Az ember nagyon kevéssel születik a világra, gondozásra szoruló élőlény – de övé a legnagyobb távlat. Értelmet kapott, s ezzel lehetőségei kitágulnak. A nevelés, tanulás dönti el, hogy él ezzel a fejlődési lehetőséggel.
A személyiség kiművelése azt jelenti, hogy átéljük emberi méltóságunkat: a felelősséget.
Jól látták a középkorban, hogy a szimmetria az ördög találmánya. Nem egyenértékű életünkben a jó vagy a rossz választása. Amikor a jót választom, növekszem a szabadságomban, amikor a rosszat, beszűkül a szabadságom. (Gondoljunk csak a kábítószerre!)
A gonosz ott csap be, hogy igazi szabadságnak épp a rossz választását tünteti fel: „Hát miért ne tehetném meg ezt vagy azt?” Ezzel a félrevezetéssel megfoszt a szabadságomtól, emberi méltóságomtól.
A helyes és jó ismeret megszerzésében igen nagy tehát a nevelés, a pedagógus felelőssége. A keresztyén világnézet a legszilárdabb jövőképhez biztosít alapot. Nem pusztán a „piacgazdaság” számára képezünk embereket, hanem hitünk szerint minden gondolatunknak, szavainknak, tetteinknek örök jövője van.
Az iskolában ezt a végtelen, örök távlatot nyitjuk meg a fiatalok előtt.
Ahogyan Alexandriai Szent Kelemen mondta: „A gyermeket úgy kell fölnevelni a földön, hogy otthona a mennyben legyen.”
Palotai Erzsébet tanár