Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe, azaz a festmény, amely tényleg az igaz valót mutatja

A regény azt mutatja be, hogyan képes az ember magából teljesen kifordulni, hogy azok az értékek, melyeket bálványoz, és a szenvedélyek, melyeknek hódol, a birtokát képezzék. Azt mutatja be, hogy tudja eladni a lelkét puszta naivitásból a jó élet reményében, és ezzel a lépésével a legsötétebb szakadékba taszítani magát.

Néhány tudnivaló a könyvről:

A szóban forgó könyv az író, Oscar Wilde egyetlen regénye. Először 1890-ben jelent meg egy „Lippincott’s Monthly Magazine” nevű folyóiratban. Az eredeti szöveg viszont nagy változtatásokon esett keresztül a szerkesztőség miatt, mivel „mérgezőnek” titulálták. Később azonban kiadták cenzúrázatlan változatban. Magyar nyelven a könyvet olvashatjuk Kosztolányi és Schöpflin Aladár fordításában is.

„A történet főbb szereplői tulajdonképpen egy-egy tükörképemnek tekinthetők. Basil Hallward az, aki legjobb tudomásom szerint most is vagyok, Lord Henry olyan, amilyennek az emberek engem gondolnak, és Dorian Gray az a személy, aki lenni szeretnék… talán, egy másik korban.”

(írta Wilde egy levelében)

Adaptációi:

Mielőtt még belevágnék a könyv ismertetésébe, fontosnak tartom elmondani, hogy ebből a műből nem kevés film készült. Akiket eddig nem riasztott vissza az, hogy most egy könyvről van szó, viszont ők maguk nem szeretnek, vagy nem akarnak olvasni, akkor érdemesnek gondolom a film megnézését. Érdekesség még, hogy készült színdarab és musical is Dorian Grayből, bár kétlem, hogy manapság megtekinthetnénk ezeket az előadásokat, azonban ezek is a regény sikerét mutatják.

Szereplőink:

A regénynek meglehetősen kevés szereplője van, és ezek közül is csak háromra tudjuk azt mondani, hogy tudunk róluk egy-két dolgot. Én mégis későbbre hagynám a fő hármast, ők egy picivel komplikáltabb jellemek.

Sibyl Vane: A főszereplőnk első és utolsó szerelme. A lány egy szegény származású, elég tehetséges színésznő, akit puszta véletlenből fedezett fel Dorian. Tényleg szerették egymást, viszont Henry közbenjárása miatt a fiú elvesztette az érdeklődését Sibyl iránt. Kapcsolatuk csúnyán végződött, Sibyl a folyóba vetette magát, ezzel pedig Dorian elindult azon a bizonyos lejtőn.

James Vane: Ő Sibyl bátyja, akiről szintén nem tudunk sokat. Rettentően szerette húgát, aki miután megölte magát, úgy érezte, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. A lényeg, hogy Dorian megrögzöttévé válik, és majd ez okozza a halálát is.

Victoria: Fontosnak tartom még megemlíteni Henry feleségét is, akinek bár nem volt nagy jelentősége a történet szempontjából, mégis elég rokonszenves szereplőnek mondhatom. Nagyon jól viselte férje filozofálgatását, de mégsem volt az a nő, aki csak bólogatott és nevetett, ha úgy kívánták. A vége felé el is válik férjétől, amiért, bevallom, nem hibáztatom.

Lord Henry: Elérkezett az a pillanat, amikor a reflektorfényt most a három valóban fontos szereplő egyikére irányítsam. „Londonban minden jó csak az időjárás nem” – Lord Henry a dekadens hedonista filozófia híve, amit előszeretettel hangoztat a különféle arisztokrata összejöveteleken is. Ő lesz az, aki bemutatja Doriannak azt a világot, amit még eddig nem látott.

Basil Hallward: Festő, művészlélek és erkölcsös férfi, Dorian barátja. A fiú lesz az ő múzsája. Elragadónak találja a tisztaságát, és ezt meg is akarja örökíteni. Így válik majd a varázslatos festmény megalkotójává.

Dorian Gray: Főszereplőnk egy helyes, nemes fiatalember, és meglehetősen könnyen befolyásolhatónak, továbbá naivnak mondanám. Magával ragadja Henry hedonista világfelfogása, ő maga is így kezd el majd élni. Ő azzá vált, amivé Lord Henry sosem mert lenni.

A történet a 19. század Angliájában játszódik.

