Gyilkos játékok

Gyilkos játékok

Heathers (film- és sorozatajánló):

Egy filmet és egy sorozatot szeretnék ajánlani, amiknek az alapsztorija ugyanaz, csak az egyik 30 évvel ezelőtt készült, a másik pedig napjainkban.

A történet lényege, hogy a főszereplő (Veronica) legfőbb vágya, hogy bevágódjon a suli menő csajainál, amiért mindent meg is tesz.
Lejárat és megaláz mindenkit akit csak tud, csak azért, hogy Heatherék befogadják.

Gyilkos játékok
Gyilkos játékok (1988)

Veronicának idővel elege lesz azokból a dolgokból, amit ő és Heatherék tesznek, és megismerkedik egy sráccal (J.D.-vel), akivel össze is jönnek, itt viszont Veronica még nem tudja, hogy J.D. még veszélyesebb, mint a lányok, csak egy kicsit másképp. A Heathers (1988) korában anyagi bukás volt, alig egymillió dollárt hozott vissza a hárommilliós költségvetésből 1989-es bemutatója után. Viszont mára kultuszfilmmé vált, a „legjobb gimis filmek”-et taglaló toplistákon gyakran feltűnik.

Ahogy láttam, a vélemények elég megosztóak a 2018-as változatot illetően, nagyon sokan nem szerették, szerintük viccet csinál az eredeti filmből és karakterekből.

Az én véleményem az, hogy a rendezők megpróbálták úgy megcsinálni az újabb változatot, hogy a mai fiataloknak is tetszhessen és jobban átérezhessék a történéseket.

Egy biztos: mindkettőnek megvan a maga mondanivalója, előnye és hátránya.

Szerintem érdemes legalább az egyiket megnézni, nagyon érdekes és valós problémákat boncolgat (öngyilkosság, klikkesedés), ha odafigyelünk rá, viszont ha csak ki akarunk kapcsolódni, akkor is szórakoztató.

Heathers, gyilkos játékok
Túlzások szatírája

Trailerek/Előzetesek:

Heathers – Official Trailer (1988) – YouTube

HEATHERS Official Trailer (2018) Comedy TV Show HD – YouTube

Ha tetszett a(z):
1988-as film, tudom még ajánlani a Clueless-t és a Mean Girls-t.
2018-as sorozat, akkor a Bonging-ot és az Insatiable-t.

Poór Lili 4/12 C.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .