2024. március 23-24-én részt vettem a Budapesten zajló Országos Fekvenyomó Diákolimpián, ami a Szent Gellért Sportcsarnokban volt megrendezve.

A magyar zászló színeiben versenyeztünk, én és további 7 diáktársam, akik természetesen fiúk, kik szintén jól teljesítettek. Rám az első napon került sor, 17 lánnyal versenyeztem együtt az V. korcsoportban, -57 kg-os súlycsoportban.
Először mérlegelés volt, nagyon izgatott voltam, hisz ez volt az első alkalom, hogy bármilyen nagyobb versenyen próbálom ki magam hobbi sportolóként. Mérlegelés után, ahogy egyre jobban közeledtünk a megmérettetéshez kezdtem megriadni, de bíztam magamban. 3 próbálkozásunk volt, végleges eredményem 50kg kinyomása volt, ezzel elérve az országos 2. helyezést.
Mikor eredményhirdetésnél kimondták a nevem szinte alig bírtam felfogni, de nagyon boldog- és büszke voltam magamra, hogy meg tudtam csinálni. Köszönöm szépen a támogatást és biztatást elsősorban édesanyámnak, családomnak, barátaimnak és végül, de nem utolsó sorban a testnevelés tanáraimnak Mátyási Péter tanár úrnak és Pethő Károly tanár úrnak!
Szelik Loretta 10.D
Ezek is érdekelhetnek még:
- A Hip-Hop tánc történeteA hip-hop tánc az 1970-es években született New York Bronx negyedében, ahol a fiatalok az utcán zenére improvizálva fejezték ki érzéseiket és identitásukat. A block party-k világa közösséget teremtett, és új kulturális mozgalmat indított el, ami hamar túlnőtt a város határain. Hangja ma is világszerte hallható és népszerű.Continue Reading
- Subnautica, a forradalmi játékok egyikeA Subnauticát az Unknown Worlds Entertainment fejlesztette és adta ki early access-ben (korai hozzáférésben) 2014 decemberében. A fejlesztők azt nyilatkozták hogy a minecraft inspirálta. Miután kiadták egy másik játékukat a Netural Selection 2-t, fel akarták dobni a céget egy másik fajta játékkal. A fejlesztői csapat egy olyan játékot akart csinálni,Continue Reading
- A magyar néptánc szépségeMiért jó a néptánc? Van-e értelme még a mai világban viseletbe öltözni és régi zenékre táncolni? Ha ilyen vagy hasonló kérdések vannak a fejedben jó helyen jársz…Continue Reading
- A Louis VuittonA Louis Vuitton, a világ egyik vezető nemzetközi divatháza, amelyet 1854-ben alapított Louis Vuitton Párizsban. Az LV monogramja a legtöbb termékén megtalálható, a luxustáskáktól és bőráruktól kezdve a készenléti ruházaton, cipőkön, parfümökön, órákon, ékszereken, kiegészítőkön, napszemüvegeken és könyveken át.Continue Reading
- Klasszikus zenéről kicsit másképp…Ebben a cikkben, egy, a hétköznapokban nem túl gyakran boncolt témát, a klasszikus zenét fogom bemutatni. A riport elkészítésében közreműködött Fekete Katalin magánének tanárnő, aki a Vikár Sándor Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik zenetanára. A célom, hogy szemléltetni tudjam a mesterséges intelligencia jártasságát ezen a területen.Continue Reading