Dorian Londonba megy, mert nagyapja halálával megörökölte a házát és vagyonát. Először Basillal köt barátságot, ám a fiú több emberrel is meg szeretne ismerkedni, így a festő bevezeti őt az ottani arisztokrácia köreibe. Megismerkedik Basil egyik barátjával, Lord Henryvel, akivel egyre több időt kezd el együtt tölteni. A festő nem egyszer emlékezteti arra a tényre Doriant, miszerint Henry csak mondja a dolgokat, de ő maga nem úgy él, nem kell minden szavát komolyan vennie. Miután Basil megfesti a fiú arcképét, szóba jön a múlandóság, és az, hogy a festmény attól szép, hogy örökre ilyen marad. Ezzel, mintegy kis lámpát gyújtva a főszereplő fejében, megfogant a kívánsága: a kép viselje az idő múlásának terhét.

Később megismerkedik Sibyllel, aki elvarázsolja őt és szerelembe esnek, majd amikor a lány játéka kezd megromlani, a fiú véget vet kapcsolatuknak. Sibyl nem bírja elviselni a fájdalmat, amit Dorian hagyott maga után, és opheliai halált hal. A nemes fiatalt először megviseli volt szerelme öngyilkosságának híre, de mint ahogy a könyvben sokszor észrevehető, Lord Henry megváltoztatja az erről alkotott nézőpontját is. Lord Henry egyébként könnyen emlékeztethet minket az ördögre. Mindig jókor van jó helyen (legalábbis rá nézve), és mindig rossz dolgokat sugall.

Dorian elkezdi új életét, és csak a földi örömöket űzi. Eközben rájön, hogy a festmény, amit Basil készített, egyre rondább lesz. Véreres szem, vágások, ráncok keletkeznek rajta, a filmben még férgek és hangok is társulnak a látványhoz. Mikor Basil ki szeretné állítani a képet, a fiú nem engedi neki. Hosszas kérlelés után Dorian megmutatja  neki az alkotást, ám a festő reakciója feldühíti őt, és megöli. A holttestet be is dobja a vízbe, viszont miután megtalálják, akkor sem gyanakszik rá senki. A temetés után elutazik, és több mint 15 év után tér vissza Londonba. Mindenki meglepődik, hogy a pletykák igazak. Dorian Gray nem öregszik.

Hazatérése után eldönti, hogy erkölcsösen fog élni, és azt reméli, hogy ez az új életvitel majd visszájára fordítja portréja rothadását. Természetesen ez nem így működik. A bűnöket elkövette és a múltat nem törölhette el. A lelke megromlott, és ő ezt saját szemével látta. Úgy döntött, hogy megsemmisíti a természetfeletti művet. Felkapta a kést, amivel Basilt megölte, és most a festménybe szúrta azt. A szolgálók már egy csúf öregembert találtak a földön, és csak a gyűrűjéből tudták, hogy ez Dorian Gray volt.

A konklúzió az, hogy mindenki a saját maga életéért és bűneiért felel. Sok olyan alkotást láttam vagy olvastam, melyekben az ember azt hitte, hogy ő isten lehet, és megjegyezném, ilyenkor fordulnak számára a dolgok rosszra.

Ezek is érdekelhetnek még:

  • The Cruel Prince
    Írta: Holly Black Magyarra fordította: Szabó Krisztina A könyv címadója Cardan, aki maga a kegyetlen herceg. Ez a történet egy mesebeli, misztikus világban játszódik telis-tele tündérekkel, koboldokkal, csodálatos természetfeletti lényekkel és bűvös növényekkel. Szóval ha szereted az ilyen könyveket, olvass tovább és irány az első könyvesboltba!Olvasd tovább
  • It Ends With Us
    Van, hogy a legtöbb fájdalmat tényleg az okozza, akit szeretünk? Colleen Hoover egy romantikus és egyben szívszorító történetet mutat be nekünk ebben a regényében. Egy felejthetetlen történet a szerelemről, amiért nagy árat kellett fizetni.Olvasd tovább
  • TOP 5 kedvenc könyvem – Herman Tímea
    Az elmúlt időben a könyvek szerelmese lettem és ezeket olvastam el kevesebb, mint egy év alatt. Abszolút úgy gondolom, hogy érdemes foglalkozni velük mind szórakozás, mind művelődés céljából. Kellemes időtöltést kívánok nektek!Olvasd tovább
  • Iskolai bántalmazások
    Sajnos az iskolákban vannak olyan gyerekek és fiatalok, akiket az osztálytársaik lenéznek valami miatt, vagy valami olyan dolgot tettek, ami a többieknek nem tetszik. Wéber Anikó: Az osztály vesztese című könyve pontosan erről szól.Olvasd tovább
  • E. Lockhart- Hazudósok
    Egy sziget, két család, négy barát, egy titok.A könyv elolvasása után 3 dolgot éreztem: elvarázsoló, meghökkentő és lebilincselő. A hazudósok egy gyönyörű előkelő család halálos titkát és az addig elvezető történetet mutatja be. Ráébreszti akár a korosztályunkat, akár szüleinket, hogy milyen hatással lehet egy titok a családra, a barátokra ésOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .