Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedő

A Magyar Sportújságírók Szövetsége először hirdette meg a Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedőt. A játék célja: a magyar és a nemzetközi labdarúgás történetének, a labdarúgó Európa-bajnokságok történetének megismertetése és megszerettetése a versenyzők körében.

Két csapattal neveztem a vetélkedőre. Az egyik csapat tagjai: Fodor Tamás, Szabó Ádám és egy külsős, tehát nem kossuthos diák, viszont neki is van kötődése a gimnáziumhoz. A másik csapatot Gyulai Bálint, Kocsis Levente és Lakatos Vanda alkotta.

Első körben online feladatmegoldás volt. Öt héten keresztül kellett 20-20 feladatot megoldani a csapatoknak. Az internetes versenyt a Fodor Tamás-féle csapat nyerte meg, míg a másik alakulat a negyedik helyen végzett. Így mindkét galeri bejutott az országos elődöntőbe. Ennek lebonyolítása úgy zajlott, hogy a továbbjutott 24 csapatot, három csoportba sorolták, az online eredményeik alapján.

Az országos elődöntők a járványhelyzet miatt sajnos még nem jelenléti formában zajlottak. A ZOOM rendszerbe jelentkeztünk be, ezen keresztül kapták a csapatok a kérdéseket. A három elődöntőt három különböző időpontban és három különböző, de azonos típusú feladatsorral bonyolították le a szervezők. A csapatoknak 50 kérdésre kellett válaszolniuk. Mindkét csapatunk fölényesen megnyerte saját elődöntő csoportját és jutott az országos döntőbe. 1-1 hibát vétett mindkét regiment, talán ez szép reményekre jogosít minket a döntőt illetően.

A következő megmérettetés, az országos döntő május 29-én lesz, reményeink szerint Budapesten a Testnevelési Egyetemen. Szeretnénk szép eredménnyel meglepni magunkat, lenyűgözni a szakmai zsűrit és végül, de nem utolsósorban büszkévé tenni tanárainkat és diáktársainkat.

Nyíregyháza, 2021. 04. 25.

Pazonyi György

Ezek is érdekelhetnek még:

  • UEFA Bajnokok Ligája 2023/2024
    A 2023-2024-es UEFA Bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgó kupa, mely jelenlegi nevén 69. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a londoni Wembley Stadion ad otthont.Olvasd tovább
  • A magyar néptánc szépsége
    Miért jó a néptánc? Van-e értelme még a mai világban viseletbe öltözni és régi zenékre táncolni? Miért szeretik az emberek? Gyere elmondom…Olvasd tovább
  • 2024 LABDARÚGÓ-EB
    A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság – vagy egyszerűen Euro 2024 – lesz a 17. Európa-bajnokság, amely az UEFA által szervezett, négyévente megrendezésre kerülő, férfi labdarúgó-válogatottjai számára kiírt Európa-bajnokság. A tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban és ezen az Európa-bajnokságon Magyarország is részt fog venni. Hat csoport lesz:Olvasd tovább
  • A Magyar Parasport Napja előtt két nappal – 2024.02.20.
    Ugrándozok az időben, ahogy máskor is szoktam. Erről már senki és semmi nem tud leszoktatni, mégiscsak a Vissza a jövőbe trilógián nőttem fel. Akkor hát irány kettőezer-tizenhét decembere! A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatba foglalta a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar DiáksportOlvasd tovább
  • „Az Aranycsapat és a magyar futball története” című vetélkedőről
    Már megint késésben vagyok. Egy csomó dologról nem értekeztem, ami sport, testnevelés, sporttörténet, olimpiatörténet és Kossuth. Lehet, hogy nem is Pazonyi György a becsületes nevem, hanem Pató Pál? Bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .