A Ve-LED Futok után négy nappal, Barta Imre tanár úrral már a Puskás Arénában szurkoltunk a magyar labdarúgó válogatottnak. A CR7 fémjelezte portugálok vendégeskedtek a szentélyban. Nagy volt a sürgés-forgás, mégis csak negyven éve voltunk utoljára VB-n. Ment a fogadkozás a játékosok és a stáb részéről.
A lelkes szurkolók egymásnak adták a jótanácsot, és fogalmazták meg a nyerő taktikát. Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, hogy egyként lélegzett az egész ország, amikor elindult útjára a labda. Lilabőrös hangulat volt a Puskásban, egyszerre lendült minden magyar lába a hazai csapat passzainál. A huszadik percben jött az eufória. Míg a B közép Diego Jotáról emlékezett meg, addig Varga Barnus bevarrta az első magyar gólt. Szemet gyönyörködtető volt a játék, sajnos a vége egygólos vereség lett. Semmi gond, fogalmazta meg állandó meccspartnerünk, a Csanádis Budai Tibor. Milyen igaza van? Messze még a vége, és az amerikai repülőút sem lesz egy szemvillanásnyi járás. Állunk elébe, csak legyünk ott! Nincs rá magyarázat, de úgy érzem sikerülni fog. Nem történhet másként. Negyven éve is Mexikóban volt a VB. Most is Mexikó az egyik házigazda az USA és Kanada mellett. Negyven éve Kanada is ott volt mellettünk a mexikói VB-n. Most házigazdaként, alanyi jogon résztvevő. Mi pedig megyünk, mert ott a helyünk!
A szeptemberi programok közül nem maradhat ki a SzakMa Feszt futás. Már harmadszor megyünk az összes nyíregyházi iskolával egyetemben, hogy a Bujtosi-tótól befussunk a Kossuth térre. Az iram nem volt rettentő, sőt inkább kisnyugdíjas tempójú. Mi megtettük, amit elvárt tőlünk a szerevőség. Kicsit tébláboltunk a kiállítók standjai között, aztán nyomultunk közel a színpadhoz, hogy meghallgathassuk a Kapu Tiborral készült pódiumbeszélgetést. Nagy volt az ámulat, büszkén ittuk minden szavát a megyebeli asztroanutának. Az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor elfogadta a meghívást a Kossuth gimibe. November – december környékén várhatjuk, hogy a disztermünkben elmesélje a zűrös élményeit. Már nagyon várjuk. A program egyik üde színfoltja volt a Michelin gumis jelmezbe bújt titokzatos dalia korzózása a Korzó Bevásárlóközpont előtt. Persze, hogy ehhez is volt közünk. A magányos hős egyesületünk alelnöke volt.
19-én Monokon voltunk. Kossuth Lajos szülőházában tudtunk meg sok érdekes, eddig még ismeretlen információt a reformkor meghatározó politikusáról. Az intellektusunk ezzel ki volt elégítve, mozgásigényünk viszont nem. Fogtuk hát magunkat, felültünk az országúti, Mountain Bike, és Cross Tracking kerékpárjainkra, és megindultunk Nyíregyháza felé. Rögtön az elején emelkedett az országút tengerszint feletti magassága, meg is tizedelte csapatunkat. Végül négy gimis ficsúr és két tesi tanár érezhette úgy, hogy a Tour de France-on tekerik a menő velocipédeket. A nagyjából 85 kilométeres úton pazar volt a hangulat. Magasröptű eszmecserék, fiatalos és ódivatú zrikák, és a 80-as évek megunhatatlan zenéi jellemezték a kalandot. Volt néhány megállónk, ahol frissítettünk, tereferéltünk és nyújtottuk elgémberedett mellső és hátsó végtagjainkat. A Tokaji-hegyhez közeledve fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy vessünk egy közeli pillantást az Áldó Krisztus szoborra. Nem kellet senkit győzködni, elindultunk az emlékmű felé. Amíg bírtuk, addig a nyeregben ülve, aztán pedig tolva a járgányt közelítettük meg a célt. Kicsit felszaladt a pulzus, de gyorsan rendeztük a sorokat, nyomtunk pár képet, és indultunk tovább. Tokajban, a Boncidai csárda parkolójában, és a nyírtelki fagyizóban még időztünk egy pöppet, aztán hazáig már csak kerekeztünk a végállomásig. Ez jó buli volt, pedig zabos volt az eleje.
Egy rövid éjszakai pihi után, másnap a Nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdőben randevúztunk néhány száz futótárssal. Az Extreme Trail Hungary Sportegyesület már hetedszer rendezte meg a kétnapos, hétvégi dzsemboriját. Az első felvonás a terepakadályfutás volt. Belevetettük magunkat a forgatagba, pakolgattuk a lábainkat, egyiket a másik elé, leküzdöttük az akadályokat, és vártuk, hogy a kossuthos csajok a futam végén a nyakunkba aggassák a befutóérmeket. Jó kaland volt, a végén megmártóztunk a medencékben és dolgavégezetten indulhattunk haza. Ha már ott voltunk, hagytunk magunk után némi nyomot. Karasz Mira, mint öreg Kossuth-diák, korosztályos bronzérmes, Pazonyi Dzsunior György kétfős csapatban szintén harmadik lett. Simkó Kerény, Ling Máté, Molnár Lajos és az idősebb Pazonyi a középmezőnyben végezve öregbítette a gimnázium hírnevét.
Másnap jött a terepfutás. Ez volt az egyszerűbb, viszont az unalmasabb megpróbáltatás. Csak futottunk, és futottunk. Közben semmi gát, barikád, torlasz, kordon vagy sorompó. Mondhatnám egykedvűen szaladgáltunk az erdőben és tó körül. Még jó hogy voltak önkéntes segítők, akik biztattak, tapsoltak, kiabáltak, hogy minél jobban feszegessük a határainkat. Szerintem sikerült, mert a tegnapi két dobogós helyezést most elfeleztük, viszont ma az emelvény legmagasabb fokára állhatott fel egy Kossuth diák. Kosztyu Flóra a 15-29 éves lányok között győzött, Bálint Edina ugyanitt a hatodik helyen végzett. Szép volt csajok! A 15-29 éves sihederek között Dajnics Bence ötödik, Simkó Kerény hetedik, Orosz Gergő nyolcadik, Bozorády Ábel tizedik és Zagyi Martin a tizenkettedik helyen végzett. A két Pazonyi egy hatodik és egy tizedik helyet szerzett saját korosztályában. Szerényen, és minden nagyképűség nélkül mondom: nagy királyok voltunk ma is, mint mindig!
Pazonyi György
testnevelő tanár
