Január 20-án röplabda diákolimpián vettünk részt a fiú csapattal, a Wesselényi látott minket vendégül. A hazai és a kossuthos csapat mellett az ÉVISZ jelent meg a rendezvényen. A sorsolást követően fény derült arra is, hogy az első mérkőzést a Wesselényivel vívjuk. Nagyon izgalmas, látványos labdameneteket láthattak az eseményre kilátogató szurkolók,Olvasd tovább

Tizenöten diákok, két kísérő pedagógusainkkal, Juhász Péterrel, és Juhász Attilával indultunk útnak Nyíregyházáról november 26-án, hogy a Telex szerkesztőségében újságot készítsünk. A délutáni 16:30-as vonattal érkeztünk Budapestre, ahol már az első percektől éreztük a nagyvárosi hangulatot. A trolibuszozás és a szállásunk, a Baroque Hostel is mind hozzátett a különleges élményhez.Olvasd tovább

Iskolánk 13 diákja és két kísérő tanára 2025. november 9–16. között Franciaország nyugati részébe, Bretagne tartományba utazott Erasmus+ mobilitás keretében. Vendéglátónk a lesneveni Saint-François Notre-Dame intézmény volt, amely nagy szeretettel fogadott bennünket, és gazdag programmal készült a látogatásunkra.Olvasd tovább

November 4-én nagyon kellemes, napsütéses időben rendezték meg a futsal diákolimpia városi fordulóját. Ugyan mi a Bencs László iskola sportcsarnokában ebből sokat nem tapasztalhattunk, de a tudat, hogy tavaszias időbe tudunk kimenni a rendezvény után, felemelő volt. Egy szónak is száz a vége, a meccsekre kellő komolysággal készült a galeri,Olvasd tovább

„Zöld láthatár” Gimnáziumi Fotópályázat A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium szeretettel hirdeti meg a „Zöld Jövőnk” fotópályázatot az újonnan átadandó, fenntarthatóság tematikájú terem megnyitója alkalmából. Célunk, hogy a diákok lencséjén keresztül mutassuk be a környezettudatosság, a megújuló energiák és az újrahasznosítás fontosságát és szépségét.Olvasd tovább

Szeptemberben a Vidám Delfin Utazási Irodától kaptam egy email-t, melyben ingyenes kenuzási lehetőséget ajánlottak diákok számára az ÉLD+ Élménysport program diákoknak 2025 program keretein belül a sóstói csónakázó tavon.Olvasd tovább