is megnyerte a Serie A-t a Napolival, 1987-ben pedig az Olasz Kupát zsebelte be a csapattal.

Hanyatlása
Maradona a barcelonai időszakában, 1983-ban került először kapcsolatba a drogokkal, mire Nápolyba került, már függőnek számított. Az 1990-es világbajnokságig a Camorra, vagyis a nápolyi maffia védelme alatt állt, így ügyeit sikerült a szőnyeg alá söpörni. Az olaszok elleni világbajnoki mérkőzést követően azonban Nápolyban is megszűnt a korábbi érinthetetlensége, 1991-ben letartóztatták, miután fél kiló kokaint találtak nála. A szert a szervezetében is kimutatták, így az olasz szövetség felfüggesztette játékengedélyét.
Az argentin futballista a 15 hónapos eltiltását követően a Sevilla színeiben tért vissza, ahol egy szezont töltött el, majd úgy döntött, befejezi a futballt. Hazatért Argentínába, ahol sajtótájékoztatón erősítette meg a szándékát.
Utolsó mérkőzésére 1997 október 25-én került sor, a BocaJuniors az ősi rivális, a RiverPlate ellen győzött idegenben 2:1-re, Maradona öt nappal később bejelentette visszavonulását.
Egyéni díjai
- Az ifjúsági labdarúgó-világbajnokság aranylabdája: 1979
- Argentin gólkirály: 1979, 1980, 1981
- Az év játékosa az argentin labdarúgó szakírók szerint: 1979, 1980, 1981, 1986
- Az év dél-amerikai labdarúgója:1979, 1986, 1989, 1990, 1992
- Guerind’Oro (Olaszország): 1985
- Az argentin sport szakírók szerint az év sportolója: 1986
- A labdarúgó-világbajnokság aranylabdája: 1986
- A világ legjobb játékosa (Onzed’Or): 1986, 1987
- Az év legjobb játékosa (World SoccerMagazine): 1986
- Olasz gólkirály: 1987–88
- Aranylabda a labdarúgásban tett szolgálataiért (France Football): 1996
- Az argentin sport szakírók szerint az évszázad sportolója: 1999
- FIFA (internetes szavazás) Az évszázad labdarúgója: 2001
- Az Argentin Szenátus “Domingo FaustinoSarmiento” díja az életművéért
- FIFA “Az évszázad gólja” (1986, az Anglia elleni negyeddöntő második gólja): 2002

Halála
Maradona hosszú évek óta komoly egészségi problémákkal küzdött. Mindössze néhány nappal 60. születésnapját követően depresszió miatt került be egy magánklinikára, ahol vérszegénységet és kiszáradást is megállapítottak nála. Ezután koponyaűri vérzés következett be, ami miatt meg kellett operálni. Súlyos elvonási tünetek keletkeztek nála az alkohol miatt, nem engedték, hogy elhagyja a kórházat.
November 25-én szíve leállt, megpróbálták újjáéleszteni, de már nem sikerült az életét megmenteni.
„Elvesztettem egy drága barátot és a világ elvesztett egy legendát. Egy nap remélem együtt fogunk játszani a mennyben.”
Pelé

„Elhagyott minket, de nem megy sehova, mert Diego örök.”
Lionel Messi
Tóth Tamár 4/12 C.
Forrás: hu.wikipedia.org
Ezek is érdekelhetnek még:
- SzertornaA szertorna különböző jellegű és különböző szereken bemutatott gyakorlatokból álló összetett sportág. Fiúk és lányok egyaránt űzhetik, részben eltérő szereken. A szertornán kívül a tornasportok közé tartozik még a ritmikus gimnasztika, a trambulin, az akrobatikus torna és az aerobik, de a torna alapokra a legjobban a fitkid hasonlít.Continue Reading
- Továbbjutott a Kossuthos e-sport csapat a döntőbeFebruár 9-10. között megrendezésre a került a nyíregyházi gimnáziumok közötti League of Legends e-sport verseny előválogatója. A mérkőzés a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskolában került megrendezésre a Zero2Hero e-sport akadémia szervezésében. Az előválogatón öt iskola vett részt.Continue Reading
- A magyar labdarúgó válogatott kapusaiA kapus egy fura, de rendkívül látványos posztja az adott sportágnak. A csatár és a hátvéd szerelemgyermekeként írható le a legegyszerűbben. Az egyik a góljaival szeretne sütkérezni a rivaldafényben, a másik korlátozott eszközeivel igyekszik ezt meggátolni és elkerülni a hintába ültetésért járó szégyenfa terebélyesedését. E két akarat kovásza a hálóőr.Continue Reading
- Kossuthos diákok találkoztak az olimpiai bajnok úszónővel, Gyenge ValériávalHogy, hogy nem, a Magyar Olimpiai Akadémia és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör rájött arra, hogy saját rendezvényei nem juthatnak olyan magaslatokba, mint azt szeretnék, hacsak…. Hacsak a nyíregyházi Kossuth-diákok jelenlétükkel nem járulnak hozzá ezen események fényének emeléséhez. Tudnak valamit ezek a pesti népek. Ha mást nem, azt biztosan, … BővebbenContinue Reading
- Rafa, A salak királyaRafael Nadal élete Rafael Nadal 1986. június 3-án Spanyolországban, Mallorca egyik részén, Manacorban, Sebastian Nadal és Ana María Parera első gyermekeként látta meg a napvilágot. Húga Maria Isabel, két nagybátyja Miguel Ángel és Toni Nadal. Rafael Nadal a teniszen kívül más sportokat is kipróbált. Nagybátyja, Miguel Ángel az FC Barcelona … BővebbenContinue Reading