Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedő

A Magyar Sportújságírók Szövetsége először hirdette meg a Futballtudor labdarúgástörténeti vetélkedőt. A játék célja: a magyar és a nemzetközi labdarúgás történetének, a labdarúgó Európa-bajnokságok történetének megismertetése és megszerettetése a versenyzők körében.

Két csapattal neveztem a vetélkedőre. Az egyik csapat tagjai: Fodor Tamás, Szabó Ádám és egy külsős, tehát nem kossuthos diák, viszont neki is van kötődése a gimnáziumhoz. A másik csapatot Gyulai Bálint, Kocsis Levente és Lakatos Vanda alkotta.

Első körben online feladatmegoldás volt. Öt héten keresztül kellett 20-20 feladatot megoldani a csapatoknak. Az internetes versenyt a Fodor Tamás-féle csapat nyerte meg, míg a másik alakulat a negyedik helyen végzett. Így mindkét galeri bejutott az országos elődöntőbe. Ennek lebonyolítása úgy zajlott, hogy a továbbjutott 24 csapatot, három csoportba sorolták, az online eredményeik alapján.

Az országos elődöntők a járványhelyzet miatt sajnos még nem jelenléti formában zajlottak. A ZOOM rendszerbe jelentkeztünk be, ezen keresztül kapták a csapatok a kérdéseket. A három elődöntőt három különböző időpontban és három különböző, de azonos típusú feladatsorral bonyolították le a szervezők. A csapatoknak 50 kérdésre kellett válaszolniuk. Mindkét csapatunk fölényesen megnyerte saját elődöntő csoportját és jutott az országos döntőbe. 1-1 hibát vétett mindkét regiment, talán ez szép reményekre jogosít minket a döntőt illetően.

A következő megmérettetés, az országos döntő május 29-én lesz, reményeink szerint Budapesten a Testnevelési Egyetemen. Szeretnénk szép eredménnyel meglepni magunkat, lenyűgözni a szakmai zsűrit és végül, de nem utolsósorban büszkévé tenni tanárainkat és diáktársainkat.

Nyíregyháza, 2021. 04. 25.

Pazonyi György

Ezek is érdekelhetnek még:

  • A Hip-Hop tánc története
    A hip-hop tánc az 1970-es években született New York Bronx negyedében, ahol a fiatalok az utcán zenére improvizálva fejezték ki érzéseiket és identitásukat. A block party-k világa közösséget teremtett, és új kulturális mozgalmat indított el, ami hamar túlnőtt a város határain. Hangja ma is világszerte hallható és népszerű.Olvasd tovább
  • E-Sport: Játszani a megélésért? Nehezebb mint gondolnád
    A Counter-Strike 2 nem csak játék, profi e-sport, versenyek, milliós díjak és szponzorok. De a valóság sokkal keményebb, mint ezt a bárhol megtalálható videók mutatják.Olvasd tovább
  • Lány foci
    2026. március 10-én  részt vettünk a Fair Play Kupa tavaszi fordulójának első játéknapján, ahol csapatunk három mérkőzést játszott. Az első mérkőzésen a Szikszi lányok csapata ellen játszottunk. Egy küzdelmes és izgalmas találkozón sajnos 2–1-es vereséget szenvedtünk, azonban a lányok végig bátran és elszántan futballoztak. A következő mérkőzésen a Korányi lánycsapatával találkoztunk.Olvasd tovább
  • Fagyos aréna, forró idegek – itt dőlnek el az érmek
    A rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres versenyét a holland Xandra Velzeboer, míg a férfiak 1000 méteres viadalát honfitársa, Jens van T’ Wout nyerte a milánói téli olimpia csütörtöki napján.Olvasd tovább
  • Péntek 13? Program program hátán?
    Igen, ez a Kossuthban így megy. Fordított nap, Valentin-nap, roudnet bemutató és dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó élménybeszámolója. Mindez egy délelőttbe belesűrítve. Úgy szép az élet, ha zajlik! Persze, már akinek. Szép, hogy a diákságot bombázzuk az élményekkel, „[..] De már a tempó, amit te diktálsz, nem való nekem.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.