Talán ma már nem újdonság, ha azt mondom, hogy foci! Ki ne ismerné ezt a sportágat?
De most menjünk vissza egy kicsit az időben. Ha visszanézzük a régebbi meccseket, a régebbi ruházatot, egyből észrevesszük a különbséget, és emellett a játék is teljesen más volt.
Míg ma sokat cseleznek a játékosok, addig régebben ez nem volt annyira szokás, inkább futottak és több passzal játszottak. Ronaldinho neve sem ismeretlen. Ő volt az első, aki a pályán bonyolultabb, trükkösebb mozdulatokat mutatott be, a többiek tőle próbálták eltanulni és gyakrabban használni ezeket.
Ma már nem újdonság, ha valaki kicselez valakit. A ruházat is sokkal hosszabb volt, a barna színű, kemény bőrcipőről nem is beszélve.
A magyarok régen nagyon jól teljesítettek (Aranycsapat), a legemlékezetesebb győzelem az angol-magyar 6:3 volt. Ez a nap volt a magyar foci fénypontja.

Viszont nem csak a magyarok teljesítettek jól, a brazil, argentin, olasz, holland csapatok is többszörös VB-győztesek. Hadd mondjak pár szót a mai fociról is.
A focisták merészebbek lettek, hiszen a bonyolult cselek mellett távoli lövésekkel is próbálkoznak, ami nem mindig válik be. A ruházatuk is sokkal jobb, a mez feszül, a cipő a lábukra van szabva, a legjobb anyagból készítik el.
Ami a legnagyobb újdonság a foci történetében, az az, hogy behozták a videóbírót, így ha a bíró nem biztos a döntésében, akkor visszanézheti a történteket, így elkerülhető a rossz döntéshozatal. De ez csak pár újítás a sok közül.
Ez lett volna a kis rövid bevezetőm a football világába. További jó szurkolást kívánok mindenkinek!
Rákos Bálint 4/9 C.
További sportos témájú bejegyzések:
- Péntek 13? Program program hátán?
Igen, ez a Kossuthban így megy. Fordított nap, Valentin-nap, roudnet bemutató és dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó élménybeszámolója. Mindez egy délelőttbe belesűrítve. Úgy szép az élet, ha zajlik! Persze, már akinek. Szép, hogy a diákságot bombázzuk az élményekkel, „[..] De már a tempó, amit te diktálsz, nem való nekem.Olvasd tovább - Idei havas élményeink Lengyelországban
Febr. 13-15. között Lengyelországban vettünk részt a kezdő sítáboron. Péntek délelőtt félelemmel vegyes izgalommal kezdtük a tanulást. Először az olyan alapvető dolgokkal ismerkedtünk, mint a síléc felcsatolása, a legfontosabb szabályokkal és a hóeke síléctartás.Olvasd tovább - V-VI. korcsoport fiú röplabda diákolikmpia városi döntő – 1. forduló
Január 20-án röplabda diákolimpián vettünk részt a fiú csapattal, a Wesselényi látott minket vendégül. A hazai és a kossuthos csapat mellett az ÉVISZ jelent meg a rendezvényen. A sorsolást követően fény derült arra is, hogy az első mérkőzést a Wesselényivel vívjuk. Nagyon izgalmas, látványos labdameneteket láthattak az eseményre kilátogató szurkolók,Olvasd tovább - Hatalmas őszi menetelés: helyosztó mérkőzések, élménymeccs és Fair Play Kupa őszi győzelem!
Nem könnyű meghatározni, honnan is induljon a lányok idei története, hiszen az őszi szezon izgalmakban, fordulatokban és emlékezetes pillanatokban volt gazdag.Olvasd tovább - A Wesselényi Kispályás Labdarúgó Kupa győztese 2025-ben a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium!
November 19-én részt vettünk az iskola labdarúgó csapatával a Wesselényi sportcsarnokában, hét iskola részvételével megrendezett Wesselényi Labdarúgó Kupán.Olvasd tovább
