A kajakozás a koordinációs és kondicionális képességeket fejleszti, melyeknek köszönhetően az emberek terhelhetősége megnövekszik. Az felsőtestet erősíti és a test minden izmát megmozgatja.
A sportág bemutatása
A kajak egy kisméretű, keskeny hajótesttel rendelkező, emberi erővel hajtott hajó. A sportot általában egészen kis korban ajánlott elkezdeni, mivel különböző hajótípusokon keresztül tanuljuk meg a technikákat, illetve jutunk el a versenyhajóig. A sport már 8-9 éves korban elkezdhető megfelelő úszástudás esetén. Nagyon korán be lehet kapcsolódni a versenysportba is. A sportág nagyon széles körű, mivel késő ősszel és télen konditermekben, uszodákban, illetve tornatermekben végezzük az edzéseket. Amikor beköszönt a tavasz, általában már vízen vagyunk, és készülünk az adott versenyekre. Ilyenkor jönnek új érdeklődők, akik szívesen kipróbálnák a sportot. Egy kezdőnek először is ki kell választani a megfelelő hajót, illetve a lapátot. Nagyon fontos, hogy a sportoló tudjon úszni és bízzon magában. Már az első alkalommal önmentést kell csinálniuk, hogy a későbbiekben vízbe borulás esetén ez rutinszerűvé váljon. A kezdők MK hajóba ülnek, ami a tanulóhajó, a mini kajak. Ebben a hajóban sajátítják el az evezési rutint, valamint az egyensúlyozást. Később K1 hajóba ülnek, a versenyhajóba. Ez a hajótípus már sokkal keskenyebb, így nagyobb odafigyelést igényel. Ezen kívül vannak páros hajók (K2) és négyes hajók (K4).
Edzés menete
Egy edzés menete mindig bemelegítéssel indul. Ez általában futás vagy koordinációs gyakorlat. Ezt követően vízre szállunk és már evezünk is. Az edzés attól is függ, hogy van-e a közeljövőben verseny. Ilyenkor nagyobb a hajtás. Általában 2 km bemelegítés, 1km hajtás, rajtolás, majd a levezetés.
Mentális erő
A kajakozás egyike azoknak a sportoknak, amelyek mind fizikailag, mind mentálisan megerősítenek. Lesznek olyan esetek, amikor kihívást jelentő útvonalakkal és pontokkal kell szembenézni. Itt jön be az ösztön .
Úgy gondolom, hogy a kajakozás tele van élményekkel, a szabadban való edzés semmihez sem fogható. Az összetartó, egymást támogató csapat, a kirándulások, táborok életre szóló emlékeket adnak. Fontos szerepe van a szív- és érrendszeri problémák elkerülése érdekében.
Ezek is érdekelhetnek még:
- Kovács Richárd olimpikon volt a vendégünkÉpphogy elkezdtük a tanévet, máris jöttek a sportos projektek. Futottunk a SzakMa Fest-en, ötvenegynéhány gyerekkel indultunk az atlétika diákolimpia ügyességi csapatbajnokságán, és végül, de korántsem utolsó sorban Kovács Ricsit láttuk vendégül.Olvasd tovább
- A 2024-es FIDE elődöntőAki esetleg követi a legfrissebb sakk híreket, az valószínűleg már tudomást szerezhetett a minden évben meghirdetett FIDE sakk elődöntőröl. De mit is takar a bajnokság?Olvasd tovább
- NBA All Star: a legjobbak pályájaAz NBA 1951 óta eddig összesen 72-szer rendezte meg az All Star gálát. Ezen a meccsen nem a győzelem számít igazán, hanem sokkal inkább az, hogy ki lesz az MVP. A gálán minden évben születnek hihetetlen megmozdulások és rekordok, idén az eddigi legnagyobb pontszámú mérkőzést játszották, majdnem 400 pont születettOlvasd tovább
- Miért jó a kajakozás?A kajakozás a koordinációs és kondicionális képességeket fejleszti, melyeknek köszönhetően az emberek terhelhetősége megnövekszik. Az felsőtestet erősíti és a test minden izmát megmozgatja. A sportág bemutatása A kajak egy kisméretű, keskeny hajótesttel rendelkező, emberi erővel hajtott hajó. A sportot általában egészen kis korban ajánlott elkezdeni, mivel különböző hajótípusokon keresztül tanuljuk megOlvasd tovább
- A magyar labdarúgás történeteAz első írásos emlékünk 1879-ből származik, amikor is Molnár Lajos: Atlétikai gyakorlatok című könyvében ismerteti az akkor újdonságnak számító sportot, a labdarúgást.Olvasd tovább